T I Z E N K | E | T T E D I K

Apró szellő támadt fel a fák között, majd egyre erősödött, felkavarva vele az avart. A fák lombjainak mozgása suttogásként hatott, mely egyetlen egy üzenetet hivatott eljuttatni annak, aki az erdő gyomrában lakott. Egyre csak söpörte maga előtt a leveleket, mígnem el nem ért egy kisebb kunyhóhoz, amihez egy gyönyörű kis konyhakert tartozott. A kunyhó egyik ablaka nyitva volt, ami a konyhába nyílt. Egy benn ülő férfi éppen a reggeli teáját fogyasztotta el, mikor elért ablaka alá az első szélroham, kikapva a függönyt is a levegőbe. Egy nyugodt hörpintés után visszatette bögréjét az asztal lapjára, és behunyt szemmel élvezte a hűsítő szelet. Szippantott egy jó nagyot a friss levegőből, majd úgy pattantak ki a szemei, mint aki most jött rá valami nagyon fontosra. Megitta a maradék teáját, és jó erősen rácsapott mindkét combjára.

- Na, ideje előkészíteni a dolgokat. Csak nem fogadhatok vendégeket ilyen kupiban?!

Majd felállt, kinyújtózkodott, és ahogy elindult a szobája irányába, felbukva az egyik szék lábában, elhasalt a konyha kövezetén.

***

 

Sujin elöl baktatott az úton, míg a fiúk hátul beszélgettek. Chanyeol házát már vagy fél órája elhagyták, és most egy, a város zöld övezetéből kifelé vezető úton haladtak. Sujin gyorsan odasietett a hirtelen meglátott buszmegálló táblájához, hogy megnézze, mikor fog jönni a busz. A fiúk éppen összenevettek valamin, mert Jongdae utánozta az egyik volt egyetemi tanárukat, akit az egyszerűség kedvéért csak Mr. Zombinak hívtak.

- Itt azt írja, hogy öt perc múlva jönni fog – mondta Sujin az órájára pillantva.

- Ó, az nagyszerű! Akkor nem kell sokat várni, hála az égnek – huppant le a buszmegállóban lévő padra Jongdae.

- Te, nem túrázni indultunk? Ha ennyit nem bírsz ki, akkor hogy fogod bírni az erdőt? – ült le mellé nevetve Chanyeol is.

- Most készítem a lábaimat azzal, hogy pihentetem őket. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon szükségem lesz rájuk.

- Bezzeg a hölgyeknek meg állni kell, mi? Ezt az úriemberséget…

Erre a leszidásra Chanyeol azonnal felpattant, hogy átengedje a helyét, mivel a padon csak két személynek volt hely. Sujin elmosolyodott a kedves gesztusra, de azonnal vissza is utasította, mondván csak ugratta őket, nem szeretne leülni – viszont Jongdae kinyújtott lábába belerúgott egyet. Ahogy ezt megtette, meg is látta a távolban a közeledő buszt. A fiúk egyszerre vették észre a járművet, és Jongdae is talpra szökkent, viszont amit ezután csinált felettébb furcsa volt Chanyeol számára. Sujin és Jongdae hirtelen a fejükre húzták a kapucnit, és a fiú Chanyeolét is megragadva tűntette el annak fekete üstökét.

- Ez meg mégis miért kell?

- Nincs jegyünk, és már nincs idő venni, úgyhogy játszd el Mr. Zombit, és jók leszünk – mosolygott rá egy hatalmasat barátja.

- De nekem van. Mi a…

- Ne kérdezd, csak tégy úgy, mint egy agyhalott, kérlek! – majd Jondgae megragadta Chanyeol karját, és megpördítette, hogy Sujin hátát kelljen bámulnia.

A magas fiú nem értett az egészből semmit, és idegességében benyúlva a zsebébe, elkezdte dörzsölni a kis tükrét, amit csak azért hozott magával, hogy Baekhyun hátha feltűnik benne. A busz szép lassan megállt, és az ajtók is kinyíltak. Miután ketten leszálltak, Sujin elindult a lépcsőn, de megállt. Chanyeol is indult volna utána, de Jongdae megragadta a könyökénél fogva, és egy szempillantás alatt Sujin leugrott a buszról, az ajtók bezárultak, és a busz porolva továbbindult. Chanyeol dühösen kirántotta a kezét barátja szorításából, és lekapta fejéről a kapucniját.

- Ez meg mire volt jó? Tudjátok, milyen messze van innen az erdő? Most várhatjuk meg a következő buszt… – orrolt rá két túrapartnerére, akik csak nézték a távolodó járművet. Chanyeol megborzolta a haját idegességében, és odament a táblához megnézni, hogy mikor jön a következő. A szeme sarkából még elkapta, ahogy Sujin és Jongdae is kifújja a levegőt, mintha valami veszély múlt volna el hirtelen.

