Ö T Ö | | D I K

- Te most szórakozol velem, ugye? – nézett Chanyeol bambán az előtte álló barna hajú fiúra.

- Nem.

- Aha – fújta ki lassan a levegőt a magasabbik, miközben próbálta felfogni Baekhyun előbbi mondatát.

- Ha most azon gondolkozol, hogy mégis melyik gyógyszeremet nem vettem be ma, el kell, hogy keserítselek, mert igazat mondtam, Chanyeol.

Erre felemelte a fejét a széke karfájáról a magasabbik, és csodálkozóan nézett farkasszemet a tükör túloldalával.

- Mi…?

- Ah, a szokásos hitetlenség, megint... De meglep, hogy nem akadtál ki annyira.

Chanyeol nyelt egyet. Az esze hevesen ellenkezett, de egy belső hang azt súgta neki, hogy Baekhyunban meg lehet bízni. Ha visszagondolt a rémképeire, az égő házuk ablakában álló árnyalakokra, akik nem lehettek emberek, hiszen akkor ott, azonnal szörnyethaltak volna, már nem is tűnt annyira abszurdnak a fiú felvetése, miszerint nem ugyanabban a világban vannak.

- Csak… már eleve az is, hogy egy tükrön keresztül beszélünk… Megnéztem a másik falat is, nem vagy ott, szóval… ha már ez működik, akkor bármi lehetséges, nem? – eredt meg hirtelen a nyelve.

- Hát, mondhatjuk így is.

- A tied milyen? Miben másabb, mint az enyém?

A kérdés súlyos kőként zuhant Baekhyunra. Tudta, hogy valamikor ki kell tálalnia, de azt nem hitte, hogy ilyen gyorsan.

- Öhm. Vannak dolgok, amik… aaa. Hogyan magyarázzam el ezt – borzolta meg a haját a fiú.

- Ahogyan csak tudod. Nálam nincs semmi szokatlan, van a városunk meg van annak a zöld övezete, ahová csak a gazdagok telepszenek le, ezért teli van kúriákkal. Aztán ott vannak a szomszéd városok, amelyek kiteszik az országunkat, a sok ország pedig kiteszi a Földet. Egyetemre járok, kávézóban dolgozom, talán felétek más idő van? Az emberek itt eléggé közömbösek, nálatok barátságosabbak? Vagy modernebbek vagytok? De lenne egy másik kérdésem is. Ha párhuzamos világok vagyunk, akkor az én világomban kell lennie egy itteni Baekhyunnak és a te világodban lennie kell egy ottani Chanyeolnak. Mivel a párhuzamos világok olyanok, hogy ugyanaz benne minden szinte, csak a körítés más, ennek értelmében…

- Nem teljesen – vágott Chanyeol szavába Baekhyun – ez kicsit ennél bonyolultabb. Azt hiszem… - fújta ki a bent tartott levegőt – nem akartalak belevonni, nehogy bajod essen, de már ideje lenne, hogy megtudd. Az én szakmám, mondjuk úgy, hogy a vadászat. És itt azzal van a gond, hogy mit vadászok.

- Vadász? Miért van olyan érzésem, hogy nem kis nyulakra lősz a puskáddal?

- Mert nem is. Ne nézz majd hülyének, mert sajnos bebizonyítani se tudom, mivel a te világodban nincsenek ilyenek. Ugye észrevetted, hogy egy tükörrel kommunikálunk? Ez egy kommunikációs csatorna a te és az én világom között. Ez…

- Kinyögöd még ma? Nem vagyok annyira hígagyú, mint hiszed.

- Jól van, oké. Vannak a talawerek, akik embereket szállnak meg és ölnek, vannak a szellemek, akik kísértenek és szintén veszélyesek, meg vannak az egyéb szörnyek, akik szintén az emberre vadásznak, csak másabb technikával, a lelkükért. Szóval az a feladatunk nekünk, vadászoknak, hogy ezeket lepuffantsuk, mielőtt tovább szedik az áldozataikat. Vannak nagyon erős lények, azok főleg a talawerek és ők okozzák a legtöbb fejfájást nekünk.

- Nekünk? Többen is vagytok? Vagy ez így általános nálatok?

