Baekhyun
nem értette, mégis miért nem működött a tükör, hiszen nem törte ripityára.
Viszont Chanyeollal szemben ő nem tudott tenni semmit, ezért csak kivette a
szilánkok közül a legépebben maradt tükördarabot, a többit pedig elrejtette az
egyik szekrényében – és legbelül reménykedett, hogy még viszontláthatja a magas
srácot, mert – ki tudja miért – megkedvelte. Már kezdett megörülni, hogy több
éves kutatómunkája megtérül és talán a bátyját is sikerül megtalálnia, erre
elbaltázta. De nem. Őt nem ilyen fából faragták. Találni fog rá módot, hogy
újra működésbe hozza a tükröt.
Gondosan becsomagolta azt az egy darabot,
és átlépkedve a maradék szilánkokon, nekiindult kötszert keresni. Lehet, mégsem
kellett volna olyan erősen odavágnia az öklét…
Azt gondolta, hogy összetörve a
tükröt, annak részei ugyanúgy fognak működni, hordozhatóvá alakítva a köztük
lévő, egyetlen használható kommunikációs eszközt, de ez kudarcba fulladt.
Valószínűleg az összetörés nem volt a legjobb megoldás.
Vett egy nagy levegőt, hogy tisztán láthassa a dolgokat, ami jelen esetben elég nehezen ment. Azt hitte, hogy
most tényleg rátalált az egyik másik világra, amelyhez az a pár fura, névtelen
levél – köztük a fecni és az egy évvel ezelőtt kapott napló is – vezette el,
amiket a mai napig nem tudott hova tenni. Még kommunikálni is tudott, erre
hirtelen minden megszakadt. Kár volt hitegetnie magát, hogy valaki talán segít
neki végre.
Váratlanul Minseok jelent meg a
mosdó ajtajában, és elhűlve nézett hol az összetört tükörre, hol barátja vérző
kézfejére.
- Te meg mégis mit csináltál?!
- Kísérleteztem. Nem jött össze.
- De mi a...
- Ne kérdezd, inkább hozz kötszert!
Ott lesz a konyh...
- Tudom, hogy hol van...
Minseok egy felháborodott pillantás után el is tűnt,
már csak a konyhában való fiókhúzogatásokat és ajtócsapódásokat lehetett
hallani.
Amint Baekhyun kijött a mosdóból,
megakadt a szeme a kanapé előtti dohányzóasztalon. Minseok laptopja kinyitva,
újságok szanaszéjjel, kihúzó, toll, cetlik – rajtuk felirat: Eset! – és egy
viaszpecséttel lezárt boríték.
- Hé, mi ez a szerelmes levél? –
ordított be a konyhába feleslegesen, mert a fiú már jött is ki onnan, kezében
az elsősegélydobozzal.
- Míg te a fürdőben beszélgettél…
- Csak magamban beszéltem… – hazudta
Baekhyun, mert még nem avatta be a fiút Chanyeol ügyébe, de már ezt sem
húzhatta sokáig.
- Aha, persze… Szóval ezt
becsúsztatták az ajtó alatt. Nem bontottam még ki, mert egyrészt a te neved áll
rajta, másrészt meg gondoltam, jobb, ha előbb utánanézek a pecsétnek, ami rajta
van, mert nem mindennap csempésznek be ilyet valakinek az ajtaja alatt, főleg
az email korszakában. Nem akarsz véletlenül elmondani valamit?
- Nem… És találtál valamit? –
mondta Baekhyun, de meg is bánta a kérdést, amint meglátta a kérdezett arcát.
- Előbb ellátjuk a kezedet, és
utána jöhet a töri óra!
Minseok sec-perc alatt kiszedte még
az apró szilánkokat Baekhyun kézfejéből, kitisztította a sebet,
lefertőtlenítette, majd bekötözte azt, mindeközben szúrós tekintettel illette a
kéz gazdáját felelőtlensége miatt. Baekhyun megszokta már a sebesüléseket és
azt is, hogy akárhányszor Minseok ügyesen ellátja a sebeit, barátja annyiszor
fog neheztelni rá. De hát ez a szakma már csak ilyen!
- Park család? – kérdezte, ahogy
figyelme a laptop képernyőjére irányult. - Ezek valami újgazdagok és… vagy volt
nemesek? Tuti vámpírok, azok szoktak ennyire adni a régi palotákra.
- Nem talált. Szimpla emberek és
nem is újgazdagok. Régi hagyományú család, akik kereskedők voltak anno, most
pedig az egyik legjobban profitáló üveggyár az övék. Az egész piacot ők
irányították… egészen egy balesetig. A pecsét az ő családi pecsétjük, viszont
jó kérdés, hogy kinek lehet ez még meg, mivel a család kihalt. Úgy tizenkilenc
évvel ezelőtt hatalmas tűz ütött ki a főág kastélyában és senki nem élte túl. A
család mellékágai pedig a következő években mind elhunytak betegségben vagy
balesetben.