- Na, ez elment. Bocsi, Chanyeol, de gyalogolnunk kell. Viszont tudok egy nagyon jó útvonalat, ami még rövidebb is, mint a busznak a vonala – húzta le a kapucniját Jongdae, majd elhúzva barátját a táblától, elindult a távolban már látható dombság felé, ahol kezdődött az erdő.

- Sujin, miért kellett leugorni a buszról? – szólt hátra az elrángatott áldozat a mögöttük bandukoló lánynak, aki épp akkor húzta le a kapucniját és futott utánuk, hogy beérje őket.

- Ja, megláttam az útvonaltáblát, és rájöttem, hogy ez nem a mi buszunk. Valószínűleg elromlott a kijelzője, és rosszat írt ki – mondta mosolyogva.

- De itt csak egy busz közlekedik…

- Nem, kettő van. Egy gyors meg egy sima, ami minden bokorban megáll. Ez az utóbbi volt, és a gyors csak fél óra múlva jönne, amit meg simán lesétálunk.

- Aha. Akkor jó, nem is tudtam, hogy van gyors is – zárta le a dolgot Chanyeol, de belül érezte, hogy valami nem stimmel.

Egyedül csakis a mamája üzenete tartotta benne a lelket, hogy ezek ketten jó emberek, és nem akarják egy óvatlan pillanatában megölni. A legszívesebben megkérdezte volna őket, hogy mégis meddig akarnak titkolózni előtte, mert ez nyilvánvaló volt számára, de végül csendben maradt.

***

Sehun, Kai és még három testesebb férfi állt be az egyik külvárosi buszmegállóba, ahonnan indult a busz az erdő széli megálló felé. Azt tervezték, hogy követik a fiút a buszon, majd egy megállóval később leszállnak ők is, és mennek tovább az erdőbe. Az is jól jött volna, ha Kai beszédbe elegyedig „barátjával”, és akár még csatlakozhattak is volna minden gyanú nélkül a túrázó csapathoz. Ellenben a terv már ott elcsúszott, hogy a célszemély nem volt sehol reggel nyolckor a megbeszéltek ellenére.

- A francba, Sehun, kiszagolt minket, mi másért ne lenne itt Chanyeol?!

- Nyugi, Kai! Mindig olyan gyerekesen gyorsan felhúzod magad! – mormogta maga elé a világosbarna hajú fiú, miközben a megálló padján üldögélt keresztbe tett lábbal és kézzel.

- Meglesz a gyerek, ha nem most, akkor később.

- Ch. Az arroganciád lesz az, ami a vesztünkbe vezet. Már rég el kellett volna kapnunk őt. Ő se hülye, előbb vagy utóbb rá fog jönni a dolgokra.

- A nyanya körül mindent átkutattunk, nem volt abban a szobában semmi, se a házban.

- Csak az a rondabűz szaga… – iszonyodott el Kai.

- Honnan tudna ő bármit is, ha még a drága nagyija sem méltatta őt búcsúlevélre? Gondolkozz már, Kai! Abban elvileg jó vagy!

- Ezt most vegyem sértésnek?! – ugrott volna Kai Sehun nyakának, ha az egyik társuk vissza nem fogja őt.

- Már itt is van a busz, fel kéne szállnunk, uraim! – mondta az ötödik társuk, aki annak ellenére, hogy milyen testesnek nézett ki, úgy beszélt, mint egy kisegér.

- Kösz, Bertold! Te és Jun elöl ültök, Kai középen, ha esetleg felismerne, és le akarna ülni melléd beszélni. Nam és én hátul leszünk. És egy mukkot se, ha meglátjátok őket! Fenn kell tartanunk a jófiú álcát, tudjátok jól!

- A fene essen a főnökbe, mikor ezt kitalálta. A fene essen abba, hogy nem vagyunk önmagunk. Már rég… ­– harapta el a mondatot Kai, mert Sehun hátulról fejbe csapta.

A kis csapat fel is szállt a buszra két öreg néni után, ami lassan elindulva elhagyta a lakóházakat. Sehunnak csak egy dolog járt a fejében. Kell neki az a kölyök, mert kell a főnöknek, és ha nem kedvesen szerzik meg, akkor soha az életben nem fogja tudni rávenni a főnök arra, amire kell. Ha pedig ez megtörténik, ő búcsút is mondhat a létének.

  Fél óra múlva el is érkeztek a következő megállóhoz, amiben már távolról látták, hogy valakik várakoznak. Kai rátapasztotta az arcát az üvegre, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg a célszemélyek ácsorognak-e ott, és várják a buszt.

- Uram, nem ketten vannak, hanem hárman – adta le a drótot Jun.

Sehun lassan kinézett a busz ablakán, és leellenőrizte, hogy igazat mond-e a társa. Valóban három alak várakozott nekik háttal a buszmegállóban, de a felhúzott kapucnik miatt nem tudta megmondani, hogy tényleg azok vannak-e ott, akiket keresnek.

