H A R M | | A D I K

A sírkőre ráfagyott a márványnak végpompát adó kúszónövény. A temetőben egy madár, vagy akár egy rovar hangja sem hallatszódott. Túlontúl nagy volt a csend. A hátsó parcellák között, egy fűzfához közeli sír mellett földkupac tornyosodott és a holdfény visszacsillant a pár pillanattal ezelőtt felbukkanó két ásón. Miközben az egyik ásót fogó fiú még mindig dolgozott, a másik kimászott a gödörből, hogy leellenőrizze a környéket. Flegma ciccentéssel nyugtázta, hogy még sehol senki. Hirtelen apró koppanás törte meg a csendet, ami a sírt ásó fiú ásója okozott. Megtalálta azt, amiért idejöttek. Egy mukkanást sem ejtve nézett össze a két ifjú, majd a gödörben lévő felnyitotta óvatosan a földnehezéktől megszabadított koporsót. Egyszerre fintorodtak el a látványtól, mert a hulla még jóval a bomlás szakaszában volt, így a szaga tökéletesen megfeleltethető volt egy pöcegödörhöz.

- Na, csináljuk gyorsan, mielőtt kinyíratjuk a szaglószerveinket. Meg mielőtt ez a banya észreveszi, hogy mit akarunk.

- Mert?! Ide fog jönni?! Én nem akarom többet látni… - sipítozta felettébb lányos hangon az ásót tartó fiú, miután kikecmergett ő is a gödörből.

- Minseok. Ötezerszer megkérdeztem, hogy benne akarsz-e lenni. Te igent mondtál, akkor légy szíves!

- Feltérképezésben jó vagyok, kutatásban jó vagyok, de talawer ölésben, meg szellemlevadászásban elkélne az erős plusz óra.

- Éppen azon vagy… oké. Akkor olaj megvan, gyufa megvan. Adjad neki a sót, Min!

- A mit? – sápadt el az imént rendre utasított.

- A sót. Minseok! Hol van a só?!

- A kocsiban? Nem gondoltam, hogy kéne az is…

- Az isten szerelmére – dobta el az összes cuccát a másik és kezdett el rohanni a kocsijuk felé, amiben az említett só is volt található.

- Baekhyun! Ne hagyj itt! Egyedül… - csuklott el Minseok hangja. A már letett ásót azonnal a kezébe kapta és forgolódott össze-vissza, hogy figyelje a terepet. – Minek hallgattam rá, minek hallgattam rá… miért pont vele kellett haverkodnom, miért?!

            Baekhyun homlokegyenest a kocsihoz futott és pár másodperc sprint után már a kezében volt a hiányzó kellék. Mikor indult visszafele, egy hatalmas sikítás szakította félbe a temetőre telepedett csendet.

– Minseok… a fenébe! – Baekhyun azonnal tudta, hogy kitől származhat és mi okból a felső C-t is megütő sikoly. Mire visszaért a sírhoz, látta, hogy az az öreg banya, akinek a szelleme már hónapok óta kísértett a faluban, ahova mentek, éppen Minseokot szegezi nyakánál fogva a fűzfa törzséhez.

- Seggggrrr….íííícccs… - bugyborékolta a szavakat az áldozat és kétségbeesetten nézett Baekhyunra. A fiú szétszakította a só zacskóját és markolva belőle, rászórta azt a szellemre. A banya elhalványodott krákogások közepette és a fuldokló Minseok, ernyedten esett le a földre.

– Tedd magad hasznossá – dobta Baekhyun a földre esett fiú kezébe a sót és ő maga pedig rohant, hogy felkapja az olajos kannát. Az akció nem sikerült, a szellem újra előtűnt és most Baekhyunt szemelte ki magának. Megragadta és eldobta jó messzire a sírtól. Mikor a fiú próbált volna feltápászkodni, a szellem megragadta őt is a nyakánál fogva és fellógatta a levegőbe.

– Lám csak, a kis Byun fiú! Azt hittem a bátyád elvesztése elég okot adott rá, hogy békén hagyj minket.

Baekhyun szemei összeszűkültek a fájdalomtól, de fogcsikorgatva megragadta a banya ruháját, szintén a nyakánál.

– Azt hittem, ha Őt eltakarítjuk, a többi szemét is eltűnik majd. De kukásra még mindig szükség van… - szűrte ki a fogai közül Baekhyun, érezve, hogy nyakán egyre erősebb a szorítás. A banya harsányan felkacagott az előbbi visszaszóláson, viszont a torkára fagyott a káröröm. Hatalmas lángok terítették be hirtelen a testét és még egy utolsó ijedt pillantást vetett fogvatartottjára, majd ordítások közepette elporladt.