- Tűz? Kastély? – mondta vissza
halkan Baekhyun.
Eszébe jutottak Chanyeol álmai,
amiről mesélt neki a fiú, és meglepő hasonlóságot fedezett fel a két sztori
között. De csak pár pillanatra gondolkozott el ezen, mert ezer meg egy helyen
lehetséges tűz, ráadásul egy kastélyban. Ráadásul most, hogy így belegondolt, a
fiú még nem is említette neki a családnevét. Szóval bárki lehet.
- Kicsit sem gyanús. Ch… hé! – jajdult
fel Baekhyun, mikor barátja még utoljára meghúzta a kötszert a kezén, hogy
rögzíthesse azt.
- Pontosan. Az üveggyárat eladták,
a vagyonukat felszámolták, szóval már semmi nincs meg, kivéve a házat. Leégett
ugyan, de a nyugati vagy déli, fogalmam nincs, szárny valahogy még áll. Azóta biztos
benőtte a gaz, meg minden.
- Nem nyomoztak az ügyben? Azért
egy ilyen pénzes család halálát nem hagyhatták csak úgy lógni a levegőben.
- Gyújtogatásnak, szándékos bűncselekménynek
nem volt jele, ráfogták egy hatalmas gázrobbanásra.
- És a többi családtag?
- Ugye a főág volt a Park házaspár,
Park Hyunjae örökölte meg az egészet az apjától még huszonegy éves korában,
mikor az anyja, Ha Eunah eltűnt. Öhm… – itt szünetet tartott, mivel nem tudta
fejből a történéseket, és becsukva az elsősegély doboz tetejét, a laptopjához
fordult, majd folytatta.
- Nekik volt egy fiuk, aki a
balesetkor négy éves lehetett, de ő is odalett... Aztán volt még az apuka húga,
aki modell volt, meg az öccse, az meg régiségben utazott, és az ő családjuk; az
anyuka nővére, akinek elég jól menő design biznisze volt, és még nagynénik,
nagybácsik innen-onnan... de ... mind kampec.... – magyarázta Minseok, miközben
ide-oda cikázott az egere az oldalakat váltogatva, amiken az információkat
találta. Egyszer csak előugrott a levélen lévő pecsét kinagyított mása, mire
Baekhyun szíve kihagyott egy ütemet. Felismerte azt. Hogy Minseok ne vegye észre
a hirtelen jött kedélyállapot változását, tovább kérdezte a fiút.
- Senkinek nem tűnt fel egy ekkora
méretű családkiirtás?
- Tudod jól, hogy a maffiának sokáig
elér a keze, a talawereknek még tovább, ráadásul nem egyszerre halt ki a
család, hanem fokozatosan, évente egy-két emberke, meg azt hiszem, a régiséges
öcskösnek volt egy sajnálatos autóbalesete az egész családdal. Mondd, jól vagy?
– kérdezte Minseok, mivel észrevette, hogy Baekhyun arcszíne átváltott fehérbe.
- Ja, mert?
- Kicsit fehér vagy. Nem
veszítettél te sok vért?
- Miért veszítettem volna, ez csak
egy karcolás… na, oda figyeljél! – bökött Baekhyun a monitorra. – Ez szép és
jó, de nincs nyoma sehol sem talawer családnak, akit ismerünk, mi?
- Nincs – mondta lassan Minseok,
neheztelve, hogy Baekhyun már megint nem mond el neki mindent, de ráhagyta és
folytatta a magyarázást. – Eléggé tehetősek voltak, lehet irigyük lett, nem is
egy, és bumm bele.
- Ennek semmi értelme. Minek kaptam
volna akkor én levelet ezektől, meg egyáltalán kitől? – vette a kezébe Baekhyun
a levelet, és forgatni kezdte azt, ami a szokásostól eltérően vastag papírból
készült. Most már biztos volt abban, hogy ez ugyanaz a pecsét. Mégis csak jó
úton jár.
- Lehet, hogy egy szolga ellopta az
egyik pecsétjüket, vagy mit tudom én, még az is elképzelhető, hogy az
üveggyártás csak álca volt valamire. Simán kinézem ma már mindenből...
- Hogy találtál rá a pecsétre?
- Öhm… hát jól érzed, nem volt
könnyű. Először befotóztam a mobilommal és rákerestem a neten, de nem dobott ki
hasonlót, amit már eleve nagyon furcsának véltem, mert ez mindig használ –
hangsúlyozta ki a „mindig” szót Minseok. – Aztán gondoltam, rajtam nem fog ki a
net, és rákerestem egy pecsételemzővel, hogy mi micsoda benne, majd azt is
megkerestem, lefuttattam egy névkeresőt, és voálá. Kiköpött egy Park családot,
meg egy családi képet, és azon mindenkin volt egy ilyen pecsétes bross.