  - Semmi gyanús mozdulat. Nem tudhatjuk, hogy ők-e. Csak utasok vagyunk, ők meg fel akarnak szállni. Hát engedjük meg! – adta ki a parancsot Sehun, és Nam kezébe nyomott egy újságot.

  - Ezzel mit kezdjek, uram?

  - Hát mit? Tégy úgy, mintha tudnál olvasni! – majd egy szemforgatás után úgy tett, mintha aludna.

A busz rángatózva megállt, és az ajtók kinyíltak. Kai elkapta egyikük arcát egy pillanatra, és felismerte benne a célszemélyt, vagyis Chanyeolt. Egyetemi haverok lévén úgy sejtette, ha elkezd neki integetni, akkor majd a fiú odafordul, és felismeri őt, és ezzel már meg is teremtette a tökéletes álcát. Kai elkezdett bőszen integetni, de nem reagált rá Chanyeol. Így más megoldáshoz kellett folyamodnia, hogy felcsalogassa a buszra, úgyhogy felállt az ajtóhoz. Tekintete egy pillanatra találkozott az épp felszállni készülővel, és mikor felismerte, hogy ki az, azonnal elöntötte a düh. Először azért, mert ez a valaki csúnyán meglopta, másodszor pedig az régen rossz volt nekik, ha ő is Chanyeol oldalán volt. A lány észrevehette rajta ezt a hangulatváltozást, mert abban a szent minutumban le is ugrott a buszról. Az ajtók hirtelen bezárultak, és Kai már csak az üvegre tudott csapni egy hatalmasat.

  - Az a megtestesült fruska volt! A francba, ez is velük van! Állítsa meg a buszt! Nyissa ki az ajtót! – dühöngött Kai, de senki nem figyelt oda rá, főként nem a buszsofőr.

Sehun bólintott Namnak, hogy fogja le Kait, és ültesse vissza. Az engedelmeskedve letette az újságot, és odamenve Kaihoz lefogta őt, de a fiú lerázta magáról.

- Hagyjál! Jól vagyok! Sehun! Nem érdekel, hogy mit fog szólni a főnök, de ha bejutunk az erdőbe, én azt a fruskát kinyírom.

- Nem nyírsz te ki senkit! Ülj le a seggedre, és nyugodj meg! Csak te tehetsz arról, amit kaptál miatta, mert bolond módon hagytad, hogy meglopjon. A következőnél leszállunk! Látszik, hogy új vagy itt – morogta inkább magának, mintsem Kainak Sehun, majd folytatta. - Előre mondom, csak követjük őket! Most már, hála neked Kai, tudják, hogy a nyomukban vagyunk. Csak gratulálni tudok!

- Nem kapjuk el őket, uram? – kérdezte az ajtóhoz jövő Jun és Bertold.

- Most még nem. Meglátjuk, meddig jutnak, és ha bejutnak, akkor a sejtésem bebizonyosodik. Sokkal jobban fogunk járni, ha kijövetelkor kapjuk el őket, mert akkor már sebezhetőbbek lesznek – mosolyodott el Sehun, és a csapat az erdőhöz legközelebbi megállóban leszállt.

***

  A hármas csendesen bandukolt az erdőben. A madarak csicseregtek, a fák lombjai zizegtek a beléjük kapó széltől. Minden olyan békés volt. Túl békés.

- Ha ezen az úton haladunk és ilyen tempóban, akkor olyan dél körül odaérhetünk a tetejére, és eszünk egy jó nagyot! Mit szóltok? – törte meg a csendet Jongdae.

- Rendben. Igaz, hogy még csak nemrég indultunk el, de éhes vagyok… – mondta Chanyeol, majd elhallgatott, mert Sujin egy csomag szárított almaszirmot nyújtott felé.

- Ez meg mi?

- Alma. Szárított. Finom! – mosolyodott el, és előresétált, hátrahagyva a fiúkat beszélgetni.

Chanyeol csak pislogott utána, majd hirtelen beugrott neki, hogy honnan volt eddig ismerős a lány. Ő adta neki azt a furcsa cetlit, azon az esős napon, mikor minden kezdődött. Azzal, hogy eleget tett a cetlin lévő parancsnak, miszerint nézzen a tükörbe, találkozott Baekhyunnal. Miért nem jött rá erre hamarabb?! Akkor ő biztosan tud a dolgairól. De vajon Jongdae is benne van?

- Hahó? Föld hívja Chanyeolt! Tudtam én, hogy bejön neked a csaj… – nézett rá Jongdae jelentőségteljesen húzogatva a szemöldökét.

- Mi? Mi… nem. Dehogyis! Csak elgondolkodtam valamin.

- Aha… én is ezt mondanám! Khm… Igazából azért hoztam magammal, hogy tényleg összehozzalak vele… mert valljuk be, elkélne neked a boldogság, haver.

- Mi, hogy összehozni vele? Nem, köszönöm, elvagyok magamban is. Bárhogy is nézel rám, nem. Túrázni jöttem, nem randizni!