            Minseok, miközben Baekhyun lefoglalta a gonosz szellemet, precízen belocsolta a koporsóban lévő testet olajjal, rászórta az összes sót és kegyelemdöfésként meggyújtotta azt. Most elégtételt várva nézte, ahogy feltápászkodik társa a földről.

– Ha még egyszer betoji srácot kell játszanom, egyedül jössz.

– Kösz. – simogatta a nyakát Baekhyun. A fojtogatós részt egyikőjük sem kalkulálta be.

– Legalább megérte ez a kis játszma? – hányta a szemére Minseok, miközben pakolta össze a cuccokat.

– Nem. De legalább egyel kevesebb.

- Attól még, hogy a bátyád eltakarította a fő ludast, oké, hogy maradtak még ilyenek hátra, de nem nekünk kéne csinálni minden piszkos mun… Bocs. – akadt Minseok torkán a szó, amint meglátta, hogy Baekhyun hirtelen megáll a pakolásban. A bátyja sose volt a legjobb téma közöttük. Visszaásták a sírt, összeszedték a dolgaikat, beültek a kocsiba és elindultak haza. Nem is vették észre azt az árnyat, ami kilépett a temető kapujának betonoszlopa mögül, és ami végignézte, ahogy bénáznak egy gyermeteg szellemmel.

            Baekhyun leparkolta a kocsit a háztömb előtt, ahol laktak. Mint, aki nagy csatát veszített, úgy baktatott fel a két fiú a lépcsőn. Minseok intett egyet Baekhyunnak és továbbsétált a második emeleti folyosón, míg a másik még megmászott dupla annyi lépcsőfokot és felért a saját szintjére. Álmosan előkaparta a kulcsát és majdhogynem beesett a saját lakása ajtaján. Felkapcsolta a villanyt és körbenézett a nappali helyiségnek nem éppen mondható szobájában.

- Takarítani kéne… egyszer – mormolta maga elé.

Ledobva a kabátját a fogasra, elindult egy zárt ajtójú szoba felé, elővette a kulcsot hozzá, majd kinyitotta a szoba ajtaját, halkan belépve oda, lerakta a kellékeket, amiket ma használtak. A nappaliból beszűrődő világosság megcsillant valamin. Miközben Baekhyun pakolt, véletlenül meglökte az ajtót, ezzel még jobban beeresztve a fényt, ami megannyi tükörről verődött vissza, elvakítva egy másodpercre a fiút. Baekhyun befejezve a pakolást, kicsit elidőzött a megvilágított tükrök nézésével, de most is csak azt látta, amit mindig: saját magát, több szemszögből.

- Miért pont azzal az egy tükörrel nem stimmel most valami, amit nem is azért szereztem… - amint ezt kimondta, felcsillant a gyanú a szemében és kiviharzott a szobából, gondosan bezárva azt maga után, majd besomfordált a fürdőszobába. Meglepetésére senkit nem látott benne, csak egy cetlit, rajta egy neki címzett üzenettel.

- Ma sokáig dolgoztam, lefejeltem egy polcot, összetörtem egy poharat, láttam egy olyan világot a kávézó tükrében, ami nem is a mienk, egyébként kösz jól vagyok… Baekhyun, én kezdek becsavarodni. Meg akartalak várni, hogy beszélhessünk, de a fáradtság győzött…

- Azt hiszed, csak neked volt rossz napod?! Áh, honnan is tudhatnád…- azzal nem is írva választ, letakarta bosszúságból a tükrét és elment zuhanyozni. A fürdés végeztével nem vette le a törülközőt a tükörről, hanem azonnal elment aludni.

            Alig hunyta le a szemét, megtámadták az agyát a ma tapasztalt dolgok emlékképei. Próbált rájönni a kulcsra, a dolgok miértjére, választ keresett. Végül feladta és utat engedett a nyugtató, békés alvásnak. Ami tartott körülbelül egy óráig.

… újra a temetőben van. Egyedül ássa a sírt. Sehol egy lélek. Nagy nehezen kinyitja végre a koporsó tetejét, de abban nem egy hulla van, hanem egy tükör. Saját magát látja benne, ahogy boldogan mosolyog, mögötte pedig ott áll a bátyja. A tükörtől elszakítva a tekintetét látja, hogy egyszer csak lángra borul a közeli fűzfa, több fekete alak jelenik meg körülötte, ő pedig kétségbeesetten próbál kimászni az általa ásott gödörből, de képtelen rá. Újra a tizenhárom éves önmaga. Meglátja a bátyját a fánál állni, ahogy kezet fog egy fiatal, alacsony fiúval. A bátyja nem néz rá, pedig teli torokból üvölti a nevét, hogy ne tegye ezt. A fiatal fiú ránéz, szabályosan felfalja a tekintetével, amiben a pokol tüze ég.

