H E T | E | D I K

Chanyeol hatalmas táskákkal a szeme alatt vitte végig a pénteki műszakot. Elment a boltba bevásárolni valami ennivalót, vett magának egy inget, hogy mégse szakadtan állítson be a nagymamájához, aki aznap felhívta még egyszer, hogy elmondja, mikor érkezzen a kis unokája és megkérdezze, mit kér ebédre. A hétvége ünnep miatt most szabad volt, a szombatot is és a vasárnapot is a várostól távol tölthette, ami – valljuk be – rá is fért. Azt még nem tudta, hogy hogyan is magyarázza el, ami történt vele.

Mikor hazaért és egyszerre dobta le mindenét a kanapéra, belenyúlt a nadrágzsebébe és megnézte, van-e fejlemény Baekhyun ügyben. Csak sötétséget látott, valószínűleg a fiú is eltehette valahová a kis darabot. Miközben pakolt be az útra, csörgött a mobilja és kijelezte, hogy Jongdae az. Teljesen kiment a fejéből, hogy még a múltkori találkozásukkor a haverja megfenyegette, elviszi valahova most hétvégén.

- Helló, Chanyeol! Oké, hogy ma nem volt órád, de felém dobhattál volna egy sms-t.

- Bocs, egész napos voltam a munkahelyemen. Tényleg bocs.

- Megkapod a feloldozást, gyermekem! Emlékszel, azt mondtam, hogy most hétvégén velünk jössz…

- Igen, igen, Jongdae, emlékszem. Nem lehetne átrakni, mondjuk hétfőre? Neked úgyse baj, ha hét közben vagy beállva.

- Mondtam, Chanyeol, hogy szabadítsd fel magadat a hétvégére. Hacsak nem csaj van a dologban! Csak nem?!

- Ha a nagymamámat csajnak vesszük, akkor igen. Megígértem neki, hogy lemegyek hozzá az ünnepekre, és ezt nem mondhatom vissza.

- Hogy te milyen egy nehéz eset vagy, komám! Na, jó. Akkor majd máskor, de legközelebb nem lesz kibúvó!

- Oké, vettem és még egyszer bocsi!

- Na, szevasz, és üdvözlöm az öreglányt!

- Átadom – azzal ki is nyomta a telefont. – Mi az, hogy öreglány? Fura vagy, Jongdae… – mondta ki hangosan maga elé Chanyeol.

  Chanyeol aznap se aludt valami jól, egész végig leste a kis tükrét, hátha viszontlátja benne Baekhyunt, de ő csak nem tűnt fel. Másnap szerencsétlenül elaludt és tíz órakor a mamája hívása ébresztette fel. Rengeteget szabadkozott, hogy siet és nemsokára ott is lesz, közben pedig szidta magát, hogy nem kellett volna olyan sokáig agyalnia tegnap este. Összepakolt, majd fél óra múlva már a buszállomáson is volt. Mikor látta, hogy egy hamarabbi busszal is el tud menni, mint ahogy azt megbeszélték a nagymamájával, fel akarta hívni, de csak kicsöngött, senki nem vette fel. Chanyeolnak összeszaladtak a ráncok a homlokán, mégse vette komolyan a dolgot. Lehet, megint csinál neki egy rahedli süteményt, hogy oda is hízzon, ahová nem is tudta, hogy tud.

Mikor leszállt a buszról, ismerős környék fogadta. Itt játszott kiskorában és ide járt általános iskolába is. Jól ismerte az embereket, szomszédokat, meg a kutyát, aki ráugatott tíz év után is. Magába szívta a friss levegőt, amit már rég nem érzett bent a város szívében. Mikor odaért nagymamája kertes házához, mosollyal nyitotta ki a kaput, ami bevezetett a hagyományosan épített házba.

- Mama! Megjöttem! – ordította el magát Chanyeol, jelezve, hogy megérkezett. Ez volt a bevett szokás. Ami pedig nem volt bevett szokás, hogy a bejárati ajtó résnyire nyitva volt. Chanyeol furcsállta a dolgot, ellenben nem tulajdonított neki nagyobb szerepet, hiszen bármelyik szomszéd átjöhetett.

- Mama! Mama! Merre vagy?

