E L | | S Ő

Chanyeol aznap is úgy kelt fel, mint minden nap. Fáradtan, nyúzott képpel, és nulla életkedvvel. Ma mennie kellett megint a kávézóba, ahol dolgozott. A mamája jutatta be a helyre, hogy ő is olyan dolgozó robot lehessen, mint mindenki más az ő korában. Nem haragszik ezért a mamájára, végtére is van munkája, teljes értékű polgár. Lassan kihúzta magát az ágyból, beslattyogott a fürdőszobába, megmosta egykedvűen a fogát, felöltözött elfogadhatóan, majd elindult a munkába. Ma is ugyanúgy felvette azt az ellenállhatatlan mosolyát a vendégeknek, és már megint kapott vagy öt cetlit, rajta névvel és telefonszámmal bizonyos nőnemű egyedektől. Azonban, amint letelt a munkaidő, a köténye levételével, a cetlik mindegyike a kukában kötött ki. Nem mintha nem lenne ideje, vagy érdeke csajozni, de Chanyeolt jelenleg egyáltalán nem kötötte le semmi, legyen az könyv, munka, kirándulás vagy akár egy lány. Várta, hogy történjen valami szokatlan. Várta a lehetetlent és ezt ő is nagyon jól tudta. Tudta belül, a legmélyén, hogy csodák már rég nincsenek, hogy a jelennel kéne foglalkoznia, azzal a világgal, ami körbefogja, nem pedig egy másikkal, amit csak ideálként lebegtet szeme előtt. A lelke is kezdett már belefájdulni. Hazamenet a munkából, zenét hallgatva, végre elhatározta magában, hogy holnap esélyt ad az utolsó cetlinek, amit aznap majd kapni fog.

Másnap reggel, kicsit a szokásostól eltérően nagy kedvvel és mosollyal ébredt fel. Várta, hogy mégis ki lesz az a szerencsés, akit ma kihúz a sorsolásán. Magát sose tartotta helyes vagy vonzó gyereknek, az O-lába és az elálló fülei miatt, mégis valami lehetett benne, ami miatt mindig cetliket kapott. Gyorsan kikecmergett az ágyból, felöltözött és ment fogat mosni. A tükörbe most nem tudta magát megnézni, mert valami oknál fogva elhajolt, vagy tudja is ő, mi lett vele, így nem látott benne tisztán. Nem tudta leellenőrizni a szerinte lehengerlő mosolyát. Elindult a munkába, felvette a köpenyét és hihetetlen nagy várakozással esett neki a munkának. Ma egy rossz szót se lehetett rá mondani, minden vendég elégedetten távozott, viszont ez volt az a nap, amikor Chanyeol először nem kapott cetlit délig. Csak kicsit tartotta furcsának, de nem kókadt le az izgatottsága. Még rengeteg idő van nap végéig. Viszont mikor már három órát ütött az óra, és még mindig nem kapott egy cetlit se, kezdett gyanús lenni neki a dolog. Pont ma szánja el magát életvitel változtatásra és pont ma nem kap egyetlen egy lánytól se cetlit? Valami van a fejével? Az ebédszünetében hagyott időt arra, hogy tüzetesebben megvizsgálja az arcát, de megint baj volt a tükörrel, vagy a szemével, ami miatt nem látott tisztán, letörölte a tükröt, megdörzsölte a szemét és máris jobb lett.

- El kell mennem megnézetni a szemem – mormogta saját maga elé és nyugtázta, hogy bizony nem az ő fejével van a baj. Az Öreg most kiszúrt vele.

Letörten vitte végig a műszakját, mikor az öt órakor nekiálló esőben valaki még zárás előtt betévedt a kis kávézóba. A vendég leült, és csak egy forró csokit rendelt magának. Chanyeol maradt kasszát zárni, mert a főnöknek valami sürgős dolga akadt, így a legszívesebben már két lábbal penderítette volna ki az utolsó vendéget, tekintet nélkül arra, hogy most nő-e vagy férfi. Amint a pult mögött tett-vett Chanyeol, próbálta felmérni az utolsó vendéget, aki megzavarta a terveit. Mégis miféle terveit? Annak már lőttek, nem kapott ma cetlit. Mikor felnézett a rendrakásból a vendég már nem volt ott, ahol az előbb szemmel tartotta a fiú.

- Khm. Szeretném kérni a számlát. – Egyértelműen nőfajzat, vonta le a következtetést Chanyeol.

