H A T | O | D I K

Baekhyun nem értette, mégis miért nem működött a tükör, hiszen nem törte ripityára. Viszont Chanyeollal szemben ő nem tudott tenni semmit, ezért csak kivette a szilánkok közül a legépebben maradt tükördarabot, a többit pedig elrejtette az egyik szekrényében – és legbelül reménykedett, hogy még viszontláthatja a magas srácot, mert – ki tudja miért – megkedvelte. Már kezdett megörülni, hogy több éves kutatómunkája megtérül és talán a bátyját is sikerül megtalálnia, erre elbaltázta. De nem. Őt nem ilyen fából faragták. Találni fog rá módot, hogy újra működésbe hozza a tükröt.

Gondosan becsomagolta azt az egy darabot, és átlépkedve a maradék szilánkokon, nekiindult kötszert keresni. Lehet, mégsem kellett volna olyan erősen odavágnia az öklét…

Azt gondolta, hogy összetörve a tükröt, annak részei ugyanúgy fognak működni, hordozhatóvá alakítva a köztük lévő, egyetlen használható kommunikációs eszközt, de ez kudarcba fulladt. Valószínűleg az összetörés nem volt a legjobb megoldás.

Vett egy nagy levegőt, hogy tisztán láthassa a dolgokat, ami jelen esetben elég nehezen ment. Azt hitte, hogy most tényleg rátalált az egyik másik világra, amelyhez az a pár fura, névtelen levél – köztük a fecni és az egy évvel ezelőtt kapott napló is – vezette el, amiket a mai napig nem tudott hova tenni. Még kommunikálni is tudott, erre hirtelen minden megszakadt. Kár volt hitegetnie magát, hogy valaki talán segít neki végre.

Váratlanul Minseok jelent meg a mosdó ajtajában, és elhűlve nézett hol az összetört tükörre, hol barátja vérző kézfejére.

- Te meg mégis mit csináltál?!

- Kísérleteztem. Nem jött össze.

- De mi a...

- Ne kérdezd, inkább hozz kötszert! Ott lesz a konyh...

- Tudom, hogy hol van...

Minseok egy felháborodott pillantás után el is tűnt, már csak a konyhában való fiókhúzogatásokat és ajtócsapódásokat lehetett hallani.

Amint Baekhyun kijött a mosdóból, megakadt a szeme a kanapé előtti dohányzóasztalon. Minseok laptopja kinyitva, újságok szanaszéjjel, kihúzó, toll, cetlik – rajtuk felirat: Eset! – és egy viaszpecséttel lezárt boríték.

- Hé, mi ez a szerelmes levél? – ordított be a konyhába feleslegesen, mert a fiú már jött is ki onnan, kezében az elsősegélydobozzal.

- Míg te a fürdőben beszélgettél…

- Csak magamban beszéltem… – hazudta Baekhyun, mert még nem avatta be a fiút Chanyeol ügyébe, de már ezt sem húzhatta sokáig.

- Aha, persze… Szóval ezt becsúsztatták az ajtó alatt. Nem bontottam még ki, mert egyrészt a te neved áll rajta, másrészt meg gondoltam, jobb, ha előbb utánanézek a pecsétnek, ami rajta van, mert nem mindennap csempésznek be ilyet valakinek az ajtaja alatt, főleg az email korszakában. Nem akarsz véletlenül elmondani valamit?

- Nem… És találtál valamit? ­– mondta Baekhyun, de meg is bánta a kérdést, amint meglátta a kérdezett arcát.

- Előbb ellátjuk a kezedet, és utána jöhet a töri óra!

Minseok sec-perc alatt kiszedte még az apró szilánkokat Baekhyun kézfejéből, kitisztította a sebet, lefertőtlenítette, majd bekötözte azt, mindeközben szúrós tekintettel illette a kéz gazdáját felelőtlensége miatt. Baekhyun megszokta már a sebesüléseket és azt is, hogy akárhányszor Minseok ügyesen ellátja a sebeit, barátja annyiszor fog neheztelni rá. De hát ez a szakma már csak ilyen!

