⦓ T I Z E N H ⚭ E T E D I K ⦔

Chanyeol fel sem fogta, hogy mi történt vele az imént. Mikor már úgy érezte, hogy elmúlt a veszély, felmérte, hogy mindenki épségben átjutott-e. Baekhyun ránézett, miután összetörve eldőlt a tükör, de azonnal felpattant a csend beállta után, hogy a bátyjához siessen. Egy ideig elnézte az újratalálkozás idilli képét, ahogy Baekhyun és Yixing erősen ölelik egymást, és először látta, hogy az immáron fekete üstökű fiú, aki több, mint egy hónapja komor tekintettel jelent meg a fürdőszobai tükrében, most felszabadultan mosolyog és örömkönnyeket hullajt szeretett bátyját viszontlátva.

Tekintete ezután a boldog testvérekről a kevésbé boldog testvérekre vándorolt. Sujin is most találkozhatott először élőben Subinnal azóta, hogy Chanyeolt átvitte Kahorba, hiszen, ha ő foglya volt a másik világnak, akkor a lánynak is annak kellett lennie. Érezni lehetett közöttük a feszültséget, és Chanyeol még néhány szitokszót is hallott kiszaladni Subin száján. A fiú kicsit feszélyezve is érezte volna magát, ha mindkét testvérpáros a boldogságtól megrészegülve, egymás nyakába borult volna, mert neki Jongdae-n kívül - aki nem mellesleg azonnal eltűnt - nem lett volna más, akivel ünnepelhetett volna. Pedig most igazán Jongdae orra alá akarta volna dörgölni, hogy igenis sikerült neki az átvitel.

Aztán észrevette, hogy az a világosbarna hajú férfi, akivel a halottasházban és az erdőben találkozott, most csak állt tőlük nem messze, karba tett kézzel, mozdulatlanul. Ezt felettébb furcsának találta, hiszen ha talawer volt, ahogy kivette a beszélgetésből, nem kellett volna valami gonosz dolgot művelnie, vagy legalábbis rájuk támadnia? A másik, amit nem értett, hogy Baekhyun barátja, Minseok, aki még potenciális kebelbarát lehetett volna számára, miért nem sietett oda Chanyeolhoz, hogy üdvözölje, vagy akár csak megnézze a tükröt, hiszen ő is tudott egy s mást. A fiú viszont le nem vette volna a szemét a világosbarna hajú talawerről. Ahogy Chanyeol jobban szemügyre vette, Minseok nem csak egyszerűen nézte a másikat: keze alatt egy kör alakú, nagyon tekervényes mintázatú, aranynyaláb fénylett, ami körbezárta az idegent. Talán ez lehetett az oka, hogy a fura alak csak állt ott, és nem csinált semmit.

Mivel Chanyeol látta, most, hogy átjutottak sikeresen a túloldalra, már senki nem foglalkozik vele, inkább odakúszott négykézláb a ripityára törött tükréhez. Kezébe vette a széttört szilánkokat, próbálta a helyükre visszarakni őket, maga sem tudva, miért. Fájt neki, hogy összetört, érezte magában, hogy ennek nem így kellett volna lennie. 

És ekkor kezdte el rosszul érezni magát. A füle hangosan zúgni kezdett, a mellkasában erős, szűnni nem akaró nyomást érzett, aztán fehér pöttyök úsztak elő a semmiből a kezében tartott üvegszilánkok köré. Hirtelen az egész testén remegés futott végig, és a világ egyszeriben fejre állt előtte, majd az utolsó dolog, amit hallott, hogy a Sehun nevezetű azt veti oda a marakodó lányoknak:

- Hé! A tükrös srác kidőlt, és ti észre sem veszitek?

            Baekhyun csak egyre tudott gondolni: Sikerült! Végre sikerült! Fel sem fogta, hogy annyi évnyi munkája, kutatása, szenvedése, kitartása most végre gyümölcsöt hozott. Annyi szenvedés után visszakapta a bátyját. Itt volt, vele egy világban, egy légtérben, egy síkban és időben. Mikor a tükör eldőlt és ripityára törött, a pillanatnyi megrökönyödés után észhez térve, azonnal felpattant és a bátyjához sietett. Yixing a földön térdepelt, hóna alatt a megannyi papírral, és lefagyva bámulta az átjáró hűlt helyét. Kicsit furcsállta is Baekhyun, hogy bátyja nem várta ő tárt karokkal, de ennek ellenére fenntartások nélkül, nyomban a nyakába borult.

- Bátyó! Itt vagy! Megcsináltam! – szöktek Baekhyun szemébe a könnyek.

- Ó… ó… te vagy… te vagy Baekhyun? – Yixing zavart tekintettel nézett vissza rá.

- I… igen. Az öcséd… nem emlékszel? – ült rá a sarkaira a letört fiú.

- Dehogynem! Van egy képem… hova is tettem… Eunha néni rajzolta. Az öcsémről… de ő jóval fiatalabb, mint te – magyarázta hadarva Yixing.

- Az én vagyok… csak megöregedtem. Yixing, eltelt azóta nyolc év…

- Mi?! Nyolc év?! – fakadt ki a férfi vékony hangon, ami majdhogynem a magas C-t súrolta.