- Nem, nem az. A normál ember azt sem tudja, hogy ilyenek vannak, csak akkor érzi, ha hirtelen lehűl a levegő körötte, vagy valami más változik abnormálissá. Nemrégiben sikeresen kiszabadítottuk a fő démont a ketrecéből és szabadon garázdálkodott, de…

- De?

- Én és a bátyám megállítottuk, csak a bátyám vele együtt került oda, ahová bezártuk.

- Aha. Tudod, írhatnál egy könyvet is, mamám mesélt nekem ilyesmikről, de az mind csak mesekönyv volt.

- Chanyeol!

- Mi van?! Azt hiszed, ha most előállsz itt nekem azzal, hogy amivel kiskoromban rémisztgettek: a vámpírok, meg szellemek, meg a Jeti mind igaz, akkor be is veszem? Amíg nem látom a két szememmel, nem is fogom.

- Ha ezek nem léteznének nálunk, akkor te se tudnál most beszélni velem – Baekhyun annak ellenére, hogy hülyének nézték, megmaradt nyugodtnak. Sejtette, hogy Chanyeol nem fogja azonnal befogadni a mondókáját, ő maga sem hinné el, ha nem vadászna rájuk.

- Igaz. Akkor sem értem, mégis miért tudsz velem beszélni, és mi a nyavalyás bajom van a tükrökkel, jobban mondva nekik mi bajuk van velem?

- Lehet, ez nagyon nem fog témába vágni, viszont szeretnék a nagymamáddal beszélni.

- Baekhyun, igazad van, ez totálisan nem illett ide, és nem is válaszoltál. Mit akarsz te a nagyimtól?

- Pitét, mit akarnék?! Beszélni vele, mielőtt teletömném a fejedet felesleges információkkal.

- Eddig is azt csináltad. Van még? – kérdezte, mire Chanyeol csak egy mérges arckifejezést kapott válaszul. - Jó! Felhívom neked telefonon.

- Nem! Nekem élőben kell beszélnem vele. Négyszemközt.

- Á, csak tudod ezzel az a baj, hogy nem itt lakik, sőt, elég messze, a város szélén, szóval nem tudom idehoppolni neked.

- Tán csak meg tudja látogatni az egy szem unokáját.

- Nem, nem tudja. Kész, téma lezárva.

- Nincs lezárva. Akkor szerezz egy kis kézi tükröt és babráld meg, mert beszélnem kell a nagymamáddal. Nem akarom, hogy veszélybe kerülj feleslegesen.

- Mi ez a hirtelen aggódás? Meg honnan tudod, hogy én babrálom a tükröket? Már megint ezzel jössz…

- Ez nem aggódás… ch. És… hagyjuk, csak csináld! – Baekhyun eltűnt a tükörből, ami megijesztette Chanyeolt, de gondolván, hogy biztos ő is egy kis tükröt keres valahol, felállt és nekiindult saját lakásának feltérképezésére. Talált is egy apró, poros tükröt a kanapéja alatt, amiről halvány gőze sem volt, hogyan került oda, majd visszatérve a fürdőbe megvárta, míg Baekhyun is újra feltűnik.

- Akkor nyúlj a tiedhez és koncentrálj! Mondjuk rám.

- Esetleg nem tudod a varázsszót? Mert akkor gyorsabb lenne.

- Chanyeol.

- Már viccelődni se lehet?! – mosolyodott el. - Nézzük!

Chanyeol maga elé tartotta a tükröt úgy, hogy lássa magát benne, majd elkezdett saját magával farkasszemet nézni. Hunyorgott, berángott a jobb szeme, de semmi változás nem történt. Nagy sóhajjal dobta le a kezeit maga mellé és támasztotta az állát a széke támlájára.

- Ennyi?! Próbáld meg újra! Érj hozzá, vagy nem tudom!

- Jól van na, Tükör Tanár úr! – forgatta meg Chanyeol a szemeit, majd újra koncentrálni kezdett, nézve a tükröt. Behunyta a szemét, maga elé képzelte Baekhyun parancsolgató fejét és hozzáérintette az ujját az apró tükörfelülethez. Valami bizsergést határozottan érzett az ujjbegyében, s mikor kinyitotta a szemét, valóban nem látta már a saját tükörképét.