- Na, majd meglátjuk a nap végére! Sujin!

- Ide ne hívd, te észnél vagy?!

- Te mondtad, hogy nem akarsz tőle semmit, akkor meg? Sujin! Gyere, beszélgessetek egy kicsit Chanyeolkával! – azzal előrement, és a sétáló fiúhoz húzta a lányt.

Chanyeol elkapta, ahogy Jongdae valamit súg a lány fülébe, ami csak még jobban erősített a gyanúján. Már nem kellett sok hozzá, hogy kibukjon belőle minden. Sujin bevárta a magas fiút, és együtt sétáltak tovább. Jongdae eközben odarohant a közelükben lévő folyamhoz, és megmosta az arcát. Mutatta tovább az utat, ahol egyre meredekebb kezdett lenni az ösvény felfelé.

Sujin csak egy kis idő múlva szólalt meg, és azt is halkan.

- Bocsi Jongdae miatt. Néha elfelejti, hogy te is érző lény vagy.

- Ezt mire érted?

- Tudod te azt nagyon jól, Chanyeol!

Chanyeol nyelt egy hatalmasat erre. Szóval tényleg ő volt az. Akkor most vele lehet beszélni?

  - Kérdezhetek valamit?

  - Kérdezhetsz. Csak nem biztos, hogy most fogok válaszolni rá – a fiú tekintete találkozott a lányéval.

Szóval komolyabbról van itt szó, mint az ő tükrös kalandjai. A temérdeknyi kérdés közül, ami most a fejében kavargott, nem tudta hirtelen, hogy melyikkel hozakodjon elő először. Mindegyikre tudni akarta a választ. Végül egy olyan kérdést bukott ki belőle, ami teljesen értelmetlen volt.

  - Te már jártál erre? Mert én még nem. Furcsán hangzik, tudom, hiszen már vagy huszonhárom éve itt lakom, de még egyszer sem sikerült erre kerülni. Pedig mindig is álmom volt – kezdett bele a szóáradatba Chanyeol, amire a lánytól elébb egy meglepett arcot, majd egy meleg mosolyt kapott.

Chanyeol nem volt hülye. Megértette, hogy itt nem szabad beszélniük, hogy a buszon olyanok voltak, akik követik őket, és, hogy csak türelemmel kell lennie, és mindenre kap választ. Mármint inkább remélte, hogy erről van szó, és mindennek van értelme, mintsem megint csak túl sokat képzel bele a dolgokba.

Végül egy teljesen értelmetlen beszélgetésbe keveredtek az erdei állatokról és madarakról, amibe Jongdae is bekapcsolódott. Elkezdte sorolni, hogy melyik madarat honnan lehet felismerni és milyen a hangjuk. Kész profinak tűnt Chanyeol szemében. Az egyedüli dolog, ami feltűnt a fiúnak, hogy Sujin is és Jongdae is egyre gyakrabban néztek hátrafelé, vagy lestek gyorsan körbe, mintha követnék őket.

Lassan már tizenegy órára járhatott, mikor kiértek egy hatalmas tisztásra, és most azon sétáltak keresztül. Mikor már a szemközti erdős rész közelében jártak, Jongdae hirtelen megállt.

- Na, akkor én most beiktatok egy szenyó szünetet! – azzal elterült a fűben.

- A mit? – ült le mellé Chanyeol is, és végre szétterpeszthette lábait.

- Most komolyan fiúk? A tűző napon akartok kifeküdni? – állt árnyékot Sujin Chanyeolnak.

- Ja, legalább lesz egy kis színünk is, mire hazaérünk. Ideadod, kisszívem, a szenyókat?

- Egy. Nem vagyok a kis szíved, kettő, kérhetnéd szebben is, három, Chanyeol nem röhögsz! – szidta össze a lány a magas fiút, aki most először érezte jól magát az elmúlt hetekben történtek miatt és nevetett önfeledten, elterülve a fűben.

Sujin kiosztotta a szendvicseket, még Chanyeolnak is hozott, és nekiláttak az apró pikniknek. Jongdae-nak megint be nem állt a szája, ráadásul mindig akkor beszélt, mikor telitömte magát paprikával. Közben a lány is evett, és néha rákontrázott barátja hülyeségeire. Chanyeol egyszer csak arra lett figyelmes, hogy suttognak.

  - Chanyeol, most jól figyelj! Innentől egy szabály lesz csak érvényben. Ha azt mondjuk, fuss, akkor futsz. Nem állsz meg, nem nézel hátra, nem segítesz nekünk. Értve vagyok? – mondta el Jongdae két kortyolás közben.

Chanyeolnak még a vér is kifutott a fejéből. Akkor mégis csak jól sejtette, hogy ez nem egy boldog, kifújjuk magunkat túra.

  - Csakis egyenesen mész, nem térsz le az ösvényről!

  - Honnan fogom tudni, mi az egyenes? – jelenleg ennél jobb kérdésre nem futotta tőle.