- Semmi baj, bátyó, bepótoljuk… be… pót… – próbálta Baekhyun megnyugtatni bátyját, miközben érezte, hogy mérhetetlen fáradtság tör rá a semmiből.

- Hé! A tükrös srác kidőlt, és ti észre sem veszitek? – hallotta meg fél füllel a talawer hangját, és Chanyeol felé kapta a fejét, de csak hunyorogva tudta kivenni, hogy a fiú ájultan fekszik az avarban. Egy belső hang a fejében azt parancsolta minden porcikájának, hogy tüstént menjen oda hozzá, de semmije se mozdult.

Egy pillanat múlva Baekhyun is elájult.

Amint a talawer átlépett a kapun, és megszűnt a kapcsolat a két tükör között, Minseok nem volt rest, egy pillanat alatt cselekedett aszerint, ahogy Subin utasította. Megvágta a tenyerét, és a vérével aktiválta a csapdát a Sehunnak nevezett fiú körül, amelyet még Baekhyun tanított neki a vadászkiképzése során. Nem engedte el.

- Mi a… – jött rá a fondorlatra Sehun, mikor próbált volna elteleportálni a helyről. – Te kis vakarcs… – indult volna meg Minseok felé, mikor meglátta a földön a rúnákat és magát a kört, ami körbezárta őt és itt tartotta.

- Bocs, de nem mész sehova! És adj hálát, hogy nem űzlek ki most azonnal! – vágott vissza Minseok, amit inkább blöffnek szánt, mert csapdát tudott állítani, de kiűzni még egyszer sem sikerült neki talawert.

Sehun erre nem felelt, csak karba tette a kezét és várt; figyelte a környezetében lezajló konfliktusokat. Minseok is így tett: látta, hogy Baekhyun odaszaladt rég elvesztett bátyjához, és szívből örült, hogy sikerült barátjának megtalálnia elveszettnek hitt szerettét. Látta, hogy Chanyeol egyedül maradt, és az összetört tükör darabjait vizslatta. Közben próbálta kivenni, hogy mégis min marakodik a két lány, akiknek hangos szócsatáját nem lehetett figyelmen kívül hagyni a csendtől kongó erdőben.

- Nem! Erről nem volt szó!

- Úgy beszélsz velem, mintha te nem olvastad volna azt az átkozott naplót! Benne van feketén-fehéren! – szabadkozott Sujin.

- Nincs benne, ez egy piszkosul rossz ötlet volt. És most megint én takarítok helyetted! – ordított vissza Subin testvérére, és folytatta volna, mikor Sehun megszólalt.

- Hé! A tükrös srác kidőlt és ti észre sem veszitek? – majd kisvártatva folytatta: – Meg a másik is… ezekkel mi van?

- Még szerencse, hogy ezt nem kötötted az orrára! – dobta még oda Subin Sujinnak.

A két leány gyorsan odaszaladt a két eszméletlen fiúhoz, és ellenőrizték a pulzusukat.

- Jól vannak… vagy legalábbis jobban lesznek. Valami biztonságos helyre kell vinnünk az egész csapatot, mert ha az érzékeim nem csalnak… – állapította meg Subin, de egy tapsszó belé rekesztette a szót.

Sehun tapsolt, ördögi mosollyal az arcán.

- Te meg mégis minek örülsz ennyire? – szólt rá Subin.

Egyáltalán nem volt ínyére, hogy még egy talawert is számon kellett tartani a csapat részeként. A húga és annak a fránya szerelmi élete!

- A Király hazatért tisztes kompániájával együtt. Jó munka volt! És ha kérhetem, akkor most űzzetek vissza Kahorba. Inkább ott lennék, mint itt – mondta flegmán Sehun.

- Miről beszél ez, Subin? – kérdezte remegő hangon Minseok, mert még véletlenül se akart belegondolni abba, amit a foglya az imént felvázolt.

- Arról, hogy a tükör valószínűleg… – kezdett volna bele mérgesen Subin, de a Chanyeol mellett térdelő húga kétségbeesett hangja belé rekesztette a szót.

- Túl nagy volt az egyesített ereje Chanyeolnak és Baekhyunnak – suttogta maga elé Sujin, mintsem a többieknek, és látszott, hogy a sírás határán áll –, ezért a tükör máshol is megnyitott átjárókat. Szóval, ha jól érezzük, akkor a rabok többsége visszakerült a Földre… – fejezte be a magyarázatot a lány, majd a kezébe temette az arcát.

- Mi?! Tessék?! Ezt most, ugye nem mondjátok komolyan?! Az… Az… rengeteg szörny, és akkor még a Király is?! Mégis hogy fogunk ebből kimászni?! – kapott idegösszeomlást Minseok, aki eddig még elég szépen tartotta magát ahhoz képest, hogy egy talawert tartott csapdában, a barátja eszméletlenül feküdt tőle pár méterre, és egy koromsötét erdő kellős közepén voltak éjjel.

- Valaki felébresztené a kisfiúkat? – törte meg a feszültséget Yixing halk hangja.