- Park család? – kérdezte, ahogy figyelme a laptop képernyőjére irányult. - Ezek valami újgazdagok és… vagy volt nemesek? Tuti vámpírok, azok szoktak ennyire adni a régi palotákra.

- Nem talált. Szimpla emberek és nem is újgazdagok. Régi hagyományú család, akik kereskedők voltak anno, most pedig az egyik legjobban profitáló üveggyár az övék. Az egész piacot ők irányították… egészen egy balesetig. A pecsét az ő családi pecsétjük, viszont jó kérdés, hogy kinek lehet ez még meg, mivel a család kihalt. Úgy tizenkilenc évvel ezelőtt hatalmas tűz ütött ki a főág kastélyában és senki nem élte túl. A család mellékágai pedig a következő években mind elhunytak betegségben vagy balesetben.

- Tűz? Kastély? – mondta vissza halkan Baekhyun.

Eszébe jutottak Chanyeol álmai, amiről mesélt neki a fiú, és meglepő hasonlóságot fedezett fel a két sztori között. De csak pár pillanatra gondolkozott el ezen, mert ezer meg egy helyen lehetséges tűz, ráadásul egy kastélyban. Ráadásul most, hogy így belegondolt, a fiú még nem is említette neki a családnevét. Szóval bárki lehet.

- Kicsit sem gyanús. Ch… hé! – jajdult fel Baekhyun, mikor barátja még utoljára meghúzta a kötszert a kezén, hogy rögzíthesse azt.

- Pontosan. Az üveggyárat eladták, a vagyonukat felszámolták, szóval már semmi nincs meg, kivéve a házat. Leégett ugyan, de a nyugati vagy déli, fogalmam nincs, szárny valahogy még áll. Azóta biztos benőtte a gaz, meg minden.

- Nem nyomoztak az ügyben? Azért egy ilyen pénzes család halálát nem hagyhatták csak úgy lógni a levegőben.

- Gyújtogatásnak, szándékos bűncselekménynek nem volt jele, ráfogták egy hatalmas gázrobbanásra.

- És a többi családtag?

- Ugye a főág volt a Park házaspár, Park Hyunjae örökölte meg az egészet az apjától még huszonegy éves korában, mikor az anyja, Ha Eunah eltűnt. Öhm… – itt szünetet tartott, mivel nem tudta fejből a történéseket, és becsukva az elsősegély doboz tetejét, a laptopjához fordult, majd folytatta.

- Nekik volt egy fiuk, aki a balesetkor négy éves lehetett, de ő is odalett... Aztán volt még az apuka húga, aki modell volt, meg az öccse, az meg régiségben utazott, és az ő családjuk; az anyuka nővére, akinek elég jól menő design biznisze volt, és még nagynénik, nagybácsik innen-onnan... de ... mind kampec.... – magyarázta Minseok, miközben ide-oda cikázott az egere az oldalakat váltogatva, amiken az információkat találta. Egyszer csak előugrott a levélen lévő pecsét kinagyított mása, mire Baekhyun szíve kihagyott egy ütemet. Felismerte azt. Hogy Minseok ne vegye észre a hirtelen jött kedélyállapot változását, tovább kérdezte a fiút.

- Senkinek nem tűnt fel egy ekkora méretű családkiirtás?

- Tudod jól, hogy a maffiának sokáig elér a keze, a talawereknek még tovább, ráadásul nem egyszerre halt ki a család, hanem fokozatosan, évente egy-két emberke, meg azt hiszem, a régiséges öcskösnek volt egy sajnálatos autóbalesete az egész családdal. Mondd, jól vagy? – kérdezte Minseok, mivel észrevette, hogy Baekhyun arcszíne átváltott fehérbe.

- Ja, mert?

- Kicsit fehér vagy. Nem veszítettél te sok vért?