- Na? Valami? Mert nálam még mindig én nézek vissza a tükörből. Jézusom, hogy áll a hajam…

- Te, Baek. Nálam van valami…

- Micsoda?

- Nem magamat látom, de… - remegett meg Chanyeol hangja – mást se nagyon, csak sötétséget.

- Igen?! Mutasd ide! – Chanyeol készségesen odafordította Baekhyunnak a kezében tartott kis tükröt, azonban ő sem látott sokkal többet. – Rázd meg vagy csinálj valamit!

- De nem tudok… - majd idióta módon Chanyeol tényleg elkezdte rázni a tükröt, hátha az csinál valamit. Mikor pihegve abbahagyta, küldött egy szúrós tekintetet Baekhyun felé, és megnézte a tükröt. Viszont annyira megijedt attól, amit látott, hogy ijedtében kiejtette a kezéből az apró tárgyat, ami a csempére zuhanva apró szilánkokra törött.

- Te idióta! Mégis miért kellett eldobni?!

- Egy szem nézett vissza rám… Baek… egy szem… – súgta Chanyeol maga elé a szavakat, miközben elhűlten nézte a tükör maradékát.

- Megesik az néha, és ne Baekezzél már! Nem ismerted fel? Nő volt vagy férfi?

- Baek!! Egy szem nézett vissza rám!! Abból szerinted meg tudom állapítani a nemét?! Nekem ez sok…

- Nyugalom, semmi baj. Chanyeol… Chanyeol… nézz ide. Hékás! Szakadj már le arról a tükörről és nézz ide! – Baekhyun kezdett kifogyni a türelméből, hogy egy taknyost kell kitanítania. Még mindig nem volt eléggé meggyőződve róla, hogy tényleg ő az, akit keres.

Chanyeol a nagyobbik tükörre emelte a tekintetét, de a sírás határán állt. Szólni akart valamit, mikor hirtelen megcsörrent a fiú mobiltelefonja, amitől úgy megijedt, hogy kiszaladt egy apró sikoly a torkán.

- Ez az enyém? – kérdezte meg suttogva Baekhyunt.

- Az enyém biztos nem.

- Ja, akkor az enyém. Felveszem – azzal, mint aki most kelt fel, lomhán kimászott a fürdőből. Baekhyun csak apró szófoszlányokat hallott, mint „Igen, jól vagyok.”, „Igen, vannak barátaim.” vagy „Persze, eszem rendesen.” és ezekből már tudta, hogy a nagymamája van a vonal túlsó végén. Csak remélni tudta, hogy annak a betojinak lesz annyi lélekjelenléte, hogy megkérje a mamáját egy látogatásra. Chanyeol gondosan kikerülve a szilánkokat lépett vissza a barnához.

- Mama volt. Azt mondta, jó lenne, ha hétvégén elmennék hozzá egy kicsit beszélgetni, úgyis régen látott már. Furcsa, hogy pont most hív fel – kapta fel hirtelen a fejét Chanyeol.

- Mi van? Nem csináltam semmit.

- Aha… persze. Ezt fel kell takarítanom – azzal a magas újra elhagyva a fürdőt, elindult partvisért. Megrémült mindentől, ami a mai nap rázúdult és nem akart mást, csak aludni egy jó nagyot. Megtalálta a takarító eszközöket, összeszedte a szilánkokat alaposan, nehogy belelépjen, majd újra visszaült a tükrével szemben.

- Viszont így még mindig nincs megoldva a hordozható kommunikációs eszközünk. Nem jó az, ha ide vagyunk kötve. Nekem ezer meg egy dolgom lenne, és nem mindig jövök haza, ahogy azt észrevehetted.

- Akkor mi legyen? – tárta szét a karját a magasabbik.

- Mivel ez a tükör működik, törjük össze ezt.

- Na, még mit nem! Tudod, mennyibe kerül egy ekkora tükör?!

- Van jobb ötleted?

- Nincs.

- Jó, akkor vedd le azt a törülközőt a…

- De mi van, ha leveszem és lefűrészelünk egy kis darabot belőle? Akkor nem kell összetörni.

- Igen? És mégis mivel? Van esetleg üvegvágód? Vagy pont egy barkácsbolt felett laksz, esetleg egy üveges mellett? Chanyeol! Nem érünk rá!