            - Sehun – fordult a talawer felé Sujin, aki úgy tűnt, összeszedte magát egy kicsit –, tekintve a kialakult helyzetet, ha velünk vagy, biztonságosabb, mintha egyedül lennél. A Király úgyis kivégeztetne, ha visszamennél hozzá. Másrészt meg nálam van valami, ami a tied, és nem kapod meg addig, míg nem segítettél nekünk.

- Csak nem alkudozunk? De jó. Legyen. Segítek, de akkor most kérem a tőrömet.

- Még mit nem! Akkor mi lenne a biztosíték, hogy nem mész el bemártani minket a Királynak, csakhogy mentsd a bőrödet?

- A szavam – mosolyodott el Sehun, ezúttal inkább kedvesen, mint ironikusan, amit csak Sujin vett észre.

- Jézusom, mindjárt hányok… – öklendezett Subin, miközben odament az eszméletlen Chanyeolhoz, és arrébb lökve testvérét, próbálta a fiút Baekhyun közelébe húzni. – Siethetnétek amúgy.

Sujin mérgesen felállt Chanyeol mellől, és belépett a Sehunt fogva tartó körbe, Minseok nem kis meglepetésére. Közelebb hajolt a fiúhoz, és megcsókolta őt, miközben annak tarkójára égetett egy pecsétet. Sehun beleordított a csókba, és azonnal elkapta a fejét Sujintól.

- Te megátalkodott… – sziszegte a fogai közül Sehun a tarkóját tapogatva.

- Most már elengedheted a kört, Minseok – utasította a fiút, de közben le nem vette a szemét Sehunról, és alig hallhatóan elsuttogott neki két szót: Bocsáss meg! – Hova menjünk?

- Vissza. A kastélyba, ahol ez az egész elkezdődött, ott úgyse keresnének – adta ki az utasítást Subin, majd megfogta az eszméletlen Chanyeol és Baekhyun kezét, Yixinget pedig felszólította, hogy ölelje át, azzal egy szempillantás alatt eltűntek az erdőből. Sujin megfogva Minseokot és Sehunt, követte őt.

***

           

Chanyeol irtózatos fejfájással ébredt. Megfordult az oldalára, kihúzta a feje alól a párnát, majd azzal a lendülettel a fejébe is nyomta. Gyógyszer kell neki. Most azonnal. Ott lesz a szekrényben, a második polcon, a gyógyszeres dobozkában. De mi ez a fejfájás? Meg ez a rettenetesen áporodott szag? A párnából jön, vagy úgy mindenfelől? Rögvest ledobta a fejéről a párnát irtózatában.

- Hé! Kösz, hogy hozzám vágod! – hallotta meg Baekhyun morgását valahonnan a háta mögül.

Mégsem álmodta, amit látott. Már megint. De akkor mégis hogy kerül ő ágyba? És hogyhogy Baekhyun is itt van vele?

Nagyon lassan felült, mert már a fejének megmozdítása is nagy erőfeszítést igényelt tőle. Egyből beugrott neki minden, hogy mi történt, hogy a tükör eltörött, és hogy ők átkerültek Baekhyun világába.

- Neked nem a bátyáddal kéne lenned? – nyögte ki rekedten, mert mintha a torka is kiszáradt volna.

- Ránk zárták az ajtót – jött a tárgyilagos választ.

Szóval akkor egy szobában vannak. És ezek szerint nem fog egyhamar kijutni innen, pedig eléggé facsarta az orrát a dohos szag, fájt a feje, plusz leírhatatlanul szomjas volt.

- Mégis miért tették volna? – nyitotta ki lassan a szemét Chanyeol, de nyomban be is csukta.

A fény is bántotta. Mi van vele?

- Kettőt és könnyebbet. Feküdj vissza, látom neked még nem múlt el.

- Mi? Áh… – kapott a fejéhez, nem mintha javított volna a reflexszerű mozdulat a helyzetén.

- A fejfájás. Én már vagy egy órája ébren szenvedek és csak most kezdett el múlni.

- De mitől?

Chanyeol kinyitotta a szemét és látta, hogy Baekhyun az aprócska szoba egyik, téglával kirakott falának döntve a hátát, felhúzott térddel ül, és a fejét a falnak ütögeti néha. Rájött, hogy a helyiségben félhomály uralkodik, szóval eléggé nagy baj lehetett a fejében, ha ilyen pici fény is bántotta a szemét, de mintha kezdett volna javulni a dolog. Most körbe tudott nézni egy kicsit. Sehol egy ablak, csak az ággyal szemben volt egy faajtó. A plafonról pergett le a vakolat, jó hogy őket nem vágta eddig fejbe, vagy lehet pont ezért fájt a feje, mert eltalálta egy jókora darab. A sarkokban tanyát ütött a penész, és Chanyeol el nem tudta képzelni, hogy milyen helyen lehetnek.

- Van egy tippem. De előtte jobb lenne, ha kiengednének minket innen. Legalább, hogy szerezzünk neked gyógyszert.