– Ha én megyek, akkor ő is – olvassa le a szájáról. Nem, azt nem engedheti meg. Még egyszer nem. Mire kihúzza magát nagy nehezen a mélyből, a fekete alakok és a fa eltűnik, csak ők hárman maradnak a semmi közepén. A táj megváltozni látszik, egy kastélyban vannak, ahol a két kezet fogó fiú mögött egy hatalmas tükör van. Mozdulni próbál, de beragadt minden ízülete, lebénították. Az alacsonyabbik ifjú mosolyog még egy utolsót rá, enged a kézfogásból, a bátyja háta mögé kerül, és megragadva őt bezuhannak a tükörbe. A bátyja csak egy „Bocsáss meg” szóval illetve őt, végleg eltűnik. Hirtelen húzóerőt érez magán és beszippantja a helyszín. A saját fürdőszoba tükre előtt áll. Látja benne a Chanyeol nevezetű gyereket, de sehol egy cetli.

- Miért nem foglalkozol velem? – mondja ki hangosan, viszont a bátyja hangját véli felismerni. Ez nem lehet. Chanyeol mögött megjelenik még egy alak. Egy nő. Ő adta a cetlit neki. Igen, ő volt az.

- Ő a kulcs, te vak! – ordítja neki a túloldalról – Ő AZ!

Baekhyun nagy lihegések közepette ült fel az ágyában és a szívére téve a kezét próbálta nyugtatni annak rohamos tempóját. Kiverte a víz ettől az álomtól, pedig nem egyszer volt már hasonló rémképe. Viszont ez furcsa volt. Sose álmodott még a tükörbéli fiúval, most meg hirtelen megjelenik, ráadásul pont ebben a rémálomban. De mit mondott a nő?! Amint kinyitotta a szemét és felült, azonnal elfelejtette. Már éppen hogy nyugodtnak vélte a légzését, próbált visszafeküdni, mikor meghallott egy apró neszt a nappalijából. Gyanús tekintettel vizslatta az ajtaját, mialatt jobb kezével kihúzta a párnája alól a fegyverét. Hangtalanul kimászott az ágyából, odasomfordált az ajtóhoz és figyelt. Apró lélegzetvételt hallott a másik szoba felől. Kihajtotta a saját ajtaját annyira, hogy ki tudjon menni és azonnal felhúzta a fegyver kakasát, amint meglátta, hogy a másik szoba ajtaja tárva nyitva van. Biztos volt benne, hogy ő azt bezárta a pakolás után, mégpedig kulcsra. Gyorsan beszökkent, és miután hihetetlen fürgeséggel felkapcsolta a villanyt már a betolakodó kapucnis tarkójához szorította a pisztoly csövét.

– Ha jót akarsz magadnak, nem mozdulsz és elmondod, hogy mégis mi a francot keresel itt. Különben le talállak puffantani. – suttogta fenyegetően a vendégnek, aki nem mozdult meg.

– Magaddal szúrsz ki, ha itt és most lelősz, Baekhyun. Én szóltam előre!

Baekhyun homlokán összeszaladtak a ráncok, mert nem éppen olyan hangon szólalt meg, ahogy ő azt várta volna, ráadásul a nevét is tudta. Nem baj, így sem szabad, hogy lankadjon a figyelme, főleg, hogy pont ebbe a szobába tört be az illető.

- Ki vagy te? – nyomta még jobban hozzá a fegyverét, utalva arra, hogy kezd fogyni a türelme.

- Azzal, hogy még jobban nyomod a fejemhez azt a pisztolyt, nem fogok beszélni. Rossz a stratégiád. – Baekyhunnak betelt a pohár, lehúzta az illetőről a kapucnit, megragadta a vállát és maga felé fordította úgy, hogy a pisztolyt még mindig célra tartotta. Elkerekedett a szeme is, mikor meglátta, hogy ki is áll előtte.

- Te meg…

- Jó az arcmemóriád, de túlléphetnénk ezen? Tudod, nem érek rá. – szólalt meg kissé élesebb és parancsolóbb hangnemben a lány, aki Baekhyun előtt állt.

- Te adtad nekem a cetlit. Mégis miféle játékot űzöl te velem? Koszos talawer vagy, fogadjunk… - ezen a kijelentésén a lány kissé megsértődött.