- Miért nem?!

- Dolgom van és a mamád hétvégére vár téged. Addig már csak egy nap van hátra. Szóval kérlek… szépen.

- Jó. Nem hiszem el… komolyan nem hiszem el, ezért a főbérlőm kinyír.

- Vedd le azt a törülközőt onnan felülről, csavard rá a kezedre jó alaposan, hogy véletlenül se sebesülj majd meg.

Mire Chanyeol levette a textilt és visszafordult a tükörhöz, Baekhyun nem volt ott.

- Héj, törpe! Hol vagy?

- Nem vagyok törpe! – hallatszódott valahonnan messziről Baekhyun hangja, majd apró pakolászások nesze. Mikor visszajött a tükör hatásterébe, az ő öklén csak egy vékony konyharuha díszelgett.

- Te, az nem lesz elég. Nehogy szétvágasd már a kezedet itt.

- Nem találtam mást. Gyerünk – azzal a barna hajú fiú nekitámaszkodott az egyik kezével a mosdókagylónak, a másikat pedig felemelte ütő pózba. – Háromra, ha mondom, oké?

- De…

- Nincs de! Csináljuk és kész!

- Jó – azzal Chanyeol is felemelte a kezét az ütéshez.

- Háromra. Egy… Kettő…

- Várj! Várj… mi lesz, ha már nem foglak látni többé?

- Nem lesz olyan, nem lehet csak úgy megszakítani egy tükör kapcsolatát.

- Ezt meg honnan veszed olyan biztosra? Az előbb is, mikor eltörött a másik…

- De az ripityára törött, ezt meg csak kicsit megütjük, hogy több darab legyen. Egy… Kettő… gyerünk Chanyeol… Három! – azzal mind a ketten nekisóztak egy hatalmasat a tükörnek. A rá mért nagy erőhatás miatt Chanyeol és Baekhyun ökle körött a tükör megrepedt, majd szép lassan darabokban lehullott a csempéről. Chanyeol hatalmasat felordítva rázta a kezét a fájdalom miatt, Baekhyun pedig szép lassan leeresztette maga mellé, amiből lassan vércseppek potyogtak le a fürdő kövezetére. Leguggolt, hogy felvegye a legjobban kézre álló darabot és elkezdte vizslatni, viszont amit látott benne, az nem volt éppen jó.

Chanyeol, miután kiszitkozódta magát, felvette ugyanazt a darabot, amit Baekhyun is. Látta, hogy a fiú keze vérzik és azon nyomban pánikba esett.

– Baekhyun! Baek! A kezed! Miért nem kerestél egy vastagabb törülközőt?!

Nem jött válasz. Baekhyun csak nézte a tükröt, nézett Chanyeol szemébe, de úgy, mintha a semmibe nézne – Nem hallasz… nem… hallasz. És… nem is látsz. Mondtam, hogy ez az összetörős hülyeség! – omlott össze Chanyeol a kövezeten. Integetett a tükör előtt, nyomogatta, pacskolta, behunyta a szemét, de semmi. Baekhyun ugyanúgy nem reagált semmire. Ő látta a fiút, ellenben a fiú nem látta őt. A csempén heverve majdnem elsírta magát, kezébe vett más, épen maradt darabokat is, ugyanazt a reakciót látva. Baekhyun elszakadt. Azon viszont csodálkozott, hogy ő látta a fiút.

  Miután Chanyeol túltette magát a sokkon, összetakarított aznap másodjára, gondosan meghagyva az ép tükörrészeket, hátha sikerül valamit elérni velük. Azt az egy darabot, ami jól illett kézbe, becsomagolta a nagymamájától kapott kendőbe és féltve őrzötten berakta a párnája alá, mielőtt elaludt volna. Végig az cikázott a fejében, hogy miért nem állította le Baekhyunt, miért kellett összetörni a tükröt. Akárhányszor is játszotta le újra és újra a jelenetet, nem talált megoldást. Az egyetlen ember, aki választ adhatott volna a kérdéseire, amelyek már kisgyerekkora óta a szüleinek halálával kapcsolatban foglalkoztatta, most eltűnt. Ki tudja mennyi időre.