- Hol vagyunk egyébként? – kúszott Chanyeol szeme Baekhyunra, aki szintén olyan megviseltnek tűnt, mint ahogy ő is kinézhetett, azok alapján, ahogy érezte magát, de lehet csak ez a sápatag fény tette.

- A föld alatt. Mélyen. Vagy ki tudja. De ha tippelhetnék, ez biztos valami bunker, vagy legalábbis egy pince. Látod? A sarkokban penészedik, tehát jó esélye van annak, hogy ez egy pince. Elnézve a falat, nem járnak ide gyakran, viszont van ágy, komód és pár apróság a fiókban, meg ajtó, szóval ezért bunker, mintsem börtön. Bár kissé ismerős a fal... Meg ez a dohos szag is... – nézett körbe most Baekhyun is, bár biztos megtette ezt már egy párszor, hiszen hamarabb felébredt, mint Chanyeol, így bőven lehetett ideje, hogy felmérje a terepet.

- Te ilyen sok helyen jártál már, hogy ezt így tudod? – lepődött meg Baekhyun elemzési képességén Chanyeol, amire csak egy apró ciccentést kapott a kérdezettől.

- Elmúlt? Vagy csak tompult? – rázta ki csodálatából a fiú néhány percnyi csend után.

- Ja. Múlik. Kösz.

Chanyeol hirtelen nagyon elszégyellte magát a másik figyelmessége miatt. A tükör megnyitásakor olyan harag volt benne iránta, hogy legszívesebben át se jött volna. De rájött, a kialakult helyzetre volt mérges, nem Baekhyunra, hiszen a fiú teljesen érthető módon próbálta kihasználni az összes adandó lehetőséget, hogy megtalálja és hazahozza a bátyját. Ez alól a vele való barátság megkötése sem volt kivétel. Vajon ezért mennyire lehet rá mérges?

- Bocs – bökte ki végül.

- Miért? – borult rá a térdére Baekhyun.

- Hogy nem akartam megnyitni az átjárót. Bár csoda, hogy egyáltalán sikerült. Főleg azután, hogy Jongdae hasztalannak titulált…

- Hagyjuk.

- Nem. Tényleg bocs, hogy… olyan… áú… – hasított bele megint a fájdalom a fejébe.

- Végtére is, sikerült nem? És egyébként nekem kéne hálásnak lennem neked. Szóval… köszönöm – suttogta el Baekhyun az utolsó szót.

Ez felettébb furcsán, de jól esett Chanyeolnak. Végre valaki megköszönte neki ezt az egészet, és ez örömmel töltötte el, értelmet adva az eddigi összes hajcihőnek.

- Szívesen. Legalább megérte?

- Igen. Átjött a bátyám is, de halvány gőze sincs arról, hogy ki vagyok, mert mintha kiesett volna neki, hogy hogy került oda. Sőt még talán azelőttről is – mondta csalódottan, talán egy kicsit mérgesen is Baekhyun. – Meg… te is itt vagy.

- Ja. Nagyszerű – próbálta Chanyeol palástolni az örömét, hiszen ő is nagyon örült, hogy végre egy „oldalon” lehetett a fiúval, de ezt nem akarta kimutatni, nehogy a másik félreértse. – Annyit tudok a nem otthoni életemről, amennyit az előző napokban Sujin belenyomott a fejembe, többet nem. De igazad van… sikerült – igyekezett két tűszúrásnak érzett fájdalom között egy mosolyt varázsolni az arcára.

- Na jó – állt fel Baekhyun újabb kínos csend beállta után, és beletúrt idegesen a hajába, ami Chanyeolban felettébb furcsa érzelmeket ébresztett fel. – Gondolom nem viccből zártak össze veled, úgyhogy én mondom el. Az igwád vagyok, vagy mi a fenéd, és bennem van az erőd fele, amit anno még négy évesen adtál át, puszta óvintézkedésből. Úgyhogy mivel hamarosan úgyis elválnak az útjaink, ezennel visszaadom.

- Mi van? Életemben először láttalak akkor abban a tükörben. Előtte sose. Ki mondta ezt neked?! – visszakozott azonnal Chanyeol.

Alig akarta elhinni azt, amit a fiú most mondott neki. Az nem lehet, hogy már ismerték egymást ezelőtt is. Az nem lehet… hogy mindaz, ami vele történt, előre meg volt tervezve! Ennek ellenére azon nyomban kutatni kezdett az emlékei között, hogy ott van-e valahol Baekhyun korábbról. Sajnos nem talált rá.

- Nem emlékszem rád. Te emlékszel?

- Nem nagyon. Valami esős nap rémlik, de lehettem vagy négy éves Subin szerint, szóval szerinted megmaradt?!

- Mit tudjam én?! Meg én biztos, hogy nem csináltam veled semmit. Arra csak emlékeznék, ha magamból adtam át valamit, nem?

- Hát pedig valamit csináltál – lépett közelebb Baekhyun az ágyhoz, amin Chanyeol ült törökülésben, és lehúzta a válláról az ingét, a fiú nem kis meglepetésére. – Subin mondta, hogy ez a kulcs a kapu megnyitásához, hogy te meg én kapcsolódunk. Jobban mondva nekem kellett neked adni a muníciót.