- Miért veszítettem volna, ez csak egy karcolás… na, oda figyeljél! – bökött Baekhyun a monitorra. – Ez szép és jó, de nincs nyoma sehol sem talawer családnak, akit ismerünk, mi?

- Nincs – mondta lassan Minseok, neheztelve, hogy Baekhyun már megint nem mond el neki mindent, de ráhagyta és folytatta a magyarázást. – Eléggé tehetősek voltak, lehet irigyük lett, nem is egy, és bumm bele.

- Ennek semmi értelme. Minek kaptam volna akkor én levelet ezektől, meg egyáltalán kitől? – vette a kezébe Baekhyun a levelet, és forgatni kezdte azt, ami a szokásostól eltérően vastag papírból készült. Most már biztos volt abban, hogy ez ugyanaz a pecsét. Mégis csak jó úton jár.

- Lehet, hogy egy szolga ellopta az egyik pecsétjüket, vagy mit tudom én, még az is elképzelhető, hogy az üveggyártás csak álca volt valamire. Simán kinézem ma már mindenből...

- Hogy találtál rá a pecsétre?

- Öhm… hát jól érzed, nem volt könnyű. Először befotóztam a mobilommal és rákerestem a neten, de nem dobott ki hasonlót, amit már eleve nagyon furcsának véltem, mert ez mindig használ – hangsúlyozta ki a „mindig” szót Minseok. – Aztán gondoltam, rajtam nem fog ki a net, és rákerestem egy pecsételemzővel, hogy mi micsoda benne, majd azt is megkerestem, lefuttattam egy névkeresőt, és voálá. Kiköpött egy Park családot, meg egy családi képet, és azon mindenkin volt egy ilyen pecsétes bross.

- Váó. Miért nem találkoztam én veled hamarabb? Tiszta hasznos vagy.

- Kösz… ­– sértődött be Minseok.

- Most mi? Tényleg egy zseni vagy. Na de… – vette Baekyhun kezébe a levelet, és nagy hévvel feltépte azt gondolkodás nélkül, barátja nem kis meglepetésére.

- Megőrültél?! Mi van, ha....

- Csak akkor tudjuk meg, ha kibontom – nézett vissza rá Baekhyun mérgesen.

A borítékban nem volt semmi egy apró tükörszilánkon kívül.

- Most komoly, hogy ennyi volt benne?

Azonnal összeállt benne a kép. A pecsét, a levelek, a naplóval bezárólag, amikről Minseoknak nem tett még említést, és rájött, hogy a titkos küldő valószínűleg az a bunkó lány lehetett, aki valamelyik nap betört hozzá, és akit pont a tükrös szobájában talált meg, nem véletlenül. Ráadásul Chanyeol sztorija is vészesen illett a képbe, hiszen, ahogy mesélte neki, elég kicsi volt, mikor elmenekültek otthonról egy nagy tűz miatt.

Tudta, hogy azonnal oda kell menniük a megmaradt Park rezidencia romjaihoz, majd utána meg kellett keresnie a lányt. Végre jó úton járt hét éve először, és ez mérhetetlen nagy izgalommal töltötte el.

- Szedd a cuccokat, indulunk!

- Mi? Mégis hova!? Este tizenegykor?!

- Ahhoz a kastélyhoz vagy mihez.

- De hát az egy napi kocsiútra van!

- Akkor meg igazán siethetnél! Írd ki a címet, addig nyomok egy kis benzint a kocsiba.

- És az alvással mi lesz?!

