M Á S | O | D I K

… ráesett a karjára, végigszántva vele a harmattal teli füvet. Cseppet sem volt kellemes, sem az esés, sem a nedves fű okozta égő horzsolás. Valaki felrántotta és húzta tovább. Zúgott a füle, égett az alkarja, most jött rá, hogy cipő nélkül rohan az után, aki görcsösen markolja kicsiny csuklóját. Már nagyon fáradt volt, úgy érezte azon nyomban összeesik. Meg is botlott megint, mire az a valaki, aki fogta, felkapta a karjába és úgy rohant vele tovább, be az erdőbe. Így, hogy hordozója vállára került, tisztán láthatta, hogy hatalmas lángokkal ég a ház, a saját házuk, egyre nagyobb robbanásokkal csapva ki a még épen maradt ablakokat. Néhány üvegtelen keretben sötét alakok álltak, körülöttük koszorút képezett a bent tomboló tűz lángja. Mikor megpillantotta az egyiket, nagyon megrémült, összeszorította a szemét és elkezdett sírni. Amint egyre jobban távolodtak a katasztrófa sújtotta területtől, úgy lett egyre csendesebb az erdő és már csak a saját hüppögését és megmentője fáradtságtól terhes lihegését hallotta. Érezte, hogy lassul a futás, majd séta és megállás lett belőle. Elengedte szinte megdermedt karjaival a cipelője nyakát és elkapta annak fáradt tekintetét.

- Semmi baj, Yeolie, semmi baj. Ne sírj, megvédelek még az életem árán is. Gyere, tovább kell mennünk, tarts ki még egy kicsit. – azzal újra védő karjaiban ült és futva szelték át a sötétté vált farengeteget.

- Dadus, hol van anya?

- Uhm…ahmkabom… áá – húzta maga mellé elgémberedett karját, ami alvás közben egész végig a hátán volt, kicsavarva, és próbálta értelmes szavakkal kifejezni fájdalmát, miközben hassal feküdt az ágyán, arcát a párnába temetve. Cseppet sem kényelmes pozíció. Chanyeol ritka rosszul ébredt, mégis amint kinyújtóztatta végtagjait hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Kétszer is álmodott, mindkettőre emlékszik, viszont az egyik visszatérő, már megszokott volt, addig a másik teljesen új és érdekes. Bárcsak ne lett volna álom. Egész helyes volt az a srác a tükörben, tegnap.

- Ma jó napom lesz. Ma jó napom lesz… - mondogatta ezt magában úton a fürdő felé. Nem is figyelve, elhaladt a mosdótükör előtt, amin még mindig ott volt a saját cetlije, írással a tükör felé fordítva, és leült a vécére.  Bamba arccal meredt a semmibe, mikor rátévedt a szeme a tükrére, benne egy barna üstökű fiúval.

- WÁÁÁ! Az isten szerelmére, legalább pisilni hagyj békén! – görnyedt össze azonnal két ordítás közepette, hogy Baekhyun ne lásson semmit, majd nagyon gyorsan felállt onnan.

- Bocs. – állt röviden, tömören a cetlin, amit Baekhyun ragasztott a tükör másik felére. Chanyeol bosszankodva gyorsan letakarta a tükröt, elvégezte a dolgát, kirohant a fürdőből és összeszedte a kommunikációs kellékeit. Mikor visszaért, a fiút még mindig ott találta, ugyanazzal a „leírhatatlan fájdalom” fejjel, amit akkor vágott, mikor Chanyeol felordított a vécén. Mérgesen bökött a felé a cetli felé, amit ő is ott hagyott, persze tökéletes takarásában a Chanyeol által neki címzett cetlinek. Chanyeol két csodálkozás között, hogy tényleg nem álmodta a fiú megjelenését a tükörben, levette onnan a sajátját és hunyorogva kezdte kibogarászni az üzenetet.

- „Kérlek, ha bármi tevékenységet is folytatsz a fürdőben, takard le a tükrödet! Nem vagyok kíváncsi a formás kis popódra.” – olvasta fel hangosan Chanyeol. – Aha. Na, még mit nem, én vagyok a saját fürdőmben, takard le te, ha ennyire nem akarod látni!