  - Tudni fogod. Nem lesz semmi baj! Minek ijesztesz rá jobban, Jongdae? – rakta el szép lassan az innivalókat Sujin.

  - Mert ha oda bemegyünk, ki tudja mit vált ki.

  - Mi? Most miről beszélsz Jongdae?

  - Na, indulás, különben naplemente előtt se érünk oda, és márpedig az nagy hiba lenne, mert onnan aztán csuda jó a kilátás – mondta barátja, feltűnően hangosan. – Ne feledd, mit mondtam!

Miután összepakoltak, egy hangos ágroppanást hallottak a tisztás bal felöli, erdős részéről, és Chanyeol meg mert volna rá esküdni, hogy még egy kabátot is látott elsuhanni. Megmozgatták tagjaikat, és újból útra indultak egymás mellett haladva. Chanyeolnak eddig direkt lassan kellett mennie, mert magasságából adódóan ő nagyobbakat lépett, mint túratársai, de most neki is szednie kellett a lábát, Jongdae olyan szinten tempót váltott. Még be sem értek az erdős részbe, mikor hirtelen jött bizsergés járta át az egész testét, és érezte, hogy kicsit forró lett ott a zsebe, amibe a kis tükrét rejtette. Megnézni most nem merte, nehogy a másik kettő észrevegye, ezért csak követte őket tovább.

Aztán egyszer csak Sujin összeesett.

- Sujin, Sujin. Jongdae, mi baja van?

- Semmi, gyorsan, vedd a hátadra, te jobban elbírod!

Jongdae gyorsan megnézte a lány arcát, és felhúzta a szemhéját, majd hirtelen benyúlt a mellkasához.

- Jongdae! Most komolyan itt perverzkedsz?!

- Pofa be, Chanyeol! – suttogta mérgesen Jongdae, és a kezét már ki is húzta Sujin pulcsijából, benne egy gyönyörű antik órával, ami a lány nyakában lógott.

- Felveszed még ma? Nem lesz semmi baja, pár perc múlva magához t…

Egy tűzgolyó süvített el Chanyeol füle mellett és csapódott bele egy tőlük nem messze lévő fa törzsébe. Még mindig parázslott a helye, amitől Chanyeolt a frász kerülgette. Megfordult, és öt fekete alakot látott a tisztás felől közeledni feléjük.

***

  - Te marha! – sziszegett rá Jun Bertoldra, amiért az megfigyelés közben rálépett egy száraz ágra. – Melyik szót nem értetted a „Csendben legyetek”-ből? Aú! – szisszent fel most Jun is, miután Sehun fejbe csapta.

- És te Jun? – szólalt meg vérfagyasztóan halkan Sehun, miközben szemmel tartotta a tisztáson elpakoló csapatot. – Indulás!

Kai és Sehun hátul mentek, míg a másik három elől. Sehun összevonta a szemöldökét, mikor észrevette azt, amiért pont őt küldték ide, pont ezzel a három semmirekellővel, meg az új gyerekkel karöltve.

- Uram! Valamit érzek, de nem tudom megmondani, mégis hogyan és mit – adott jelentést Nam.

- Ugye nem oda hoztál el bennünket? A szóbeszéd szerint…

- Szóbeszéd? Én nem hallottam semmiről. Felvilágosítanál? – vágott közbe Sehun hidegen, mert ezek a pojácák kezdték felhúzni az agyát.

- Hát… aki ebbe az erdőbe téved, többet sose juthat vissza. Mármint ki innen. Nem tudom, mi történik benn, de…

- Ha senki sem juthat ki az erdőből, akkor ezt mégis kitől hallottad? – forgatta a szemeit Kai.

Nam erre láthatóan összezavarodott, és nem is vette észre, hogy Sehun hátulról megrúgja a totojázó Junt, aki előre esett. Jun mérgesen állt fel, és a szeme tüzelt a dühtől. Teljesen meg volt róla győződve, hogy a mellette menő Bertold lökte el.

- Te szemét, mit lökdösöl itt?! Meg akarsz ölni? – majd a bal kezét ökölbe szorította, amiben már elkezdett kifejlődni egy tűzcsóva, és elhajította Bertold irányába, aki kitért előle, így az egy távoli fában landolt. Jun, Nam és Bertold egyszerre képedtek el.

- Láttátok? Újra van erőnk, újra van… Hé! – Jun újra felhúzta magát, mert most Kai volt az, aki fellökte.

- Idióták, ezért terjeszti mindenki a pletykát az erdőről, hogy véletlenül se jöjjön ide senki. Még a végén kitörne a hatalmi háború! – mondta Kai nevetve, és azonnal a túrázó csapat felé vette az irány. Meg akarta leckéztetni azt a lányt, amiért olyan kínszenvedést kellett eltűrnie a vezetőjüktől, pusztán azért, mert az ellopta a tőrét. Egy rakás rozsda volt az a szar, de neki ezért kínzások sorát kellett kiállnia. Már gyűjtötte is a kezébe a saját tűzgolyóját, mikor Sehun utána futott, és megállította.