- Váó. Miért nem találkoztam én
veled hamarabb? Tiszta hasznos vagy.
- Kösz… – sértődött be Minseok.
- Most mi? Tényleg egy zseni vagy.
Na de… – vette Baekyhun kezébe a levelet, és nagy hévvel feltépte azt
gondolkodás nélkül, barátja nem kis meglepetésére.
- Megőrültél?! Mi van, ha....
- Csak akkor tudjuk meg, ha
kibontom – nézett vissza rá Baekhyun mérgesen.
A borítékban nem volt semmi egy
apró tükörszilánkon kívül.
- Most komoly, hogy ennyi volt
benne?
Azonnal összeállt benne a kép. A
pecsét, a levelek, a naplóval bezárólag, amikről Minseoknak nem tett még
említést, és rájött, hogy a titkos küldő valószínűleg az a bunkó lány lehetett,
aki valamelyik nap betört hozzá, és akit pont a tükrös szobájában talált meg,
nem véletlenül. Ráadásul Chanyeol sztorija is vészesen illett a képbe, hiszen,
ahogy mesélte neki, elég kicsi volt, mikor elmenekültek otthonról egy nagy tűz
miatt.
Tudta, hogy azonnal oda kell
menniük a megmaradt Park rezidencia romjaihoz, majd utána meg kellett keresnie
a lányt. Végre jó úton járt hét éve először, és ez mérhetetlen nagy izgalommal
töltötte el.
- Szedd a cuccokat, indulunk!
- Mi? Mégis hova!? Este
tizenegykor?!
- Ahhoz a kastélyhoz vagy mihez.
- De hát az egy napi kocsiútra van!
- Akkor meg igazán siethetnél! Írd
ki a címet, addig nyomok egy kis benzint a kocsiba.
- És az alvással mi lesz?!
A
kocsiút unalmas volt és egyben kínos is, mert Minseok tudni akarta a dolgokat,
Baekhyun pedig nem akarta a fiú tudtára adni még azt, amit ő már tudott. Már
aznap este elindultak, reggel megálltak összevásárolni kétnapi ételt és másnap
délelőtt, úgy-ahogy a kis községbe is értek. Ott Minseok kiszállt, bement egy
közértbe, vett pár dolgot és rákérdezett a kedves eladó nénitől, hogy van-e a
közelben egy régi kúria. A hölgy kedvesen útbaigazította az áldiákot, aki épp
egy építész-művész suliba járt és ritka építészeti csodákat keresett a
szakdolgozatához. Minseok úgy gondolta, jobb, ha valami épkézláb mesét kitalál,
és frappánsabb nem jutott az eszébe, mikor a néni kérdezősködni kezdett.
Mehettek vagy félórányit is az erdei úton, mikor lefordultak jobbra, be az
erdőbe, és már fel is tűnt előttük a kúria nem éppen csodálatos látványa.
- Hát ez… lehangoló – bámult kifelé
az ablakon Minseok és mérte fel a kúria nagyságát és kiterjedését. Már, ami
maradt belőle.
Baekhyun leparkolta a kocsit egy
nagy bokorcsoport közelében, hogy el tudják majd rejteni azt, leállította a
motort és nagy sóhajtva hátradőlt az ülésben. Minseok még mindig tátott szájjal
bámult kifelé.
- Nagyon ajánlom, hogy legyen itt
valami, mert ha a semmiért vezettem ennyit, akkor valakit megverek – mormogta
az orra alatt Baekhyun.
- Majd megidézek neked egy
szellemet, vagy szóljak egy alacsony szintű talawernek, hogy szétverhesd? –
kuncogott barátjára Minseok, vett egy nagy levegőt, majd rácsapott Baekhyun
combjára és kiszállt a kocsiból.
Baekhyun nem sokkal utána kivette a
kocsi kulcsot és ő is kiszállt. Összeszedték a holmijukat, kerestek pár lombos
ágat, gallyakat, álcázva a járművüket. Semmit sem bízhattak a véletlenre, egy
apró hiba is az életükbe kerülhetett.
Elindultak
a kúria irányába, amit már két évtizede nem látogathatott meg senki. Egy
hatalmas, háromszintes épület magasodott előttük, amelynek jobb oldali, már
csak romokból álló szárnyát benőtte a növényzet. Az összes ablak betörten
ásítozott a világra, néhányon látszódott, hogy már a keretük is korhadásnak
indult. Hála az égnek, a falak tiszták voltak, nem csúfították tovább
hajléktalanok vagy iskolások a már így is csonka épületet grafitikkel és egyéb
rongálásokkal. A két fiú komolyan elgondolkozott, hogy akár embert is
találhatnak benn, hiszen a baloldali szárny, úgy ahogy épségben állt, tökéletes
búvóhelyet, ideiglenes szállást nyújtva az arra tévedőknek. Már éppen léptek
volna a bejáratot jelző, romos lépcső első fokára, mikor Minseok megragadva
Baekhyun karját, visszarántotta a fiút.