  A kocsiút unalmas volt és egyben kínos is, mert Minseok tudni akarta a dolgokat, Baekhyun pedig nem akarta a fiú tudtára adni még azt, amit ő már tudott. Már aznap este elindultak, reggel megálltak összevásárolni kétnapi ételt és másnap délelőtt, úgy-ahogy a kis községbe is értek. Ott Minseok kiszállt, bement egy közértbe, vett pár dolgot és rákérdezett a kedves eladó nénitől, hogy van-e a közelben egy régi kúria. A hölgy kedvesen útbaigazította az áldiákot, aki épp egy építész-művész suliba járt és ritka építészeti csodákat keresett a szakdolgozatához. Minseok úgy gondolta, jobb, ha valami épkézláb mesét kitalál, és frappánsabb nem jutott az eszébe, mikor a néni kérdezősködni kezdett. Mehettek vagy félórányit is az erdei úton, mikor lefordultak jobbra, be az erdőbe, és már fel is tűnt előttük a kúria nem éppen csodálatos látványa.

- Hát ez… lehangoló – bámult kifelé az ablakon Minseok és mérte fel a kúria nagyságát és kiterjedését. Már, ami maradt belőle.

Baekhyun leparkolta a kocsit egy nagy bokorcsoport közelében, hogy el tudják majd rejteni azt, leállította a motort és nagy sóhajtva hátradőlt az ülésben. Minseok még mindig tátott szájjal bámult kifelé.

- Nagyon ajánlom, hogy legyen itt valami, mert ha a semmiért vezettem ennyit, akkor valakit megverek – mormogta az orra alatt Baekhyun.

- Majd megidézek neked egy szellemet, vagy szóljak egy alacsony szintű talawernek, hogy szétverhesd? – kuncogott barátjára Minseok, vett egy nagy levegőt, majd rácsapott Baekhyun combjára és kiszállt a kocsiból.

Baekhyun nem sokkal utána kivette a kocsi kulcsot és ő is kiszállt. Összeszedték a holmijukat, kerestek pár lombos ágat, gallyakat, álcázva a járművüket. Semmit sem bízhattak a véletlenre, egy apró hiba is az életükbe kerülhetett.

  Elindultak a kúria irányába, amit már két évtizede nem látogathatott meg senki. Egy hatalmas, háromszintes épület magasodott előttük, amelynek jobb oldali, már csak romokból álló szárnyát benőtte a növényzet. Az összes ablak betörten ásítozott a világra, néhányon látszódott, hogy már a keretük is korhadásnak indult. Hála az égnek, a falak tiszták voltak, nem csúfították tovább hajléktalanok vagy iskolások a már így is csonka épületet grafitikkel és egyéb rongálásokkal. A két fiú komolyan elgondolkozott, hogy akár embert is találhatnak benn, hiszen a baloldali szárny, úgy ahogy épségben állt, tökéletes búvóhelyet, ideiglenes szállást nyújtva az arra tévedőknek. Már éppen léptek volna a bejáratot jelző, romos lépcső első fokára, mikor Minseok megragadva Baekhyun karját, visszarántotta a fiút.

- Hé! – fakadt ki az áldozat, de amint követte Minseok tekintetét, azonnal megértette a cselekvés okát. A ház falának egyik sarkánál tisztán kivehető volt egy apró anomália, amit általában akkor lehet látni, ha a levegőben valami vibrál. És itt most határozottan vibrált valami, ami csak egy dolgot jelenthetett.

- Azt hiszem, jó nyomon vagyunk – mosolygott egymásra cinkosan a két barát.

- Már csak azt kéne kideríteni, hogy mi ellen van felhúzva. Nálad vannak a… – Baekhyun már nem látta értelmét befejezni a mondatnak, mert Minseok olvasva a gondolataiban, már vette is elő a különböző fiolákat, amikben más és más színű porok voltak.

- Mire tippelsz? Talawer, szellem vagy ember? Vaaagy még fel nem fedezett fajok? – emelte fel a fiú a megfelelő fajnál a megfelelő színű üvegcsét.

- Az a lényeg, hogy mi bejussunk, nem?

- Ja, de – húzta hirtelen hatalmas mosolyra a száját Minseok. – Csak teszteltelek, hogy tényleg jól tudom-e. Akkor kell nekünk egy kis piros – azzal eltette a többi fiolát, szórt egy keveset tenyerébe a piros porból, majd kifújta azt az előtte lévő térbe. A piros szemcsék gond nélkül áthatoltak, semmi reakciót nem váltottak ki, vagyis tiszta volt az út.