- És még te nevezed magadat vadásznak… na jó, adj ide egy szentelt vizes flaskát. Vagy szórj rám sót, de azért a karótól és a golyótól kímélj meg. Mondtam, te jársz rosszul, ha megölsz.

Baekhyun gyanakodva mérte a lány rezzenéstelen és idegesítően unott arcát.

- Ott van, abban a táskában, vedd ki – biccentett egyet a fejével az egyik táskára.

- Ch, és még én keressem meg… - a lány megmozdult, Baekhyun pedig összerezzent. Caplatva odament az előbb mutatott táskához és kihúzta belőle a flaskát, kinyitotta és meghúzta azt.

- Istenem, komolyan mondom ez tuti nem víz. Olyan fura íze van… na ez megteszi? Kezd idegesíteni, hogy egy kölyök hadonászik felém egy vízipisztollyal.

Látva, hogy semmi hatása nem volt a szentelt víznek, a fiú lassan, de még mindig gyanakvóan leeresztette a kezét és kioldotta a fegyvert.

- Köszönöm szépen! Akkor térjünk a lényegre. Melyik az a tükör, ami működik is?

- Miért érdekel?

- Most játszunk vagy értelmes felnőtt módjára viselkedsz?

- A fürdőben van.

- Megy ez – azzal a lány indulni készült kifelé, ha nem ütközött volna bele az utat elzáró Baekhyunba.

- Ne már. Hadd nézzem meg, utána elmondok annyit, amennyitől még nem fájdul meg az a kis okoska feje neki – mondta aprón megborzolva a fiú haját. Amaz úgy lefagyott e cselekvésre, hogy akadály nélkül engedte a lánynak, hogy eltolja az útjából. Mégis ki a frász ez a csaj?

            Mire utolérte a lányt, ő már a fürdőben állt a letakart tükörrel szemben.

– Hm. Ez a One Piece nagyon szexi – bökött a törülközőre, amivel Baekhyun letakarta a tükröt.

- Nem vicces – azzal lerántotta, titkon remélve, hogy se cetli, se Chanyeol nem lesz látható és ez a csaj magától leszáll róla. Ezzel ellentétben a lefekvése előtti állapothoz képest katasztrofális volt a helyzet. Az egész tükröt cetlik hada terítette be és ennek a közepén egy nagybetűkkel írt „Baekhyun!” foglalt helyet.

- Ó, valakinek nem válaszolunk az sms-eire? Hogy lehetsz ilyen tapintatlan?

- Amikor lefeküdtem ezek még nem voltak itt…

- Aha… na lássuk. A csoporttársamnak nem volt tükörképe… NEKEM SEM VOLT!… Láttalak egy kirakatban sétálni, de valójában nem voltál az utcán… nem létező emberek vannak minden tükröződő felületen… begolyózom… egyedül veled tudom ezt megbeszélni… kérlek, segíts!… - az olvasás befejeztével a lány összeráncolta a homlokát, majd egy nagy sóhajjal jelentőségteljesen Baekhyunra nézett, aki nem tudta mire vélni a tekintetét.

- Nem esik le?

- Mi is? A nevedet se mondtad még, mégis milyen jogon törsz be a lakásomba és fenyegetsz meg…

- Hjaj… ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Na, jó. Tudok a kutatásaidról. Tudom, hogy rájöttél, akkor ne tetesd itt nekem a hülyét!

- Nem tudok semmit – nézett vissza szúrós szemmel Baekhyun. Majd pont egy bunkó idegennek fogja kiteregetni, hogy mit vagy kit keres már évek óta.

- Oké… játszhatjuk így is. Ha nem kell neked a bátyád, akkor nem kell – majd egy vállrántással el szándékozta hagyni a fürdőszobát.

- Nem hiszem, hogy ő lenne a tükörőrző. Az utolsó legenda, ami szólt a családról az is majd száz éves.

- Aha. Milyen könyvet olvastál te?

- Jófélét.

- Itt a jóféle nem elég, Byun úr. Egyet mondok még, aztán itt hagylak: kezdj el nagyon jóban lenni a túloldallal! Viszlát! – azzal a lány kiviharzott a fürdőszobából és hangos ajtócsapással hagyta el Baekhyun lakását.

A fiú teljesen letaglózva állt a cetlikkel teli tükörrel szemben, kezében remegett a még mindig szorongatott fegyver és nem akart hinni az előbbi mondatnak. Az nem lehet, hogy megtalálta. Jobban mondva ő talált rá. De ha mégis, akkor úgy tűnik Chanyeol nem tud semmit, amivel ugyanott van, mint eddig volt.