Ahogy ment beljebb a lakásban, benézett a szobák ajtaján, de sehol sem találta a mamáját. Biztos a konyhában van, gondolta, de ott sem volt, viszont megcsapta az orrát a frissen sült sütik illata. Belekóstolt az egyikbe, majd ment tovább kutatni a házat. Volt egy szoba, ahová kiskorában sose mehetett be, pedig oly sokszor próbált bejutni oda. Annak a szobának az ajtaja most tárva nyitva állt, és innen tudta Chanyeol, hogy valami nincs rendben.

A mellkasába beszorult a levegő, a torkában dobogott a szíve és megannyi verziót pörgetett le a szeme előtt, hogy mégis mi okból lehet nyitva az ajtó. Lassan odalépett a kerethez és lelkiismerete kiáltozó tiltakozása ellenére belépett a szobába. Most szegett meg egy gyermeki szabályt, miszerint ide soha ne jöjjön be. Igaz, hogy most már felnőtt volt, de a lelke ugyanolyan gyermeteg.

Ahogy belépett, korom sötét fogadta, ezért ki kellett tapogatnia a kapcsolót a falon. Mikor végre megtalálta azt, felkapcsolta és még mindig görccsel a torkában fordult meg, hogy mégis mit rejthet a szoba. Viszont, amit látott az egyáltalán nem az volt, amire számított. A szoba telis tele volt különböző műtárgyakkal: egy hatalmas, aranyozott keretű tükör, kisebb tükröket magába foglaló tárgyak a szekrényeken, furcsa szimbólumokat tartalmazó papírok a falakon, köztük teljesen normális tájakról és helyekről készült képek hada, ahol Chanyeol még soha sem járt. Ahogy végigfuttatta a szemét a helyiségen, az megakadt a szoba közepén elterülő vörös tengeren.

- Nem… nem… Nagyi!

A fiú azonnal odarohant a vérbe fagyott mamája holttestéhez. Vére teljesen beterítette az alatta lévő szőnyeget. Chanyeol hatalmas szemekkel és remegő végtagokkal, lesújtva a sokktól esett térde, és vette karjaiba nagymamája holttestét. Ahogy alákarolt, hogy megölelje,  a padlón lévő vértől véres lett a keze.

- Mama, az istenért, MAMA! Gyere vissza, nem hagyhatsz itt… Nem hagyhatsz itt te is! Neeeem!

Chanyeol üvöltésére a szobában található összes tükör egyszerre tört be hatalmas ricsajjal kísérve, és a házban található további tükrök is erre a sorsra jutottak. A fiú irdatlan nagy dühöt érzett magában és keservesen elkezdett sírni. Mintha a szívét tépték volna ki azzal, hogy a mamáját holtan tartotta a kezében. Kétségbeesésében elkezdte ringatni a már halott és hideg testet. Chanyeol csak ringott és potyogtak a könnyei, közben segélykiáltásai apró, érthetetlen motyogássá változtak. Mamája arcát próbálta simogatni, hogy hátha felébred, de azzal csak véressé tette ott is, ahol nem volt. Ahogy félrenézett csak egy kis időre is a nagy, aranykeretes tükörre, ami szintén be volt törve, a szeme ismét elkerekedett a meglepetéstől. Ott állt benne Baekhyun és még valaki, akit nem ismert.

- Baekhyun, kérlek. Segíts! Én nem… én nem tudom…

- Semmi baj, Chanyeol, semmi baj, itt vagyok – lépett közelebb Baekhyun és térdelt le a tükörhöz.

- Nagyi… - tuszkolta ki magából a szavakat Chanyeol.

- Mégis hogyan? Így találtad?

- Igeh…n, és még el se köszöntem tőle, nem is mondtam neki, hogy mennyire szeretem…

- Chanyeol… ah… Minseok, takard le a tükröt – azzal Baekhyun újra eltűnt.

- Helló! – hallotta meg egy ismeretlen hangját az ajtóból Chanyeol. – Én csak furcsa zajt hallottam, mintha… Te jó isten! Itt meg…

- Kérem, hívja a mentőket vagy a rendőrséget… mit bánom én mit…

- Igenis, azonnal! Uramisten!

  A rendőrök és a mentők kijövetele összecsődítette az egész szomszédságot. Az a pár ember, aki összecsődült a szomszédból már azonnal gyilkosságot sutyorgott egymás között, meg olyat, hogy sose volt ellensége, milyen mennyei volt a sütije, szegény unokája. A mentősök megállapították, hogy körülbelül már három órája halottan feküdt, vérbe fagyva. Chanyeolt még a rendőrség sem tudta szóra bírni, egy épkézláb mondatot sem tudott összetenni a folyton folyvást feltörő könnyei miatt. Miközben a hatóságok helyszíneltek, az ismerős nénik mind odamentek a magas fiúhoz és ölelgették, részvétüket fejezték ki. Hirtelen Chanyeol mellé lépett az a fiú, aki belépett a házba és kihívta a mentőt és a rendőrséget.