Következő cetli Baekhyuntól, amit kissé látványosan is erőteljesebben vágott neki az üvegfelületnek:

- Még. Mindig. Nem. Tudok. Szájról. Olvasni. – a fiú arckifejezése most, a tegnapival ellentétben picit mérgesnek hatott. Chanyeol nem értette, hogy miért, hiszen ő nem csinált semmit.

- Bocs, csak elfelejtettem. Tisztára azt hittem, hogy csak álmodok… De azt mondtam, hogy takard le te, ha nem akarsz látni. – tapasztotta a tükörre válaszként. - Na, olvastad, amit itt hagytam neked? Valszeg nem.  – újabb cetli - Egyébként örülök h újra látlak! Te tod, h ez mi? Mert tök jó, meg érdekes, de kissé hátborzongató is h 1 nap alatt nem múlt el ez az izé. Szted?

- Fogalmam sincs, hogy mi történik. De biztosan van oka. Biztos, nem te csináltad?

- 100% nem. Velem sose tört. még ilyen, telj. uncsi életet éltem eddig. Reg.től estig az egyet.men alszok vagy du.ig vok ott és megyek dolg.ni. Max. mamámat tudnám megkérd.ni.

- Tanulj meg írni! Totál nem értelek.

- Gyorsan írtam!  - megint ceruzasercegés és tépés.

- Mamád? Van mamád? És a szüleid? – jött a cetli a túloldalról.

- Mamám kint él vidéken, ő nevelt fel, a szüleimet nem ismertem.

- Ó részvétem.

 – Figyu! Mi lenne, ha...felhívnánk egymást? Kezd begörcsölni a kezem a sok írástól.

- Felhívni? Egymást?! – nézett csodálkozva Chanyeolra Baekhyun, miután megmutatta a cetlijét a fiúnak.

- Neked is van telód nem? A számom: 010-6104-1105.

Baekhyun még jobban fehér lett a túloldalon, mint egyébként volt. Chanyeol össze is ráncolta a homlokát ezen. Csodálkozva és kíváncsian nézte, ahogy a másik sűrű fejcsóválások közepette ír egy újabb cetlit.

- Nem fog menni. – jött a rövid válasz.

- És ugyan miért nem?

- Mert magamat nem tudom felhívni… azért.

- Magadat?! – mondta maga elé Chanyeol. – Hogy lehet neked is ugyanaz a számod? Az lehetetlen…

Apró mozgást vett észre a túloldalon. Baekhyun megint elkapta a fejét, majd gyors cetliírás és egy mosoly. – Bocs, de most megint mennem kell.

- Hova? – nyomta az újabb üzenetet a tükörre a magasabbik, érdeklődő kiskutyanézéssel megfűszerezve.

- A dolgomra?

- Azért, ha én itt kikotyogok neked mindent, akkor te is mondj már valamit!

- Jó, dolgozni. Ki lehet kapcs, vagy így marad?

- Nem tom, de fura lesz fogat mosni, meg fésülködni, hogy a te fürdődet lesem. - Majd leellenőrizzük. - Valahogy. – Chanyeolnak le kellett takarítania a felületet, mert annyira teliragasztotta már, hogy Baekhyun egy felálló hajtincsén kívül nem látott semmit a fiúból. Mire leszedett mindent a túloldalt nem volt senki, csak egy cetli:

- Amúgy kellemes napot! – ezen akaratlanul is elmosolyodott pedig nem volt szép, hogy így faképnél lett hagyva.

            Chanyeol szépen összeszedte a sulis cuccát, pár aprópénzzel együtt belevágta a válltáskájába és bezárva maga mögött az ajtót, nekiindult a napnak. Egyfolytában csak az új tükörképe járt az eszében, meg az, hogy mégis, hogy lehet ugyanaz a telefonszámuk és észre sem vette, hogy már az egyetemen volt. Az egyik előadásának közepén nagyon rájött a kimehetnék. Gyorsan berohant a mosdóba, majd mikor mosta a kezét, felnézett, hogy leellenőrizze a pofázmányát. Viszont azzal kellett szembesülnie, hogy nem látja magát. Teljesen lefagyott és még lélegezni is elfelejtett. Próbált mozogni, ugrálni, de egyszerűen nem volt tükörképe. A hirtelen jött rémülete miatt szabályosan ugrott egyet, mikor két srác egymás után bejött a vécébe. Chanyeol szájtátva figyelte a jelenetet, ugyanis már nem csak az volt a megdöbbentő, hogy neki nem volt tükörképe, de az utolsóként bejött srácnak sem, míg a másik tisztán látszott. Kikerekedett még a kelleténél is jobban a szeme és mozdulni sem tudott.