- Mi?! – jutottak el a szavak Chanyeolhoz.

Ez azt jelentené, hogy végtére is nem ő vitte véghez az átvitelt, hanem Baekhyun? Jól értette? Aztán észrevette, hogy mit csinált a fiú, és hogy most ott állt előtte csupasz vállal. - Te mit csinálsz?! Minek… – érezte, hogy vörös lesz az arca, de azonnal ki is ment belőle a vér, amint meglátta, mégis mit akar neki megmutatni a másik.

Baekhyun lapockáján ott virított egy élénkpiros, pecsétszerű sebhely, ami kísértetiesen hasonlított az övéhez. Ugyanis neki is volt ilyenje a mellkasán, a szíve felett. A mamája azt mondta neki, hogy az veleszületett folt, semmi jelentősége nincs, de néha, mikor elnézegette, igenis ki tudott belőle venni egy apró mintát. Azóta erősen megnőtt, a bőre is megnyúlt, így az a folt is elhalványodott. Most ő is kíváncsian húzta le a nyakánál a pólóját, hogy megvizsgálja, egyezik-e a kettő. Meglepve tapasztalta, hogy az övé is kipirosodott és most ugyanolyan jól látszik a mintája, mint Baekhyunénak.

 - Azt hiszem… nekem is van olyanom… – vallotta be a fiúnak, aki azonnal odafordult hozzá.

            - Ezt nem hiszem el… – hajolt közelebb Baekhyun, ami nagyon is meglepte a magasabbikat, ezért próbált arrébb mászni az ágyon.

– Hé... magánszféra! – korholta le Chanyeol.

- Bocs – vett kicsit visszább a fekete hajú. – Csak… ez olyan fura. Hirtelen visszakapom a bátyám, és még régi rejtélyek is megoldódnak.

- Ja, szerintem is tök jó móka, hogy kiderül, hogy az erődet, amiről eddig nem tudtál, hogy van, már négy éves korodban lefelezted, és átadtad azt valakinek, akivel eddig sose találkoztál, és még nem is emlékszel rá, miért is pont őt választottad, ha ez egyáltalán választás kérdése volt...

- Csak nem bajod van velem? – húzta fel a szemöldökét Baekhyun.

Chanyeol maga sem értette, honnan jött ez a hangnem, de hirtelen vérig sértve érezte magát. Először a tény, hogy nem is ő nyitotta meg, saját erőből a kaput, most meg ez, hogy kiskorában volt olyan hülye, hogy átadja az erejét? Ha ez igaz, minek kellett akkor egyáltalán lekötni az övét, ha nem volt mit?

- Hát, lehet egy szép lánnyal jobban jártam volna – palástolta dühét és irigységét a magasabbik.

            - Mert én aztán örülök, mi? Talán, ha működésre bírjuk ezeket, hogy szinkronba lépjenek, vissza tudom adni az erődet, és minden meg van oldva. Így megfelel?!

            - Nem hiszem, hogy ez ilyen könnyen menne, Baekhyun – húzta vissza a pólóját a magasabbik.

Észre sem vette, hogy mikor múlt el a fejfájása.

            - Pedig valahogy le kell rónom a szívességet a bátyám megtalálása és hazahozása miatt. Próbáljuk ki! Te megérinted az enyémet, én a tiedet, egyszerre. Volt már dolgom pecsétekkel, általában így működnek… – magyarázta izgatottan a fekete hajú.

            - A bátyád megtalálása nem az én érdemem, a hazahozása sem, szóval akkor miről beszélünk? És nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

            - Te is kellettél az átvitelhez. Egymagamban nem ment volna. Szerinted nem próbáltam már meg csilliomodszor?!

            Most, hogy így belegondolt Chanyeol a fiú helyzetébe, tényleg fura, hogy Baekhyun és ő milyen véletlen folytán találkoztak. Ami végül is, ezek szerint nem is volt véletlen, mert már ismerték egymást. Le kell ülnie beszélni a lányokkal, mert kezdi úgy érezni, hogy inkább báb, mintsem élő játékos ebben a színdarabban.

            - Jó, legyen – adta be a derekát, de még mindig mérges volt az egész kialakult helyzetre. – És mi van, ha tényleg visszaadod? Mi van, ha túltöltődök és meghalok? Mi van, ha te kapod meg az egészet? Vagy te halsz bele, mert ember vagy?! Nem tudom, hogy működik ez a tükörőrzős dolog.

            - Ha bajod lesz, akkor majd dörömbölök az ajtón, úgyis úgy tűnik nekem, hogy téged jobban féltenek. Ha pedig átadod az egészet, örülhetsz, mert akkor engem akarnak majd megölni. Körözött tükörőrző vagy, nem tudtad? – fogta kicsit túl poénosra a dolgot Baekhyun, ami most felettébb nem tetszett Chanyeolnak.

            - Rendben. Legyen… – egyezett bele, de belül egyáltalán nem helyeselte a dolgot, és még jobban felbosszantotta Baekhyun elégedett feje is.