- Máris megyek – tette le az utolsó poharat a kezéből a fiú.

- 6000 won lesz.

- Egy ilyen helyes srácnak nem kéne egyedül lennie – mondta az idegen, majd a pénzt a pultra tette, egy cetlivel együtt.

- Így jártam, asszonyom – az utolsó szón aprót kacagott az utolsó vendég, majd még hozzátett egy mondatot távozásához.

- Nem is marad ez így sokáig. Köszönöm a forró csokoládét! – azzal kilépett az immáron üres kávézóból. Chanyeol ott állt, tátott szájjal, és nem fogta fel, hogy az imént mit is mondtak neki.

Miután kirázta magát a kezdeti megdöbbenéstől, elvette a pénzt és elkezdte bámulni az otthagyott cetlit. Ezek után már nem merte megnézni. Az első cetli, de az utolsó is, amit aznap kapott. Még ingázott a szeme a zárt ajtó, ahol az előbb kilépett a rejtélyes idegen, és az általa hátrahagyott cetli között, de amint eljutott az agyáig, hogy ez lesz az a jel, amit várt, gyorsan odakapott a cetliért és már rántotta is elő a telefonját, hogy kérdőre vonja az előbbi homályos mondatfoszlányért a nőt. Viszont, amint kinyitotta és elolvasta a cetli tartalmát, még egyszer meg kellett döbbennie. Egyáltalán nem az volt ráírva, amire ő számított.

- Ez valami tréfa?

Nézz tükörbe, Chanyeol!

Ez állt a cetlin, feketén-fehéren. Mégis mi a fenének ír valaki ilyet a száma és a neve helyett? Ráadásul honnan tudja a nevét? Mind megannyi kérdés, ami cikázott a fejében és semelyikre se tudta a választ. Feldúltan ment haza, miután bezárta a boltot. Nem is érdekelte, hogy elázik, mert elfelejtett esernyőt hozni. A hazafelé út is sokkal kietlenebb volt, mint ahogy szokott lenni, de feldúltságában ez sem tűnt fel nagyon neki. Amint hazaért levetette magát a kanapéra és mást se csinált csak nézte a cetlit, és próbálta kitalálni, mi volt ez az egész nap. Két óra elteltével se talált választ, ezért felállt és kiszaladt a fürdőbe, hogy lehűtse magát. Fürdés után a cetlit a tükör karimájába dugta, hogy fogmosás közben is tisztán láthassa.

- Istenem, de hülye vagy – mondta ki hangosan is, fogkrémet nyomva a fogkeféjére miután letörölte a tükörről a fürdés okozta párát.

- Egy, a neved ott volt a kis névtábládon, onnan tudhatta. Az meg, hogy nézzek tükörbe? Hát jó hogy, ha ez a hülye saláta egész nap a fogam között volt. Te idióta egoista! – mérgesen súrolta a fogát, miközben szörcsögve bosszankodott magán. Egy pillanatra megállt a kezében a fogkefe és saját magával farkasszemet nézve elgondolkodott a szavak értelmén. Igen, nézzen tükörbe és lássa, hogy mennyire egy elrontott élete van. Semmi életcélja nincs, se barátnője, se hobbija. Nem mintha ebben a világban nagyon lehetne neki.

- Nézz tükörbe, Chanyeol! – mondta ki hangosan is, majd megrázta barna üstökét és lehajolt kiköpni a fogkrémet. Mikor visszahajolt a tükör újból homályossá vált, így le kellett törölni, mert semmit sem látott. Amint törölte fentről lefelé, egyre jobban kezdtek összeszaladni a ráncok a homlokán. Egyre gyorsabban törölte a tükröt, majd mikor végzett, elkerekedett a szeme.

- ÁÁÁ! Te… te… meg… - képedt el Chanyeol – nem én vagy! Miért nem magamat látom a tükörben?! – majd irtó sebességgel elkezdte törölni a tükröt még erősebben. De amint befejezte, az idegen még mindig ott állt előtte, szintén ugyanazon tevékenységtől pihegve. Most azzal kezdett el játszani, hogy kilépett a tükör hatótávolságából majd újra belenézett, de nem változott semmi.

- Ki a fene vagy te? Miért nem tűnsz el? – fogta már a haját Chanyeol. A tükörben látszódó alak ugyan ezt csinálta, majd artikulálatlanul elkezdett ő is Chanyeolra ripakodni.