- Héj, te jól vagy? – szólította meg az egyik, szintén tükörkép nélküli srác Chanyeolt, míg a másik srác, akit nem is ismert és volt tükörképe, csendben elhagyta a helyiséget.

- Aha… Kai, … te a tükörben… te látod magad?

Most a Kainak szólított fiún volt a sor, hogy meglepődjön. Chanyeolnak mondhatni éveknek tűnt mire a másik válaszolt a feltett kérdésre.

- Ja… . Miért? – nézett furcsán vissza Kai. Chanyeol nem értette, hogy mi történik, mert tisztán látja, hogy nem látja magukat a tükörben. Behunyta a szemét a rátört pánik miatt, majd mikor újra kinyitotta azt, a tükör hirtelen megjavulva mindkettejüket újra HD minőségben mutatta. Teljesen megbolondult.

- Aludtál te eleget? Nem úgy ismerlek, akinek ennyire fontos lenne a statisztika ZH, hogy fenn maradjon, ha csak… - kanyarult kaján vigyorra Kai arca – ki nem rúgtál a hámból.

- Lehet a rosszul alvás kivette az erőmet – mondta Chanyeol a tükörbe nézve, inkább magának, mintsem a mellette álló fiúnak – Mi? Nem. Nem járok bulizni.

- Barlanglakó – hervadt le a jókedve Kainak. - Na, én léptem, ha még romantikázni szeretnél magaddal.

- Várj, megyek én is – azzal megrázta az üstökét és csoporttársával együtt kiment a mellékhelyiségből. Megesküdött volna rá, hogy a tükörképeik eltűntek, majd hirtelen visszajöttek. De ilyen nem létezik.

            Úton a kávézó felé a mobilját babrálta, mert az valami oknál fogva beragadt vagy lefagyott. Meg kellett állnia egy hatalmas kirakatú bolt előtt, hogy kivegye az akkumulátort a kütyüből. Amint oldalra kapta a fejét, azt hitte káprázott a szeme, ugyanis meglátta a kirakatban Baekhyunt szembejönni vele. Hirtelen az üveglapról az utcára kapta a szemét, de ott nem volt sehol sem a fiú a többi ember között. Újra ellenőrizte magát, de addigra minden ugyanúgy tükröződött vissza, ahogy a környezetében volt.

- Én totál bekattantam… - tátotta el a száját Chanyeol. Kábulatából az újra életre keltett mobilja hozta vissza, ami egyre hangosabban csörgött a tenyerében.

- Haló? Jaj, főnök, azonnal ott leszek. Kissé tovább… Igenis, semmi kifogás, öt perc és ott vagyok.

Zsebre vágta a telefont és nekiiramodott az utcának.

            A főnöknek ígért öt perc végül tizenöt perc lett, mert nem tervezte bele a busz lekésését. Amint megérkezett, kapott egy adag korholást, mivel péntek volt, csúcsforgalommal. Chanyeol azonnal felkapta magára a kötényét és már rohant is a vendégekhez, felvenni a rendelést. Mikor akadt pár pillanatnyi üresjárata, a boltban lévő tükröződő felületeket kémlelte, lassan már megszállottan, hogy lát-e bennük valami szokatlant. A frászt hozta rá ez az egész. Már záróra felé járhatott az idő, egy párocska turbékolt az egyik sarokban, az ablakhoz közel pedig egy nő fogyasztotta teljesen ráérősen a kért italát, olvasva az újságját. Chanyeol fáradtan pakolta el a már távozott vendégek után a maradékot, mikor szólt a páros, hogy fizetnének. A főnök elrendezte őket, míg Chanyeol szedte össze a poharakat az asztalukról. A falon egy tükörcsík húzódott végig a kávézó hangulatos belső terének kitágítása végett, amiben most a pakolás közben a fiú kémlelte a távozó párost. Leemelte a tekintetét róluk, megtörölte az asztalt és kezébe vette a poharakat. Mikor újra a tükörbe nézett, abban egy vendégektől nyüzsgő kávézót látott, ki-be járó és láthatóan magukat nagyon jól érző emberekkel. Ijedtében elejtette a kezében összegyűjtött poharakat, ő maga pedig megdermedten nézte az idilli képet, ami cseppet sem hasonlított ahhoz, ami a háta mögött volt.