- Ne csinálj hülyeséget, Kai! Nem maradhatunk itt sokáig! Hagyd a piszkos munkát ezekre.

- Azt csinálok, amit akarok, főleg, ha erőm teljében vagyok… – váltott át Kai szeme feketévé, és kitépte karját Sehun fogásából.

Sehun nagyon mérges volt legbelül, hogy még egy bosszúálló gyereket is rásóztak, úgyhogy meg kellett változtatni a tervet. Már nem volt ezen mit eltusolni, és Kai még kellett neki.

  - Jun, Nam, Bertold. Amint látjátok, az erőtök visszatért, viszont fokozatosan fog csak. Ne legyetek ostobák, és óvatosan azokkal a tűzgömbökkel. A terv változott. Csak a magas kell élve, a többit rátok bízom.

Amint Sehun kiadta a parancsokat, az immáron újjászületett férfik is nekilendültek a hajtóvadászatnak, szorosan Kai nyomában. Mind a négyen célba vették a három jómadarat, akik nem éppen tűntek úgy, mint akik menekülnek. Sehun is érezte magában, hogy kezd visszatérni az ereje, vele együtt minden gonoszsága és az ölésre való hajlama, de azt is tudta, ha túl sokáig maradnak, az az életükbe kerül. Próbálta visszafogni magát, amennyire csak tudta, hogy csak szemmel kövesse az eseményeket, és megállítsa őket, ha eljön az ideje.

***

  Chanyeol teljesen lefagyott, és zúgott a füle a fába csapódott tűzgolyótól, meg persze attól, hogy hirtelen rátört a halálfélelem. Ilyen meg hogy létezhet? Tűzgolyó nem létezik! Kik ezek? Vagy inkább mik ezek? Kai?

- Hé! Kisapám, mozognál? Chanyeol! Gyerünk már, nem akarsz szénné sülni, ugye? – kiabált Jongdae, amit mintha kilométerekről ordított volna neki. – Karolj alá Sujinnak! Hallod!

A fiú előtt kitisztult minden, és azonnal cselekedett. Nyakába kapta Sujin másik kezét, és amilyen gyorsan csak tudtak, elkezdtek futni az ájult lánnyal, befelé az erdőbe. Mellettük folyamatosan csapódtak be a tűzgolyók, és mikor  fiú véletlenül megbotlott egy fa gyökerében, meg mert volna rá esküdni, hogy egyetemi haverját, Kait látta, egy vészjósló tűzgömbbel a kezében.

- Sujin! Kelj már fel! Nem tudunk vonszolni! Térj már magadhoz! – próbálta Jongdae rázogatni a lányt, és futás közben rá-rápillantott a Sujin nyakában lógó órára, amiben valami kékes fénycsík indult el a tizenkettestől az óra szélén.

Egyszer csak a nagy rohanásban Chanyeol meglátott egy hatalmas fagyökeret, ami kis időre búvóhelyet adhatna nekik, és oda is bökött a fejével, hogy Jongdae is lássa. Pont úgy kerültek a fák között, hogy egy pillanatra eltűnjenek üldözőik szeme elől, és gyorsan beugrottak a gyökér alá. Hátukat szorosan a földnek nyomták, és Chanyeolnak a szájára kellett tapasztania a kezét, hogy ne verjen zajt a szapora lélegzetvételével. Négy követőjük lábának dobogása egyre közelebbről hallatszott, mígnem megszűntek. Chanyeol felismerte ismerőse hangját, és végképp nem tudta elképzelni, hogy ő mit kereshet itt, és hogyan képes tűzgolyókat dobálni. Azt meg pláne nem értette, hogy miért akarja őket megölni.

- Az előbb még itt voltak! Hova a retkes fenébe tűntek?!

- Nyugodjon le, uram! Itt kell lenniük, nem futhattak olyan gyorsan azzal a halott taggal.

- Jun! Te találtad el a csajt?

- Nem, nem hiszem. De ha igen, az csak jó! Majd kapok jutalmat a főnöktől!

- Csend legyen, idióták, és a csajt csak én nyírhatom ki!

Chanyeol hallotta, ahogy Kai mérgesen ordít a többieknek, és a frász kerülgette attól, amit mondott. Az ő egyetemi haverja meg akarja ölni Sujint? De miért? Lépteik zajai közeledtek rejtekhelyükhöz, ami csak rosszat jelenthetett. Chanyeol hirtelen összerezdült, mert apró nyöszörgéseket hallott maga mellől. Sujin ébredezett, és Jongdae olyan gyorsan tapasztotta a szájára a kezét, amilyen gyorsan csak tudta. A lány kinyitotta a szemét és kábultan nézett körül, elébb Jongdae-ra, majd Chanyeolra emelve kérdő tekintetét. Aztán hirtelen görcsberándult, és halk sikítás hagyta el a száját, mire mind a két fiú csitította, hogy maradjon csendben, különben végük. Chanyeol már nem hallotta a lábakat és az avar morajlását. Túl nagy lett a csend.