- Hé! – fakadt ki az áldozat, de
amint követte Minseok tekintetét, azonnal megértette a cselekvés okát. A ház
falának egyik sarkánál tisztán kivehető volt egy apró anomália, amit általában
akkor lehet látni, ha a levegőben valami vibrál. És itt most határozottan
vibrált valami, ami csak egy dolgot jelenthetett.
- Azt hiszem, jó nyomon vagyunk –
mosolygott egymásra cinkosan a két barát.
- Már csak azt kéne kideríteni,
hogy mi ellen van felhúzva. Nálad vannak a… – Baekhyun már nem látta értelmét
befejezni a mondatnak, mert Minseok olvasva a gondolataiban, már vette is elő a
különböző fiolákat, amikben más és más színű porok voltak.
- Mire tippelsz? Talawer, szellem
vagy ember? Vaaagy még fel nem fedezett fajok? – emelte fel a fiú a megfelelő
fajnál a megfelelő színű üvegcsét.
- Az a lényeg, hogy mi bejussunk,
nem?
- Ja, de – húzta hirtelen hatalmas
mosolyra a száját Minseok. – Csak teszteltelek, hogy tényleg jól tudom-e. Akkor
kell nekünk egy kis piros – azzal eltette a többi fiolát, szórt egy keveset
tenyerébe a piros porból, majd kifújta azt az előtte lévő térbe. A piros
szemcsék gond nélkül áthatoltak, semmi reakciót nem váltottak ki, vagyis tiszta
volt az út.
- Szóval emberekre nem ártalmas…
elvileg – vonta le a következtetést Minseok.
Még mielőtt bementek volna,
letesztelték a többi lényre is, hogy tudják, tőlük védve vannak addig, míg benn
kutatnak. Mindketten tudták, hogy valaminek lennie kellett itt, különben nem
védett volna mező egy ilyen romhalmazt. Már csak azt kellett megtalálniuk, hogy
mire fel ez a felhajtás.
Amint
beléptek a házba a hajdanán bejárati ajtónak szolgáló, most már csak
féloldalasan lógó faajtón, léptük koppanásának hangja szétúszott a halban és
többszörösen verődött vissza annak kísértetiesen fakó falairól. Az ablakok
helyett tátongó lyukakon keresztül akadály nélkül tudtak betörni a nap sugarai,
de amint beértek a kúria belsejébe, mint akinek a lelkét szívták ki, a narancs
átváltozott fakó és élettelen fénnyé. A furcsa jelenség csak növelte a hely
nyomasztó jellegét. A fiúk óvatosan lépkedtek, hogy ne csapjanak akkora nagy
zajt, persze sikertelenül. Hihetetlen volt számukra elképzelni, hogy valaha ez
a hely ragyogott és gazdagabbnál gazdagabb vendégeket fogadott, otthont adott
egy szerető családnak, és ki tudja, milyen titkokat rejtett akkor és rejt most.
Baekhyunnak pedig még a hideg is végigfutott a hátán, hogy Chanyeol valaha itt
élhetett. De akkor mégis hogy került oda, ahol most van? Biztos, hogy nem ugyanabban a világban vannak?
A középső szárny félig nyitott
volt, hiszen a tűz a jobb oldali részig eljutott. Csupasz gerendák lógtak ki az
alapot szolgáló téglák közül, a beomlott fal pedig kitűnő kilátást nyújtott a
porig égett balszárnyra és annak faunájára. A bejárattal szemközti falon
mállott a tapéta, viszont még lehetett látni a fakó helyét a festményeknek,
amelyek hajdanán büszkén függhettek ott. A helyiségen keresztülfújt a hirtelen
feltámadt szél, amitől Minseokot kirázta a hideg. Valahol a jobb szárnyban,
becsapódott egy ajtó, aminek hangjára mindkét fiú felkapta a fejét.
- Ha csak állunk itt, mint két
betojt tizenéves, sose jutunk semmire, úgyhogy mozgás – indult el a jobb szárny
irányába Baekhyun.
- Ki fél itt? Tudod, hogy fázós
vagyok… fázós… – nézett körbe Minseok, majd futhatott Baekhyun után, mert az
már elhagyta őt.