- Szóval emberekre nem ártalmas… elvileg – vonta le a következtetést Minseok.

Még mielőtt bementek volna, letesztelték a többi lényre is, hogy tudják, tőlük védve vannak addig, míg benn kutatnak. Mindketten tudták, hogy valaminek lennie kellett itt, különben nem védett volna mező egy ilyen romhalmazt. Már csak azt kellett megtalálniuk, hogy mire fel ez a felhajtás.

  Amint beléptek a házba a hajdanán bejárati ajtónak szolgáló, most már csak féloldalasan lógó faajtón, léptük koppanásának hangja szétúszott a halban és többszörösen verődött vissza annak kísértetiesen fakó falairól. Az ablakok helyett tátongó lyukakon keresztül akadály nélkül tudtak betörni a nap sugarai, de amint beértek a kúria belsejébe, mint akinek a lelkét szívták ki, a narancs átváltozott fakó és élettelen fénnyé. A furcsa jelenség csak növelte a hely nyomasztó jellegét. A fiúk óvatosan lépkedtek, hogy ne csapjanak akkora nagy zajt, persze sikertelenül. Hihetetlen volt számukra elképzelni, hogy valaha ez a hely ragyogott és gazdagabbnál gazdagabb vendégeket fogadott, otthont adott egy szerető családnak, és ki tudja, milyen titkokat rejtett akkor és rejt most. Baekhyunnak pedig még a hideg is végigfutott a hátán, hogy Chanyeol valaha itt élhetett. De akkor mégis hogy került oda, ahol most van? Biztos, hogy nem ugyanabban a világban vannak?

A középső szárny félig nyitott volt, hiszen a tűz a jobb oldali részig eljutott. Csupasz gerendák lógtak ki az alapot szolgáló téglák közül, a beomlott fal pedig kitűnő kilátást nyújtott a porig égett balszárnyra és annak faunájára. A bejárattal szemközti falon mállott a tapéta, viszont még lehetett látni a fakó helyét a festményeknek, amelyek hajdanán büszkén függhettek ott. A helyiségen keresztülfújt a hirtelen feltámadt szél, amitől Minseokot kirázta a hideg. Valahol a jobb szárnyban, becsapódott egy ajtó, aminek hangjára mindkét fiú felkapta a fejét.

- Ha csak állunk itt, mint két betojt tizenéves, sose jutunk semmire, úgyhogy mozgás – indult el a jobb szárny irányába Baekhyun.

- Ki fél itt? Tudod, hogy fázós vagyok… fázós… – nézett körbe Minseok, majd futhatott Baekhyun után, mert az már elhagyta őt.

  Egy alak lépett ki a fák közül, kapucnit húzva a szemébe, amit már eleve eltakart az abba lógó haja. Lassan és alaposan körbenézett, majd leguggolt. Kezébe vett egy apró követ, amit talált, a markába szorította egy kis időre és azt maga elé hajította. A kő halkan bár, de visszapattant, pont a lába elé esve le. Ez nem lesz jó – gondolta magában és keresett még egy követ. Azt is megszorította egy kicsit, majd elhajította újból. Most a kő szabadon leesett ott, ahová esnie kellett. Az alak elengedett egy apró mosolyt, rajzolt maga köré egy kört, ami az avar alatt lágyan felfénylett.

A kör szélétől befelé kiteljesedett a fénylő anyag, majd elkezdte betelíteni a benne guggoló személyt is. Az a másodperc töredéke alatt lezajló folyamatot ellenőrizve, elindult a mező felé, majd át is lépett rajta. Érzett egy kis bizsergést, de mást nem, és ez jó jel volt. Ilyen könnyen kicselezhető mezőt ő még nem látott. Lehet, csak szerencséje volt, ki tudja hány csapda lehet még elrejtve benn, főleg annak közelében. Igaz, hogy idevezette azt a két idiótát, de azt nem gondolta, hogy ilyen óvatlanok lesznek. Mindig elhiszi, hogy mindennel számolt, aztán kiderül, hogy a százegyedik variáns lép életbe. A fenébe is.