  - Hát itt vagytok! – jelent meg egy fekete üstökű fej, fejjel lefelé a búvóhelyük tetején, de Sujin olyan gyorsan ugrott ki közülük, hogy Chanyeolnak felfogni sem maradt ideje, hogy rájuk találtak. Az egyetlen dolog, amit látott, az Sujin tengerkéken izzó tekintete volt, és egy hangos robbanás, amire a fiú reflexszerűen a fejéhez kapta a kezeit. Érezte, ahogy Jongdae megragadja a karját, és elkezdi kihúzni a földbunkerből.

- Chanyeol, fuss! Csak egyenesen! Siess! – olvasta le barátja szájáról, mintsem hallotta volna, mert olyan tűzcsata alakult ki, ami felverte a leveleket, és irtóra hangos volt a fiú fülének.

- Nem, Jongdae, nem hagylak itt!

- Menj már! Ó a fenébe is, gyerünk! – azzal Jongdae is nekiindult a futásnak, miután leellenőrizte, hogy Sujin épségben van-e.

  Olyan gyorsan még életében nem futott Chanyeol, mint akkor. Még mindig el-elsüvítettek a füle mellett a tűzgolyók, de most már más színeket is látott, és egyszer a szeme sarkából elkapott egy furcsa jelekkel teli, arany pajzsszerűséget is. Csak tudná, hogy azt hallucinálta-e vagy sem.

- Kapjátok már el! Állj meg, te fruska! Add vissza, amit elvettél! – hallotta Kai ordítását Chanyeol, amit egyáltalán nem értett. Újabb tűzgolyó suhant el mellette.

- Az istenért Jongdae vigyázz már rá! – ért oda hozzájuk Sujin. Chanyeol pislogni sem tudott, mikor a következő támadás majdnem a fején találta el, de hála Sujin gyorsaságának szintén ugyanaz a pajzs állt az arca és a parázsló gömb közé, amit az előbb látott.

- Ezt mégis, hogy csin…

- Nincs kérdés, futás van! Jongdae, te tereld el azt a kettőt, én intézem, amit kell… – vált újra élénk kékké a lány szeme, és dühösen a támadóik felé fordult egy azonnali ellentámadást is indítva.

- Chanyeol, fuss, mondom, hogy fuss! – lökdöste meg Jongdae, mert a fiú lábai lecövekeltek. Látva az előtte kialakult hatalmas csatát Sujin és a három férfi között, inába szállt minden bátorsága, de nagy nehezen elkezdett futni. Követve Jongdae utasításait nem nézett hátra, csak rohant felfelé az erdőbe.

Már vagy két perce futhatott egyfolytában sprintelve, folyamatos tűz közben, mikor már nem bírta, és meg kellett állnia. Ahogy hátranézett, megint megijedt. Nem voltak a többiek sehol.

- Ne… ne, ne, ne, ne! Jongdae! Sujin! Jongdae! Sujin! A francba, hol vagytok?! – ordítozott Chanyeol, de sehonnan nem jött válasz. Mígnem az egyik fa mögül előlépett egy világosbarna hajú fiú.

- A barátaid most le vannak foglalva, kár ordibálni.

- Ki vagy? – mondta az idegennek Chanyeol, és lassan hátra akart lépni, hogy elfusson valamerre, de teljesen lefagyott minden izma. Nem tudott mozdulni. Viszont nagyra tágultak a szemei a csodálkozástól, mikor rájött, hogy ismerős neki ez a fazon.

- Te voltál ott a boncteremben, te szóltál, hogy vége a látogatásnak. Miért higgyek neked, mikor a haverjaid belőlem is sült húst akarnak csinálni?

- Ja, azok? Azok nem velem vannak. Az igazat megvallva csak azt szeretném, ha átadnál egy üzenetet. A lány tartozik nekem eggyel. Most már kettővel, és előbb-utóbb be fogom hajtani rajta – mondta teljesen nyugodtan a vele szemközt álló fiú. Chanyeol eddig próbált megmozdulni, de most minden ereje elhagyta. Sujin tartozik ennek a fickónak?Kaitól is elvett valamit? De… akkor Sujin nem az ő oldalán áll?

- Mivel tartozik?

- Azt majd az élet hozza. Lehet majd egy tábla csokival vagy akár az életeddel is. Vigyázz, kivel barátkozol, mert nem mindig az a jó, akit annak hiszel – szólt a fiú.

Chanyeol úgy megijedt ezen a mondatán, hogy hátraesett, mert ami eddig fogva tartotta az most elengedte. Hirtelen egy nagy fehér fénycsóva landolt mellette, és egy kékes-lila gömb indult a másik fiú felé, amit az könnyűszerrel kikerült. Chanyeol most már látta, hogy nem valami, hanem valaki volt mellette.