Egy
alak lépett ki a fák közül, kapucnit húzva a szemébe, amit már eleve eltakart
az abba lógó haja. Lassan és alaposan körbenézett, majd leguggolt. Kezébe vett
egy apró követ, amit talált, a markába szorította egy kis időre és azt maga elé
hajította. A kő halkan bár, de visszapattant, pont a lába elé esve le. Ez nem lesz jó – gondolta magában és
keresett még egy követ. Azt is megszorította egy kicsit, majd elhajította
újból. Most a kő szabadon leesett ott, ahová esnie kellett. Az alak elengedett
egy apró mosolyt, rajzolt maga köré egy kört, ami az avar alatt lágyan
felfénylett.
A kör szélétől befelé kiteljesedett
a fénylő anyag, majd elkezdte betelíteni a benne guggoló személyt is. Az a
másodperc töredéke alatt lezajló folyamatot ellenőrizve, elindult a mező felé,
majd át is lépett rajta. Érzett egy kis bizsergést, de mást nem, és ez jó jel
volt. Ilyen könnyen kicselezhető mezőt ő még nem látott. Lehet, csak
szerencséje volt, ki tudja hány csapda lehet még elrejtve benn, főleg annak
közelében. Igaz, hogy idevezette azt a két idiótát, de azt nem gondolta, hogy
ilyen óvatlanok lesznek. Mindig elhiszi, hogy mindennel számolt, aztán kiderül,
hogy a százegyedik variáns lép életbe. A
fenébe is.
Még egyszer körbekémlelt,
leellenőrizte, hogy valóban gond nélkül kelt-e át és nem semmisítette-e meg
vele a mezőt, majd elindult a bal oldali szárny irányába, de lopakodva, hogy ne
vehessék észre. Talán egy kis móka
belefér a dologba. Csak egy kicsi. Újból megjelent a szája szélén egy
ravasz mosoly és sietősebbre vette a lépteit. Suhintás, pár apró kézmozdulat,
azzal az emberi szemnek láthatatlanná is vált.
Baekhyun
olyan hirtelen fordult hátra, abba az irányba, ahonnan jöttek, hogy Minseok
majdnem nekiment.
- Na, mi van? Láttál valamit?
- Nem… csak… – Baekhyun meresztette
a szemét a bal szárny felé, de nem látott semmi gyanúsat.
- Mi már? Miért bökdösöl? – nézett
felháborodottan Minseok.
- Az ujjamat se mozdítottam!
- De… – pillantott le Minseok
Baekhyun oldaltáskájára, ami valóban furcsán ki volt dudorodva az egyik helyen,
nem nagyon, de éppen annyira, hogy feltűnjön kettejüknek.
Baekhyun kinyitotta a táskát és
meglátta, hogy a boríték, amiben a tükörszilánk volt, kiszakadt és a darab most
élével felfelé lebegve nyomta az anyagot, éppen hogy nem szakítva ki azt. Egy
láthatatlan erő húzta valamerre, amiben meggátolta a táska.
- Ez menni akar valahova?
- Ahova ő megy, oda akarunk mi is –
azzal elindultak abba az irányba, amerre a furcsa iránytű mutatta.
Mikor megálltak, hogy benézzenek
egy nagyobb terembe, ami épp felkeltette az érdeklődésüket, a tükördarab élesen
irányt váltott, így jobbnak látták nem körbenézni benn. Ahogy sétáltak, egyre
sötétebb lett már odakinn, nekik pedig egy pár zseblámpán kívül semmijük sem
volt. A szélben lengedező fák furcsa árnyalakokat festettek a málló falakra, a
szobákban lengedeztek a hatalmas bársonyfüggönyök szakadt és molyrágta
cafatjai, a folyosón lévő dísztárgyakon pedig méteres por állott, körbefonva
pókhálókkal.
- Nem akarom megtudni, mekkora pók
tud ilyen hálót szőni… – húzódott el iszonyodva az egyik kis asztaltól Minseok,
amikor figyelmetlenségében majdnem nekiment.
- Egy talawerből még a szuszt is
kivered, de a pókoktól félsz? Milyen vadász vagy te? – mosolygott a bajsza
alatt Baekhyun, nézegetve egy festményt, ami félig ki volt szakadva.
- Nem vicces…
Hirtelen
mind a kettőjük megfeszült, mikor a távolban valami nagy hanggal puffant. A
tükörszilánk most mintha egy kicsit erőszakosabbá vált volna és erősebben
türemkedett kifelé a táska oldalán.
- Csak egy macska, vagy őz, vagy …
- Vagy igyekeznünk kéne! – szólt
határozottan Baekhyun.