Mi van, ha valamit tényleg nagyon elrontanak ezzel, vagy a visszájára sül el, és minden ereje, ami benne van, Baekhyunba megy? Nem mintha érezné, hogy lenne benne bármi is, bár az eléggé furcsa volt, mikor az a Sehun gyerek hozzávágódott a fához azután, hogy ő azt gondolta, bárcsak eltűnne a tükrétől. Az lehet, hogy ő volt. De akkor tényleg semmi értelme már, hogy ő itt legyen. Vagy akárhol is legyen.

- Fogd meg a vállam ott, ahol van a pecsét.

- Jézusom… – irtózott a magasabbik, mire Baekhyun megragadta a kezét, és rátette a saját lapockájára annak tenyerét úgy, hogy pontosan lefedje a sebhelyét vele.

- Óvatosan – húzta el reflexszerűen a fiú a vállát.

- Te raktad oda a kezem! – háborodott fel Chanyeol.

- Jó! De még érzékeny. Gondolom, aktiválódott, mikor próbáltuk kinyitni az átjárót.

- Bocs – tette vissza lassabban a kezét Chanyeol, majd ő is megérezte a másik, hideg tenyerét a mellkasán.

Kénytelen volt bevallani magának, hogy jól esett neki Baekhyun hideg tenyere, mert rájött, hogy neki is fel volt hevülve a sebe. Elég abszurd volt a helyzet, ha valaki kívülről látta volna őket, nem tudván, hogy mire készülnek: Chanyeol az ágyon ülve nézett fel Baekhyunra és keze annak vállán pihent, Baekhyun pedig benyúlva az ő pólója alá, nézett le rá.

- Most koncentrálj! – olvasta ki Baekhyun komoly tekintetéből a szavakat, mintsem a fülével fogta volna fel az ingert.

Chanyeol becsukta a szemét és várta, hogy érezzen valamit, mint a múltkor, mikor Baekhyunnal akarta láttatni, hogy hol vannak. Hirtelen minden érzéke felerősödött, most hogy kikapcsolta a szemét. Maga sem tudta megmagyarázni, hogy hogyan, de érezte Baekhyun közelségét, teljes mivoltában. Érezte a csendet, ami rájuk telepedett; a szoba szagát, bár ez kevésbé volt kellemes. Nagy levegőt vett, hogy tényleg koncentráljon a küldetésre, majd megérezte Baekhyun leheletét az arcán. A másik is pont akkor vett levegőt, mikor ő, és pont akkor engedte ki azt, mikor ő. Megvolt a szinkron, ebben biztos volt. Próbált koncentrálni, de nem érzett semmit. Kinyitotta a szemét, és Baekhyunéval találta szembe magát. Érdekes, most nem zavarta a közelsége, sőt. Erőt merített a másik elszánt tekintetéből.

Újra behunyta a szemét és próbált ellazulni. Kicsit megsimította a Baekhyun lapockáján lévő sebet, ami egy halk nyöszörgést váltott ki a fiúból a sebe érzékenysége miatt. Ráfókuszált a tenyerére. Várt. Most a saját sebére figyelt. A hidegre, amit Baekhyun keze bocsájtott ki, és a melegre, amit a saját teste. Próbált keresni valami rezonanciát, vagy kapaszkodót. Egyszer csak annyira sikerült ellazulnia, hogy a feje is belebizsergett, s a kis szoba, ahol voltak, olybá tűnt, mintha egy hatalmas csarnokká tágult volna ki. A feketeség, amit látott, most halványan oszladozni kezdett. Megkísérelte maga elé képzelni, elhelyezni Baekhyunt ebbe az újonnan kitágult csarnokba. Kicsit fizikálisan is hátrahőkölt, mikor meglátta a homályos messzeségben a fiú sziluettjét, tőle pár lépésnyire. Most a képzeletében voltak, és nem fogták egymás sebhelyét. Chanyeol közeledni próbált Baekhyun alakjához, hogy megérinthesse, hogy kapcsolatot hozzon létre maguk között, de az ottani fiú mindig csak hátrált tőle egy lépést. Chanyeol azt gondolta, hogy ez biztosan csak a saját képzeletének játéka, de mikor jobban megvizsgálta a vele szemben álló Baekhunt, az sokkal szomorúbb és…

Valamit érzett. Ha nem játszadozott vele az agya, akkor érezte a másik érzelmeit. Nem tudta megmagyarázni, de kétségkívül az a lelkiállapot, amit ki tudott olvasni az árny Baekhyun szeméből, nem a sajátja volt, de ezzel most nem foglalkozhatott.

„Add vissza, amit odaadtam!” – intézte szavait Chanyeol gondolatban az árnynak, de az nem mozdult, és nem is válaszolt.

Viszont kisvártatva, Chanyeol nem kis meglepetésére, könnyek kezdtek el legördülni az árny Baekhyun arcán.

- Mit… csinálsz… velem? – hallotta meg Baekhyun leheletnyi vékony hangját.