Még egyszer körbekémlelt, leellenőrizte, hogy valóban gond nélkül kelt-e át és nem semmisítette-e meg vele a mezőt, majd elindult a bal oldali szárny irányába, de lopakodva, hogy ne vehessék észre. Talán egy kis móka belefér a dologba. Csak egy kicsi. Újból megjelent a szája szélén egy ravasz mosoly és sietősebbre vette a lépteit. Suhintás, pár apró kézmozdulat, azzal az emberi szemnek láthatatlanná is vált.

  Baekhyun olyan hirtelen fordult hátra, abba az irányba, ahonnan jöttek, hogy Minseok majdnem nekiment.

- Na, mi van? Láttál valamit?

- Nem… csak… – Baekhyun meresztette a szemét a bal szárny felé, de nem látott semmi gyanúsat.

- Mi már? Miért bökdösöl? – nézett felháborodottan Minseok.

- Az ujjamat se mozdítottam!

- De… – pillantott le Minseok Baekhyun oldaltáskájára, ami valóban furcsán ki volt dudorodva az egyik helyen, nem nagyon, de éppen annyira, hogy feltűnjön kettejüknek.

Baekhyun kinyitotta a táskát és meglátta, hogy a boríték, amiben a tükörszilánk volt, kiszakadt és a darab most élével felfelé lebegve nyomta az anyagot, éppen hogy nem szakítva ki azt. Egy láthatatlan erő húzta valamerre, amiben meggátolta a táska.

- Ez menni akar valahova?

- Ahova ő megy, oda akarunk mi is – azzal elindultak abba az irányba, amerre a furcsa iránytű mutatta.

Mikor megálltak, hogy benézzenek egy nagyobb terembe, ami épp felkeltette az érdeklődésüket, a tükördarab élesen irányt váltott, így jobbnak látták nem körbenézni benn. Ahogy sétáltak, egyre sötétebb lett már odakinn, nekik pedig egy pár zseblámpán kívül semmijük sem volt. A szélben lengedező fák furcsa árnyalakokat festettek a málló falakra, a szobákban lengedeztek a hatalmas bársonyfüggönyök szakadt és molyrágta cafatjai, a folyosón lévő dísztárgyakon pedig méteres por állott, körbefonva pókhálókkal.

- Nem akarom megtudni, mekkora pók tud ilyen hálót szőni… – húzódott el iszonyodva az egyik kis asztaltól Minseok, amikor figyelmetlenségében majdnem nekiment.

- Egy talawerből még a szuszt is kivered, de a pókoktól félsz? Milyen vadász vagy te? – mosolygott a bajsza alatt Baekhyun, nézegetve egy festményt, ami félig ki volt szakadva.

- Nem vicces…

  Hirtelen mind a kettőjük megfeszült, mikor a távolban valami nagy hanggal puffant. A tükörszilánk most mintha egy kicsit erőszakosabbá vált volna és erősebben türemkedett kifelé a táska oldalán.

- Csak egy macska, vagy őz, vagy …

- Vagy igyekeznünk kéne! – szólt határozottan Baekhyun.

Csakis a szilánk iránytűjére figyelve sétáltak tovább és hagyták figyelmen kívül a többi – egyébként érdekes – szobát. Elértek egy lépcsőhöz, ami felfelé vezetett. Ahogy lépkedtek a már korhadó fán, egymást csitítgatták sikertelenül. Felértek az emeletre, ami hasonlóan pocsékul nézett ki, mint a földszinti folyosó. Balra kellett fordulniuk, majd megint balra végül kilyukadtak egy hatalmas, gyönyörűen faragott faajtónál. A rajta álló, már kopott tábla azt hirdetette, hogy ez a könyvtár. Baekhyun ellenőrizte, hogy nincs-e bezárva, majd óvatosan belökte azt – és szörnyű nyikorgással eléjük tárult egy csatamező.