- Nem hallok semmit, ne beszélj hozzám, tűnj el a tükrömből! – erre a megszólalásra a másik, aki egy fiú volt, dühösen forgatva a szemét, elment a tükör elől.

- Na végre! De, hova lett a saját képem? EZ EGY TÜKÖR, HOL VAN A TÜKÖRKÉPEM? – lassan már a saját arcát nyúzta Chanyeol, mikor a fiú, a túloldalról megjelent újból, szabályosan egy újabb szívbajt okozva Chanyeolnál.

- Nem tudok szájról olvasni, te barom. – állt a cetlin, amit a túloldali a kezében tartott jegyzettömbre ráírva, nekinyomott a tükörnek, nyomatékosan mutatva rá az ujjával. Chanyeolon nem pánik lett úrrá, hanem a röhögő görcs. Úgy elkezdett nevetni, hogy alig tudta abbahagyni. Annyira hihetetlen volt neki a szituáció, hogy ezen, szerinte már csak röhögni lehet. Ő is elrohant egy papírért és ceruzáért, majd vissza is ment a tükör elé, amiben nem kis meglepetésére még mindig ott volt az idegen fiú.

- Nem rossz ötlet ez a cetlizés – írta választ, amire csak szemforgatást kapott a szembe lévőtől.

- Ezt hogy csináltad?

- Fogalmam sincs. De várj, ezt én csináltam? Nem te? – amint Chanyeol a tükörhöz érintette az üzenetét, majd azt a túloldali jövevény elolvasta, Chanyeol észrevette, hogy a másik felettébb megrökönyödött, vagy csak szimplán furcsa arckifejezés ült ki az arcára.

- Mi az a másik fecni itt szélen? – váltott hirtelen témát a másik, ami még furcsább lett Chanyeolnak. Attól függetlenül, hogy milyen fura volt ez az egész, meglepően higgadtan tudta kezelni a helyzetet, amin még maga is meglepődött és még arra is képes volt az agya, hogy elemezze a túloldali fiú viselkedését. Újból elolvasta a másik üzenetét és észre is vette, hogy a másiknak is van olyan cetlije, csak éppen hogy a tükör másik oldalán.

- Látom neked is van, akkor meg minek kérdezed?

- Az enyémre tudom, mi van írva, de ami a tiedre, azt nem.

- Miért érdekel ez téged ennyire? Még a nevedet sem tudom!

- Mutasd meg!

- De minek? Semmi különös nincs rajta! Ki vagy te?

- Az attól függ, hogy mi van arra a cetlire írva.

- Mi a fene? – mondta Chanyeol magának, mivel láthatóan a hang nem terjedt a tükrön át. Összehúzta a szemöldökét és csak zavartan nézte a másikat. Kezdett megijedni.

- Akkor egyszerre mutassuk meg – írta rá papírjára kisvártatva a másiknak, mire a fiú mutatott egy O.K.-t és kihúzta a tükör karimájából a saját cetlijét, majd mutatta, hogy ahogy számol vissza az ujjával, csapják rá a tükörre a cetlit. Chanyeol még mindig nem értette, ennek az egésznek mégis mi értelme van, de jobb ötlet híján belement a játékba.

A másik elkezdett visszaszámolni az ujjával, s amint eltűntek az ujjai, mind a ketten egyszerre csapták az üveghez a cetlijüket, pontosan ugyanarra a helyre, így egyikük se tudta elolvasni a másikét. Ezen összenéztek egyet dühösen, majd kisebb elcsúsztatással olvashatóvá vált a másik cetlije. Chanyeolnak elkerekedtek a szemei, amint elolvasták, és a másik oldalon is ugyan ez volt a helyzet.

Nézz tükörbe, Baekhyun!

Állt a cetlin röviden és tömören. Chanyeol szemei elkerekedtek, mert ez már meghaladta az elképzeléseit. Azon is elgondolkozott, hogy egyáltalán ébren van-e. Végigfutott rajta a borzongás, majd a cetli szövegéről a másik fiú arcára tévedt a tekintete. Az kezdetben olyan elképedt arcot vágott, mint ő maga, de észrevett egy apró mosolyt is szájának szegletében. Ő ezt tudta? Ezért akarta annyira megnézni?

- Ezt egy fura csajtól kaptad?

- Én is örülök a találkozásnak, kedves Baekyhun. – nyomta oda kissé mérgesen Chanyeol. Szerinte ez a Baekhun olyan gyorsan lépte át a megismerkedési etikett lépéseit, hogy az már inkább volt idegesítő, mint mókás.