Váratlanul megtámadta őt egy olyan érzelemhullám, amit még soha életében nem érzett, és úgy csapódott a mellkasának, mintha Baekhun egy nagy orkán alakjában szabadította volna rá azt. A másik szabályosan megtámadta őt, és rázúdította minden érzelmét: a bánatát, a hosszú évnyi magányát, a kimerültségét, a haragját, és a mérhetetlen bűntudatát, anélkül, hogy kérte volna. Az utóbbi érzelmet egyáltalán nem tudta hova rakni Chanyeol. Hogy megszakítsa a mellkasára nehezedő súlyt és a nyomasztó helyzetet, kinyitotta a szemét, és az előbb látott, gyenge és összetört Baekhyun helyett egy halálra rémült Baekhyun nézett a szemébe. A pillanat töredék része alatt rántotta el Baekhyun a kezét Chanyeol mellkasáról, pont akkor, mikor kinyílt az ajtó. A hívatlan vendégek még éppen el tudták kapni, ahogy egymáson van a kezük.

Baekhyun szemei elkerekedtek, hevesen vette a levegőt, és véletlenül, az elszakadás hevében, nekiment a háta mögött lévő falnak, de eközben le nem vette volna a szemét Chanyeolról.

            - Ööö… visszajöjjünk később? – állt az ajtóban a két lány, feltűnően hatalmas mosollyal az arcukon.

Baekhyunt magához térítette ez a mondat, elszakította riadt tekintetét Chanyeol összezavarodott arcáról, és úgy viharzott ki a szobából, mintha kergetnék. De előtte még odavetette mérgesen Subinnak, hogy mégis mi a francnak kellett őket bezárni ide. Chanyeol, meg sem válaszolva a lányok kérdéseit, azonnal a fiú után szaladt. Hibásnak érzete magát, hogy más érzelmei között turkált, már ha tényleg ezt csinálta, és bocsánatot akart kérni Baekhyuntól.

- Minseok, pakolj! Te, Yixing és én elmegyünk innen, bárhol is vagyunk! – intézte a szavait előbb a furcsa, bunkerszerű hely középső asztalánál ülő társának, majd az őt követő két lánynak. – Majd otthon rendezzük a dolgokat!

- Azt hiszed, hogy ilyen könnyen leléphetsz? – szólt rá Sujin.

- Mi? Elmegyünk? De nekem még össze kell raknom Eunha feljegyzéseit. Most nem mehetünk el! – állt fel az asztaltól dühösen Yixing.

- Ki a franc az az Eunha, akiről egyfolytában beszélsz?! Ki neked ő?! És én ki vagyok neked?! – háborodott fel Baekhyun, feltűnően gyorsan, de időben észrevette magát, hogy ne torkolljon ordításba a mondat vége.

- Baekhyun… - suttogta erőtlenül maga elé Yixing, aki teljesen megrökönyödött az öccse támadásától.

- Tudod mit? Nem érdekel! Akkor is elmegyünk, majd összerakod otthon. Minseok!

- Öhm. Baekhyun, nincs itt a kocsink. Tudod, Subin teleportált.

Baekhyun dühösen az asztal lapjára ütött az öklével. El akart menni innen olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetett. Itt akarta ezt az egészet hagyni és visszatérni az eredeti kerékvágásba, amikor még minden rendben volt. Mikor még Yixinget a bátyjának hitte, mikor még nem tudott az adoptálásról, mikor még eltitkolták előle, hogy mik vannak a való világban, és hogy az apja miért tűnik el olykor egy egész hétre, a bátyjával együtt. Mikor még tudta, hogy hol a helye a világban, és nem csinálták azt vele, amit…

            - A szentségit! Mi a franc folyik itt? Subin! Az alkut letudtuk, áthoztam Chanyeolt és a kis csapatát, megkaptam a bátyám, ezennel végeztünk!

            - Rendben. Szabad az út! – mutatott az ajtóra a lány, ami a fekete hajú fiút eléggé meglepte, de most túl mérges és riadt volt ahhoz, hogy csapdát sejtsen e mögött.

            Hogy csinálhatta meg azt egy tök idegen srác, aki még fel sem fedezte az erejét, sőt nem is tudott róla idáig, hogy van neki, amit ő csinált vele? Hogy volt pofája beférkőzni az agyába? Mert érezte magában Chanyeolt, látta, hogy ott van. Teljes szívéből teljesíteni akarta azt, amit kért, vissza akarta adni az erejét, ami benne volt, de egyszerűen nem ment neki. Aztán azt kezdte érezni, hogy minden addigi elfojtott érzelme vízesésként zúdul rá, és nem tud neki gátat szabni. Kis naivan azt hitte, hogy ha majd a pecséteket megfogják, a kölyök azonnal tudni fogja, hogyan vegye vissza az erejét. Na, meg még persze! De ennek itt még nincs vége. Majd kiszedeti magából Chanyeol erejét Minseok nagynénjével, és visszaküldi egy lombikban, postán. Még egyszer nem engedi, hogy így legyengítsék. Neki nincsen gyengepontja, és ha van is, arról csak ő maga tudhat, más nem! Utoljára akkor érezte magát így, mikor… mikor… a Király…

            - Yixing, gyere, Minseok, te is! Hol vagyunk most?

            - Ahol megtaláltátok a tükröt – mondta halkan Subin.

            - Remek. Akkor pár óra séta, és ott vagyunk a városban.