Középen egy hatalmas asztal állt, körülötte széttört székek, a falak mentén végig polcok meredeztek egészen a plafonig, zsúfoltságig tömve könyvekkel. Két létra is volt, amit lehetett mozgatni, hogy a felül lévő polcok is elérhetőek legyenek. Oldalt egy fémből készült csigalépcső vezetett egy erkélyre, ami a jobb oldali polcokat két szintre osztotta. Az ablakok itt is betörve ásítoztak, a szél bele-belekapott a több méteres függönyökbe. Ez így mind szép és jó lett volna, ha nem lett volna teli az egész padló papírral, fadarabokkal, ágakkal és az ablaknál még vérfoltokat is felfedezni vélt Minseok, ahogy körbejárták a helyiséget. Baekhyun a középső nagy asztalt tanulmányozta. Furcsa ékelések voltak felfedezhetőek a fában, hol kés nyomai, hol jelzőtű szúrásai. Egy E hang hasított a csendbe.

- Az istenért, Minseok!

- Bocs, csak megnéztem, működik-e még – húzta be a nyakát a fiú, amiért meg merte szólaltatni a nagy fekete zongorát, ami az egyik sarokban állt.

Baekhyun megnézte a szilánkot, hogy most merre mutat és követni kezdte. A gond csak az volt, hogy egy nagy polcra mutatott és türemkedett ki rendületlenül.

- Oké, szóval titkos ajtó. Remek. Még sötétedés előtt ki akarok innen menni, szóval nem hiszem, hogy lesz időnk az összes könyvet kihúzogatni…

- Miért kéne kihúzogatni? – ment oda hozzá Minseok.

- A könyvtáros titkos ajtók általában úgy nyílnak, hogy van egy bizonyos könyv, amit ki kell húzni, vagy van egy gomb mögöttük, kallantyú, egyebek…

- Még olyan egy-másfél óra és lemegy a nap. Sietnünk kell akkor.

Minseok bal oldalt, Baekhyun jobb oldalt kezdte el kitapogatni a polc széleit és éreztek némi huzatot, ami csak arra utalhatott, hogy a szilánk tényleg működik. Valami vonzza őt, ami az ajtón túl van. Sehogy sem tudták kihúzni a polcot a helyéről, más megoldást kellett találniuk. Míg Minseok tényleg nekiállt tüzetesebben megnézni a könyveket, Baekhyunnak eszébe jutott a napló egyik része. Ha a feltételezése helyes, és valóban össze lehet kapcsolni a családot a napló írójával, a pecsét azonossága miatt, akkor valami olyat kell keresniük, hogy…

- Van olyan című könyv, hogy „Grimm mesék”?

- Most komolyan egy mesekönyvet kerestetsz velem?

- Van, vagy nincs? – korholt rá Baekhyun idegesen.

- Jól van, na! – Minseok belebújt szó szerint a könyvespolcba és járt fel alá a szeme. – Ööö, megvan? De ez mit keres itt a „Fénytörés fizikája” és a „Harmatúti gyógynövényes kalauz” között?

- Nem tudom, csak húzd ki!

Minseok megtette, amire egy hatalmas kattanás volt a válasz.

- Erre magyarázatot akarok, hogy honnan tudtad! – nézett mérgesen Minseok barátjára.

A polc kihúzódott a helyéről, majd kinyílt. A két fiú egyszerre kezdett el prüszkölni az onnan kiáramló portól és émelyegni a dohos levegőtől. Elhessegették maguk elől a porfelhőt és meredtek a sötétségbe. Egy lépcső vezetett lefelé, a lépcsőfokokon méteres por állt.