Csakis a szilánk iránytűjére
figyelve sétáltak tovább és hagyták figyelmen kívül a többi – egyébként érdekes
– szobát. Elértek egy lépcsőhöz, ami felfelé vezetett. Ahogy lépkedtek a már
korhadó fán, egymást csitítgatták sikertelenül. Felértek az emeletre, ami
hasonlóan pocsékul nézett ki, mint a földszinti folyosó. Balra kellett
fordulniuk, majd megint balra végül kilyukadtak egy hatalmas, gyönyörűen
faragott faajtónál. A rajta álló, már kopott tábla azt hirdetette, hogy ez a
könyvtár. Baekhyun ellenőrizte, hogy nincs-e bezárva, majd óvatosan belökte azt
– és szörnyű nyikorgással eléjük tárult egy csatamező.
Középen egy hatalmas asztal állt,
körülötte széttört székek, a falak mentén végig polcok meredeztek egészen a
plafonig, zsúfoltságig tömve könyvekkel. Két létra is volt, amit lehetett
mozgatni, hogy a felül lévő polcok is elérhetőek legyenek. Oldalt egy fémből
készült csigalépcső vezetett egy erkélyre, ami a jobb oldali polcokat két
szintre osztotta. Az ablakok itt is betörve ásítoztak, a szél bele-belekapott a
több méteres függönyökbe. Ez így mind szép és jó lett volna, ha nem lett volna
teli az egész padló papírral, fadarabokkal, ágakkal és az ablaknál még
vérfoltokat is felfedezni vélt Minseok, ahogy körbejárták a helyiséget.
Baekhyun a középső nagy asztalt tanulmányozta. Furcsa ékelések voltak
felfedezhetőek a fában, hol kés nyomai, hol jelzőtű szúrásai. Egy E hang
hasított a csendbe.
- Az istenért, Minseok!
- Bocs, csak megnéztem, működik-e
még – húzta be a nyakát a fiú, amiért meg merte szólaltatni a nagy fekete
zongorát, ami az egyik sarokban állt.
Baekhyun megnézte a szilánkot, hogy
most merre mutat és követni kezdte. A gond csak az volt, hogy egy nagy polcra
mutatott és türemkedett ki rendületlenül.
- Oké, szóval titkos ajtó. Remek.
Még sötétedés előtt ki akarok innen menni, szóval nem hiszem, hogy lesz időnk
az összes könyvet kihúzogatni…
- Miért kéne kihúzogatni? – ment
oda hozzá Minseok.
- A könyvtáros titkos ajtók
általában úgy nyílnak, hogy van egy bizonyos könyv, amit ki kell húzni, vagy
van egy gomb mögöttük, kallantyú, egyebek…
- Még olyan egy-másfél óra és
lemegy a nap. Sietnünk kell akkor.
Minseok bal oldalt, Baekhyun jobb
oldalt kezdte el kitapogatni a polc széleit és éreztek némi huzatot, ami csak
arra utalhatott, hogy a szilánk tényleg működik. Valami vonzza őt, ami az ajtón
túl van. Sehogy sem tudták kihúzni a polcot a helyéről, más megoldást kellett
találniuk. Míg Minseok tényleg nekiállt tüzetesebben megnézni a könyveket,
Baekhyunnak eszébe jutott a napló egyik része. Ha a feltételezése helyes, és
valóban össze lehet kapcsolni a családot a napló írójával, a pecsét azonossága
miatt, akkor valami olyat kell keresniük, hogy…
- Van olyan című könyv, hogy „Grimm
mesék”?
- Most komolyan egy mesekönyvet
kerestetsz velem?
- Van, vagy nincs? – korholt rá
Baekhyun idegesen.
- Jól van, na! – Minseok belebújt
szó szerint a könyvespolcba és járt fel alá a szeme. – Ööö, megvan? De ez mit
keres itt a „Fénytörés fizikája” és a „Harmatúti gyógynövényes kalauz” között?
- Nem tudom, csak húzd ki!
Minseok megtette, amire egy
hatalmas kattanás volt a válasz.
- Erre magyarázatot akarok, hogy
honnan tudtad! – nézett mérgesen Minseok barátjára.
A polc kihúzódott a helyéről, majd
kinyílt. A két fiú egyszerre kezdett el prüszkölni az onnan kiáramló portól és
émelyegni a dohos levegőtől. Elhessegették maguk elől a porfelhőt és meredtek a
sötétségbe. Egy lépcső vezetett lefelé, a lépcsőfokokon méteres por állt.
- Ehhez már kelleni fog a zseblámpa
– konstatálta a sötétséget Baekhyun, majd a táskájáért nyúlt, hogy kinyissa
azt. Amint szétnyitotta, az üvegszilánk kiszakította a táska oldalát és
berepült a sötétségbe hihetetlen sebességgel. Baekhyun utána akart nyúlni,
aminek az lett a következménye, hogy lett egy karcolás a bal tenyerén is.
- A fenébe! – rohant volna utána,
de Minseok megállította.
- Hé, nyugi! Meg fogjuk találni!
Azért nem kéne fejvesztve berohanni a pokol szájába!