- Az isten szerelmére, Chanyeol! Ezt levonom a fizetésedből! – jött a főnök, kirázva a kábulatból. Próbálta volna még a fiú előtt összekaparni a szilánkokat a földről, de megcsörrent a kávézó telefonja, ami miatt fel kellett állnia. Chanyeol szitkozódva szedegette a poharakat, már, ami megmaradt belőle, mikor az utolsó vendég leguggolt hozzá segíteni.

- Hagyja csak, megoldom egyedül is. Köszönöm szépen – majd fel sem nézve segítőjére, berohant a pult mögé a partvisért. A szeme sarkából meglátva a nő arcát, villámcsapásként érte a felismerés, azonnal meg akart fordulni, hogy megállítsa, mielőtt elmegy és kérdéseket tehessen fel neki, de ahogy pördült beleverte a fejét az egyik polcba, ezzel teljesen eltántorítva magát bármilyen további cselekvéstől.

            A nő aprót ciccentve felállt, rárakta a pultra a fizetséget, megköszönte egy biccentéssel az italát a még mindig telefonon csüngő főnöknek és elhagyta a kávézót. Mikor már távolabb tudta magát a helytől, leült egy buszmegállóban és elővette a piperetükrét. Kinyitotta azt és leellenőrizte a sminkjét. Viszont a tükörből egyáltalán nem ő nézett vissza, hanem egy hozzá hasonló, hosszú hajú nő, aki bosszúsan követte annak mozdulatát. A piperetükröt tartó nő jelentőségteljesen elmosolyodott, majd le is hervadt a mosolya.

– Megvilágosodott.

– Csodás – fogta gúnyosan rövidre tükörképe – egyéb?

- Lehetnél kicsit kedvesebb a húgodhoz, nővérkém.

- Minek legyek, ha nem közölsz érdemleges információkat. Én is rájöttem, hogy észrevette, mert tudod Baekhyun ég a dühtől.

- És ugyan mire fel? Egyébként is, nem tud ő semmit. Csak belecsöppent és azt hiszi, hogy milyen nagyokos. Vissza kéne vennie néha az egójából, főleg azután, ami történt.

- Neked hogy esne, ha megtalálna ő és az orrod előtt tépne engem szét? Na? Úgy beszéljél – korholta le húgát az idősebbik – már ez a csevej is túl sok volt. Szevasz.

- Várj! Valami nem stimmel itt, egyfolytában vibrálás megy és téged is olyan nehéz elérni.

- Ezt hogy érted?

- A tükrök mintha megbolondultak volna. Hol úgy működnek, ahogy kéne, hol meg egyáltalán nem.

- Ez érdekes. Hatás-ellenhatás?

- Lehet… És mi lesz, ha a Chanyeol azt hiszi, begolyózott?

- Okos gyerek ő. Nem fogja, mellesleg ott van Baekhyun. Majd ő tesz róla, de előtte le kell hűtenem a nagyokos fejét. Ha valami tényleg nincs rendben, menj el tudod kihez, biztos segít! A másik megvan már?

- Rendben. Nem, sajnos… szerintem, amint Chanyeol erősebb lesz, majd ő is előbújik az odújából. De egyetlen egy hiba is végzetes lehet, ugye tudod?

- Nem véletlenül én vagyok az ötletgazda… 

- Ha már mész Baekhyunhoz, mondd meg neki, hogy szóljon rád is az egót tekintve, Subin.

- Ha-ha-ha. Menj vissza dolgozni, Sujin.

Sujin elfintorodott ezen a válaszon, mert cseppet sem örült, hogy ennyi idősen is még kioktatja a nővére.

            Subin azonnal becsapta a saját tükrét és elrejtette a zsebében, majd visszadugva a fülhallgatót a fülébe felállt egy plázában lévő pihenőhelyről. Azonnal le kellett ellenőriznie neki is a célpontját.