- Ehhez már kelleni fog a zseblámpa – konstatálta a sötétséget Baekhyun, majd a táskájáért nyúlt, hogy kinyissa azt. Amint szétnyitotta, az üvegszilánk kiszakította a táska oldalát és berepült a sötétségbe hihetetlen sebességgel. Baekhyun utána akart nyúlni, aminek az lett a következménye, hogy lett egy karcolás a bal tenyerén is.

- A fenébe! – rohant volna utána, de Minseok megállította.

- Hé, nyugi! Meg fogjuk találni! Azért nem kéne fejvesztve berohanni a pokol szájába!

Baekhyun átkozta a barátját, amiért állandóan jók voltak az érvei, így hát nem rohant be végül. Felkapcsolták a zseblámpáikat, körbenéztek egyszer a könyvtáron és elindultak lefelé. Gyorsan szedték azért a lábukat, de oda is kellett figyelniük, nehogy csapdák legyenek a nyirkos falakban. Amint beléptek az alagútba, a polcajtó be is csukódott mögöttük egy apró nyikorgással. A két fiú összenézett, de nem ijedtek meg. Ha van bejárat, akkor van kijárat is. Mehettek vagy kétemeletnyit, mikor leértek a lépcsőn és egy hosszú raktárhelyiségben találták magukat. Úgy nézett ki az egész helyiség, mintha egy borospince és egy katakomba keveréke lenne. Mikor visszanéztek a lépcsőre, látták, hogy nem egészen egyenesen jöttek végig, hanem néha kanyarodott is az út, amit alig vettek észre. Érzéki csalódás?

  A raktár teli volt dobozokkal, asztalokkal, letakart tárgyakkal, mintha egy egész múzeum kincseit rejtették volna ide. A kövezeten jól látható karcolásnyomok voltak, ami arra utalhatott, hogy ez a helyiség nem így nézett ki, hanem normálisan be volt rendezve. Ki tudja, hogy mi lehetett itt anno és mire használhatták, mert most semmi jel sem mutatott a régi mivoltára.

- Mégis mit keresünk? – nézett szét Minseok, elhűlve.

- Egy tükröt. Nem tudom, hogy nagy-e vagy kicsi, de elnézve ezt a helyet, valószínűleg egy antik darab lesz.

- Aha, rendben.

A vadászat megkezdődött. Sorra kutatták át a letakart dolgokat, találtak régi páncélokat, festményeket, vitrinben tartott furcsa tárgyakat, amiket életükben nem láttak még, kardgyűjteményt, aminek Minseok nem tudott ellenállni, hogy ne nézze meg tüzetesebben, de Baekhyun elrángatta onnan. Végül hosszas keresés után, mikor már messze is voltak onnan, ahonnan jöttek, Baekhyun szeme megakadt egy bársonnyal letakart furcsa formájú tárgyon. Ahogy végigvezette a lámpája fényét rajta, az alsó jobb szélén megcsillant valami. A szilánk volt, amit kapott, izgágán mocorgott a helyén, ahová nem tudott beilleni, mert az anyag megakadályozta. Baekhyun szólt Minseoknak, hogy jöjjön oda hozzá, majd együtt kihúzták az anyagot nagy nehezen a szilánk alól. Amaz pár rezgés után bepasszírozta magát a helyére és tökéletesen beleillett az ottani törésbe. A szilánk széle, ahol a törés volt összeforrt a tükör nagyobb részével. A két fiú összenézett, majd Minseok rántott egyet a bársony leplen és lehúzta azt a hatalmas tükörről.

  A két fiú szeme egyszerre tágult ki a csodálkozástól. A zseblámpákra már nem volt szükség, mert a tükörből áradó fény a körülöttük lévő helyet tíz méteres körben betöltötte.

Baekhyun alig tudott megszólalni, mikor tekintete találkozott Chanyeoléval, aki egy vérben úszó testet szorongatott és ringatta azt. Ő is ugyanúgy meg volt lepődve, mint Baekhyun, maga.

- Baekhyun? – csuklott el a hangja Chanyeolnak, majd könnyek buggyantak ki a szeméből – Baekhyun… kérlek… Segíts!