Baekhyun átkozta a barátját, amiért
állandóan jók voltak az érvei, így hát nem rohant be végül. Felkapcsolták a
zseblámpáikat, körbenéztek egyszer a könyvtáron és elindultak lefelé. Gyorsan
szedték azért a lábukat, de oda is kellett figyelniük, nehogy csapdák legyenek
a nyirkos falakban. Amint beléptek az alagútba, a polcajtó be is csukódott
mögöttük egy apró nyikorgással. A két fiú összenézett, de nem ijedtek meg. Ha van
bejárat, akkor van kijárat is. Mehettek vagy kétemeletnyit, mikor leértek a
lépcsőn és egy hosszú raktárhelyiségben találták magukat. Úgy nézett ki az
egész helyiség, mintha egy borospince és egy katakomba keveréke lenne. Mikor
visszanéztek a lépcsőre, látták, hogy nem egészen egyenesen jöttek végig, hanem
néha kanyarodott is az út, amit alig vettek észre. Érzéki csalódás?
A
raktár teli volt dobozokkal, asztalokkal, letakart tárgyakkal, mintha egy egész
múzeum kincseit rejtették volna ide. A kövezeten jól látható karcolásnyomok
voltak, ami arra utalhatott, hogy ez a helyiség nem így nézett ki, hanem
normálisan be volt rendezve. Ki tudja, hogy mi lehetett itt anno és mire
használhatták, mert most semmi jel sem mutatott a régi mivoltára.
- Mégis mit keresünk? – nézett szét
Minseok, elhűlve.
- Egy tükröt. Nem tudom, hogy
nagy-e vagy kicsi, de elnézve ezt a helyet, valószínűleg egy antik darab lesz.
- Aha, rendben.
A vadászat megkezdődött. Sorra
kutatták át a letakart dolgokat, találtak régi páncélokat, festményeket,
vitrinben tartott furcsa tárgyakat, amiket életükben nem láttak még,
kardgyűjteményt, aminek Minseok nem tudott ellenállni, hogy ne nézze meg
tüzetesebben, de Baekhyun elrángatta onnan. Végül hosszas keresés után, mikor
már messze is voltak onnan, ahonnan jöttek, Baekhyun szeme megakadt egy
bársonnyal letakart furcsa formájú tárgyon. Ahogy végigvezette a lámpája fényét
rajta, az alsó jobb szélén megcsillant valami. A szilánk volt, amit kapott,
izgágán mocorgott a helyén, ahová nem tudott beilleni, mert az anyag
megakadályozta. Baekhyun szólt Minseoknak, hogy jöjjön oda hozzá, majd együtt
kihúzták az anyagot nagy nehezen a szilánk alól. Amaz pár rezgés után
bepasszírozta magát a helyére és tökéletesen beleillett az ottani törésbe. A
szilánk széle, ahol a törés volt összeforrt a tükör nagyobb részével. A két fiú
összenézett, majd Minseok rántott egyet a bársony leplen és lehúzta azt a
hatalmas tükörről.
A
két fiú szeme egyszerre tágult ki a csodálkozástól. A zseblámpákra már nem volt
szükség, mert a tükörből áradó fény a körülöttük lévő
helyet tíz méteres körben betöltötte.
Baekhyun alig tudott megszólalni,
mikor tekintete találkozott Chanyeoléval, aki egy vérben úszó testet
szorongatott és ringatta azt. Ő is ugyanúgy meg volt lepődve, mint Baekhyun, maga.
- Baekhyun? – csuklott el a hangja
Chanyeolnak, majd könnyek buggyantak ki a szeméből – Baekhyun… kérlek… Segíts!
Úristen itt abbahagyni O.O
VálaszTörlésNagyon jó rész volt, és most már kezd minden összeállni(legalábbis nekem) ennek a résznek köszönhetően...
Bár az rejtély, hogy kit szorongatott Channie és hogy pontosan mi is történt :/
Hehe, Xiut simán eltudom képtelni ilyennek, milyen kis cuki már *-*
Most akkor a nyanya az követte őket vagy sem?(mondjuk valszeg igen)
JAAAAAJ, NAGYON KIVÁNCSI VAGYOK... SIESS A KÖVIVEL >< ^~^
Woaah, olyan jól fogalmazol, helyesírási hibát nem is találtam benne, nagyon ügyes vagy :3 :D
Kamsahamnida~
U.i.: Mikor Chanyeol álmodott akkor ugye látott ilyen sötét árnyakat, azok lehetséges, hogy talawerwk voltak? Mert ebben a részben Baekék említik, hogy valakik kiirtották a családot... de ha az egész csaláfot kiírtották, azt tudjuk, hogy Channie megmenekült, de akkor a nagyijával mi van?