- Öhm… nem szeretnék bunkónak látszani, vagy ilyesmi. Részvétem mindenekelőtt – paskolta meg a ház kiskapujánál álló Chanyeol hátát, miközben a mentősök kihozták nagymamája testét a házból.

- Kösz.

- Nekem múlt héten távozott el a nagybácsim. Tudom, ez nem könnyű dolog és megbirkózni sem lesz vele sétagalopp. Ha egy dologban tudok segíteni… – nyújtott át egy apró névjegykártyát Chanyeolnak a még Baekhyunnál is alacsonyabbnak tűnő fiú.

- Mi ez?

- Akinél mi szerveztük a temetést. Megbízható ember, mindent elrendez és nem is ver át. Csak ajánlani tudom. A hátulján azért ott van az én telefonszámom is, ha esetleg szeretnéd valakivel megbeszélni. Még egyszer sajnálom!

- Köszönöm szépen – törölte le Chanyeol a könnyeit és nézett most először az ismeretlen szemébe. Melegség töltötte el, barátságos volt az arca.

- Do Kyungsoo.

- Köszönöm, Kyungsoo. Park Chanyeol – fogadta el a fiú kinyújtott kezét és megpecsételték egy kézrázással első találkozásukat.

- Örvendek, Chanyeol! Akkor én megyek is – még egyszer bátorítólag megpaskolta Chanyeol hátát, majd Kyungsoo elment. A rendőrök megkérték Chanyeolt, hogy menjen velük az őrsre, kikérdezés végett, de még kért tőlük pár percet, hogy összeszedje a cuccait. Berohant a házba a táskájáért, ami abban a fura szobában volt és újra meglátta a tükörben Baekhyunt és a barátját.

- Baek… nekem most… el kell mennem… a rendőrség… a nagyi…

- Itt maradok, míg visszajössz. Itt tudunk beszélni. Rendben lesz minden! Menj csak… – majd Chanyeol újra zokogásban tört ki. Bólintott egy aprót és már indult is az ajtó felé, mikor még Baekhyun utána szólt.

- Chanyeol! Tudom, hogy most nem nagyon tudnál koncentrálni, de ne bízz meg senkiben és ne beszélj senkinek sem rólam vagy a tükrökről, érted? És sajnálom!

Chanyeol összehúzta a szemöldökét, de nem válaszolt, csak magára erőltetett egy apró mosolyt és indult is a rá váró rendőrökhöz.

Sujin éppen egy nagy réten sétált, mikor megérezte, hogy táskájában valami eltörött. Mikor kivette a kis neszesszer tükrét, amivel Subinnal kommunikáltak, ledöbbenve konstatálta, hogy a tükör elrepedt. A hideg is végigfutott a hátán, mivel pontosan tudta, hogy ez mit jelentett. Körülnézett és gyors tempóra váltva elért egy vaskos fáig, ahonnan senki sem láthatta vagy hallhatta.

- Subin! Subin! Itt vagy? – suttogta bele a tükörbe a lány.

- Igen, itt vagyok. Neked is elrepedt?

- Igen – majd mély, hosszú csend telepedett le közéjük.

- Eunah. Megtalálta Eunah-t.

- Hogy lehettél ilyen felelőtlen! Hogy hagyhattad, hogy megölje?! Hogy?!…

- Nem, én… nem… - Sujin arcán végiggördült egy könnycsepp.

- Legalább mondd, hogy megtaláltad.

- Megvan.

- Jól van. Remek. Most már az ő élete is veszélyben van. El kell őt vinned onnan. Értetted? Ezen az oldalon is fejére állt minden. Baekhyun egyfolytában mást se csinál, mint öldökölt az elmúlt két hétben.

- Hozzá vigyem?

- Ha lehet, igen. Látogasd meg majd őt, de minél hamarabb. Azért ne mondj el neki mindent! Hagyd gyászolni is. Ezt megérdemli. Reméljük, hogy ők is tiszteletben tartják ezt. Még valami, Sujin! Vigyél az én nevemben is egy szál tulipánt a sírjára!

- Megteszem.