- Attól kaptad, vagy sem? Ha válaszolsz szépen, te is jobban jársz.  

- Mi a frász ez, valami kihallgatás? Mert ha nem teszem, akkor megversz? Átnyúlsz és megfojtasz? – mondta bele a tükörbe Chanyeol mérgesen.

- Még mindig nem tudok szájról olvasni.

Chanyeol összeszorította a száját. Két választása van, vagy táncol úgy, ahogy ez a „valaki” fütyül, vagy itt hagyja faképnél, amivel ugyanott van, ahol tegnap reggel volt. Vagyis az unalmas életénél. Megcsípte magát, hogy leellenőrizze, nem alszik-e és valóban ébren volt.

- Igen – válaszolt vissza tömören.

- Kösz.

- Ennyi?

- Gondolkozom.

És beállt a kínos csend, vagyis inkább cetli szünet. Csak pár perc volt, de az is óráknak tűnt. Chanyeol próbált rájönni, hogy mégis mi lehet annyira bonyolult a válaszaiban, ami ennyire elgondolkoztatja Baekhyunt. Utált tehetetlen lenni, ezért inkább nekikezdett poénkodva ismerkedni.

- Úgy érzem, nem találjuk a közös hangot, csak a közös képet – mutatta meg Baekhyunnak a cetlijét Chanyeol, szemöldök húzogatva. Ezen a másik egészségesen elmosolyodott.

- Chanyeol, ugye? Bocsánat, hogy így lerohantalak.

- Legalább megérte?– tapasztotta rá a tükörre Chanyeol, majd, ahogy a címzett elolvasta, gyűrte is össze a papírost. Mind a kettőjüknél kezdett halmozódni a körbevevő galacsinhalmaz, de ez cseppet sem kötötte le őket.

- Mondjuk.

- Te tényleg létezel, vagy csak én találtalak ki? Agyamra mehetett a munka. :D

- Nem, én tényleg vagyok. És te?

- Akkor jó! Én is vagyok. Ez nem vicces? Egy tükör másik oldalával beszélni, cetlivel? – röhögött Chanyeol és mutatta is az üzenetet.

- De az. Egyedül laksz?

- Ja. Benn a városban, tök egyedül. Elég lehangoló. És te? – ahogy ezt megmutatta Baekhyunnak, látta, hogy a fiú szó szerint emészti az olvasottakat és még a „város” szót is le tudta olvasni a szájáról. Mi lehet ezzel a fiúval?

- Egy haverommal.

- Az jó, legalább nem egyedül.

- Ja.

- Nem vagy túl beszédes. – Nem hogy nem beszédes, de mint akit leeresztettek. Mikor lettél ilyen… szomorú? És mitől?

- Bocs.

- Jól vagy?

- Aha. Az előbb írtad, hogy dolgozol. Mit dolgozol?

- Egy kávézóban vagyok pultos. És te?

Baekhyun elkezdte írni a válaszát, majd összefirkálta és eldobta a papírt. Írt egy másikat és azt mutatta oda Chanyeolnak.

- Szabadúszó. Csak vagyok. Alkalmi munkák.

- Aha. Nem semmi, szabadság! – ahogy ezt megmutatta Baekhyunnak, a fiú hallhatott kívülről valamit, mert azonnal elkapta a fejét a tükörről. Gyorsan lefirkált valamit, majd azt odaragasztva a felületre, egyszerűen eltűnt.

Chanyeol lefagyott. A cetlire csak annyi volt írva, hogy „bocs, de most mennem kell, még jövök, el ne tűnj”. Amilyen gyorsan jött a srác, olyan gyorsan el is tűnt. Ellenben a háttér nem változott, még mindig nem a saját fürdőjét látta viszont. Most, hogy nem volt itt a másik elkezdett incselkedni a tükörrel, nekinyomta az orrát, mintha csak egy üveglap volna, de nem látott többet a szobából, ki-be járkált a fürdőből, de nemhogy a saját tükörképe, a Baekhyun névre hallgató fiú se tért vissza még egy óra után sem. Mégis meddig kéne rá várnia? Több órányi jojózás után sértődötten írt egy cetlit, ráragasztotta a tükörre, majd elment lefeküdni. Ez egy igen érdekes nap volt és most először hatalmas mosollyal az arcán aludt el.