Van rá egy-két elméletem, de nem biztos hogy jók viszont, még inkább várom a folytatást *-*
Szia! :D
TörlésMég egyszer köszönöm, hogy írtál nekem :D Az nagyon jó, hogy kezd összeállni, mert mindig bennem vaan a félsz, hogy egyszer túl komplikált lesz és senkit nem fog már érdekelni T_T.
Tényleg el tudod képzelni Xiumint ilyennek? XD Ez jó :D Ő az egyetlen ártatlan karakter és őt szeretném is ilyennek megtartani, aztán ki tudja....
Ez a nyanya honnan jött? (akkorát nevettem rajta XDXDXD) Mármint kit értesz Nyanya alatt?
23 évesen azért illene már hibák nélkül írni, nemdebár :D, de van nekem Bétám is, úgyhogy ő is dolgozik ám. Köszönöm az ő nevében is a dicséretet :3
Az utóiratodhoz: Jól gondolkozol :D Nagyon jól :D
Hm, a Nyanya az onnan jött, hogy az a két bosui intézkedik Baek és Channie kapcsolatáról(legalábis van hozzá közük) ebben biztos vagyok és szerintem az a nőci követte őket, hiszen ő az aki valamelyest segített Baekkinek... bocsánat ha nem így van, de most már akkor is Nyanya marad xD
TörlésAzért arra kiváncsi lennék mi történt amúgy Channie dadájával, aki megszöktette őt hiszen, valamit a dadusnak is tudnia kellett, főleg hogy letudott lépni Chanyeollal az ölében, de róla most nem nagyon tudnak semmit...
És most hogy visszaolvastam rájöttem, hogy Channie nagyiját Ha Eunhanak hivják, aki nem más mint Par Hyunjae anyja, aki Chanyeolnak az apja, és mivel ő eltünt ezérz nem írtották ki... tehát valszeg Channie nagyija többet tudhatott a kelleténél és ezért tünt el, de most valszeg megtalálták és ő fekszik Channienak a karjai közt...
ÚÚRISTEN! Hát ez durva volt... O_O Igazából nekem van egy ötletem, hogy kit szorongatott ChanYeol - a nagyiját?
VálaszTörlésKíváncsi vagyok, hogy mi lesz még a kastélyban - már ha lehet annak nevezni -, mert én úgy érzem, hogy biztos nem lesz olyan egyszerű kijutni, mint ahogy jöttek. :D Nagyon tetszik Minseok személyisége, olyan aranyos, hogy ilyen kis kíváncsi. :"3
Meg teljesen biztos vagyok benne, hogy még régebben olvastam valameddig ezt a történetet, de amikor mostanában elkezdted újra, akkor már nem voltak fenn a régi részek. Újraírtad talán? :)
Naaaagyon nagyon kíváncsian várom a folytatást! *-*
Mindannyian szuperül tippeltek XD, de igen kizárásos alapon, csak szegény Nagyi lehet. ._. de ez majd kiderül a következő részből. T_T
TörlésPont most írom majd a 10est, amiben lesz az, hogy kijutnak onnan....valahogy....épen? talán? (:D)
Wáh, de jó, eltaláltam Xiumint :D úgyis őt egy ilyen szerethető szereplőnek szántam. Örülök, hogy tetszik!
Igen, ezt már az újonnan kirakáskor is írtam és volt egy hiátus poszt is még korábban, amiben írtam, hogy rájöttem, hogy sok logikai dolgot elrontottam benne és ezért újra írtam benne részeket, hogy jó legyen és most értem el a más ismeretlen részekig. :D
Köszönöm, hogy írtál és minden hétvégén, új rész itt! :3
Szia!
VálaszTörlésEl se tudom képzelni, hogy hogy bírtam négy napig nem elolvasni ezt a részt. Most teljesen a hatása alá kerültem, úgy olvasnám tovább. ^^ De türelmesen kivárom, amíg hozod a folytatást.
Ez tényleg más lett, mint ami volt előzőleg. Csak az utolsó jelenet stimmelt, amikor meglátták egymást a tükörben. Istenkém, mit fognak vajon most csinálni? 0.0
Elképesztően imádom ezt a ficet, még rettegni is szerettem olvasás közben. :-)
Köszönöm, hogy olvashattam. Pusz
Ditta <3
Szia! :D
TörlésIgazából nem a régi hatost írtam át, hanem csak időrendileg megbabráltam, szóval a régi hatos is jönni fog hamarosan (majd most) és utána már tényleg szabad a pálya az új részeknek :D
Lesz ennél majd még sokkal nagyobb bajuk is később, úgyhogy ez csak jó, hogy most látják egymást :D
Nagyon köszönöm a dicséretet bár nem tudom mitől lesz ez a történet szerethető, mert csak a fejemből szedegetem ki ._. aztán furcsa, hogy másnak is tetszik XD De ennek csak örülök, úgyhogy köszönöm még egyszer :D