            - Baekhyun... én… – próbált volna bocsánatot kérni Chanyeol és maradásra bírni a fiút, de sütött róla, hogy nem tudja összeszedni a gondolatait.

Baekhyunt nem lehetett eltántorítani, akárhogy is próbálkozott Minseok, hozva a logikusabbnál logikusabb érveket, hogy miért kéne maradniuk, de a fiú hajthatatlan volt. Yixing inkább jobbnak gondolta nem megszólalni, csak a lányoknak suttogta le, hogy vigyázzanak a papírjaira és juttassák el hozzá, amint kiszedtek mindent, amire szükségük van.

Sujin és Subin egymás mellett, karba tett kézzel nézték, ahogy Baekhyunék távolodtak a háztól, ki az útra, sebes léptekkel.

- Mint aki szellemet látott, úgy rohan. Mit csináltál vele Chanyeol? Őt is hozzávágtad valamihez? – kérdezte gúnyosan Sehun, aki szintén kijött velük, mert Subin nem engedte, hogy maga maradjon odalenn.

- Én… – dadogott Chanyeol, mert maga sem tudta a választ.

- Ötre tippelek – dobta be a levegőbe Subin, megtörve a feszült csendet, ami beállt köztük.

- Na. Legyen hét – válaszolta Sujin, miközben kezét adta a fogadásra.

- Hét mi? – esett ki Chanyeol a révületéből.

- Másodperc, Chanyeol, másodperc – mosolygott rá Sujin.

- Kettő… három… négy… – számolt lassan Subin, miközben pislogás nélkül nézett el a távolodó csapat felé.

Mikor a lány az ötöshöz ért, Chanyeol érezte, hogy megszédül egy kicsit, de még így is látta, hogy a távolban Baekhyun összeesik.

- Áh. Baekhyun! Hogy lehetsz ilyen gyenge?! – háborodott fel Sujin.

- Én voltam mellette nyolc évig, látod – kacsintott egyet a húgára Subin, majd egy szempillantás alatt odateleportált az összeesett Baekhyunhoz és csapatához.

- Nos, hogy érzed magad Baekhyun?

- Mit… mégis mit csináltatok velem? – szűrte ki a fogai közül a fűben térdelő fiú, akit próbált felsegíteni Yixing és Minseok.

- Mondtam, hogy össze vagytok kapcsolva Chanyeollal. Ha eddig nem hitted el, akkor most már el fogod. Ha túlságosan is eltávolodtok egymástól, akár meg is halhattok.

- Mi?! – kapkodta a levegőt Baekhyun és nem akart hinni a fülének.

Nem azért akart elmenni, hogy új életet kezdjen, tudatában volt, hogy az lehetetlen, és nem azért, mert most is vadászniuk kell, sem azért, mert a bátyát rendbe kell tennie. Azért akart elmenni, mert Chanyeoltól akart olyan messze lenni, amennyire csak tudott. Egyetlen egy személy látott bele így a lelkébe, de azt átküldte Kahorba, melegebb éghajlatra, hogy soha többé ne kelljen vele találkoznia. Az az érzés leírhatatlan volt, egyet jelentett neki a megsemmisüléssel, de azt a Király, a talawerek királya tette vele. Majdnem egy év kellett neki a felépüléshez. Most meg egy fiú, aki még azt se tudja, hogy mi fán terem az ereje, ugyanezt vitte véghez rajta. Ha tényleg össze vannak kötve, akkor nem elég, hogy az életét kell megosztania vele, hanem még az érzelmeit is? Még egyszer nem fogja ezt ép ésszel kibírni!

            - Amikor… ránk nyitottatok… – próbálta kipréselni magából a szavakat Baekhyun.

            - Igen? Nem kell szabadkoznod, tudtuk, hogy ez lesz… egyszer – mosolygott Subin.

            - Mi?! Nem, nem… vissza akartam adni Chanyeolnak az erejét, de nem ment. Találjátok ki, hogy hogyan lehet kiszedni belőlem a részét! Ez parancs! – nézett mérgesen a lányra Baekhyun.

            - Szerintem jelenleg nem vagy olyan helyzetben, Byun úr, hogy parancsolgass nekem. De mi is ezen vagyunk, hogy kiszedjük belőled, csak hát az nem lesz meg holnapra, szóval…

            - A fenébe is, mibe rángattál bele minket? – szólt közbe Minseok, ami lehervasztotta Subin arcáról a mosolyt.

            - Visszajöttök és megbeszéljük. Ígérem, mindent elmondok, amiről tudnotok kell.

            - Nem. Mindent elmondasz, amit tudsz – vágott közbe Baekhyun.

            - Különben?

            - Különben meg találom magamat ölni! – mondta teljes komolysággal a fekete hajú, és még komolyan is gondolta.

A lány láthatóan elgondolkozott a javaslatán, de biztosra vette, hogy nem veszi komolyan a fenyegetést. Nem tudott arról, amit Chanyeol tett vele az imént.

- Azt majd meglátjuk. De várjunk ezzel egy kicsit – szólt Subin, majd felsegítette a fiút és elindultak visszafelé, a Park rezidenciába.