- Sujin?

- Fuss, Chanyeol, már nincs sok időnk! – ordította a lány, és közben Chanyeol észrevette a távolban rohanó Jongdae-t is, de valami nem stimmelt vele.

Mire visszanézett az előző beszélgető partnere irányába, a fiú már nem volt sehol, és Sujin próbálta felsegíteni.

- Hova lett az a fura alak?

- Nem mindegy most az? Menjünk már! Abba az irányba!

- Jongdae-val mi történt?

- Megsebesült, de túléli! – hadarta el Sujin, akinek még mindig égkék volt a szeme.

- Mi vagy te? – szaladt ki Chanyeol száján, de azonnal meg is bánta, mikor meglátta a lány dühös arcát. – Te is meg akarsz ölni?

- Nem… miért akarnálak?! – kérdezett vissza a lány kétségbeesett arccal.

- Oké, emberek, itt vagyok, lóti-futi van! – szaladt el mellettük Jongdae, kiváltképp boldogan ahhoz képest, hogy a bal válla erősen vérzett.

A tűzgolyók semmik voltak ahhoz képest, ami most jött. Fekete nyalábok kúsztak az avarban, amit Sujin ostorcsapás szerűen próbált kiiktatni egy zöldes, spirál alakban kígyózó fénynyalábbal, hogy nehogy bármelyikük lábát is elkapja. Fekete köd jelent meg körülöttük, és belőle hirtelen előteremtek követőik, akik amint testet öltöttek, kaptak is egy gömbvillámot a képükbe Sujintól.

  - Hány óra van, Sujin? – kiáltotta Jongdae egy vaskos fatörzs átugrása közben.

  - Háromnegyed! – válaszolt a lány, amit Chanyeol sehova se tudott tenni. Ezek itt most komolyan az időről csevegnek?

A fiú annyira rohant és fókuszált a barátaira, hogy nem vette észre azt a nagy kiálló faágat, ami az útját keresztezte, és felbukott benne, elhasalva az avarban. Nagy sziszegve megfordult a hátára, és fájdalmasan konstatálta, hogy az egész jobb alkarját lehorzsolta. Ideje sem volt feltápászkodni, mikor megjelent előtte egy nagyobb ködből Kai.

- Szevasz, Chanyeol! Élvezed a műsort? Direkt neked van! – sziszegte Kai, és mikor ajkai vérfagyasztó mosolyra húzódtak a szeme is feketévé változott.

  A fiú már emelte is a kezét, hogy valami gomolygó dolgot rászabadítson, mikor oldalba kapott egy támadást. Chanyeol elnézett a támadó irányába. Az a világosbarna hajú fiú volt, akivel az előbb beszélgetett. Nem akart még egyszer patthelyzetbe kerülni, úgyhogy amilyen gyorsan csak tudott, felugrott és elfutott onnan. Nem vette észre, hogy a kis tükre kiesett a zsebéből.

  A csapat újra együtt futott az erdőben egyre mélyebbre és egyre felfelé, miközben Sujin egy nagy, furcsa írásjelekkel telitűzdelt falat tartott mögöttük.

  - Kicsit gyorsabban, mindjárt odaérünk! – szólította fel a bagázst Sujin, aki egyre jobban lelassult, hozzájuk képest.

Chanyeol hátra sem nézve, csak szaladt és szaladt, mikor egyszer csak újra ismerős bizsergés járta át. Futás közben oldalra pillantva látta, hogy Sujin valami oknál fogva lemaradt, és Jongdae érte szaladt.

- Jongdae!

- Chanyeol, maradj ott, meg ne mozdulj!

Jongdae még egy gyors pillantást tett Sujin órájára, és mint aki szellemet látott, észveszejtő sebességgel kezdett el futni a lánnyal karöltve, akiből mintha folyamatosan szívták volna ki az életet. Chanyeol oda akart rohanni hozzájuk, de Jongdae mindmegannyiszor ráordított, hogy maradjon ott, ahol van.  A fiú észrevette, hogy az egyik legnagyobb támadójuk Sujin és Jongdae háta mögé kerülve éppen becélozza őket, de már nem maradt ideje figyelmeztetni őket, ugyanis a fekete szemű alak a másodperc töredéke alatt szétrobbant. A lökéshullám Chanyeol két, menekülő barátját a földre taszította. A fiú nem bírta tovább nézni ezt tétlenül, ezért odafutott hozzájuk, újra átérezve a bizsergést. Gyorsan felkapta a lányt, és abba az irányba rohant, ahonnan az előbb elfutott. Hallott még egy robbanást a háta mögül, de nem figyelt oda, viszont érezte, hogy valamitől nedves lett a pulóvere és a haja is. A karjaiban tartott Sujinra semmiből jött görcsös rángatózás tört rá, és kinyitotta a szemét, de az csak meredt az ég felé. A nyakában függő óra pulzálni kezdett, és Chanyeolt a frász kerülgette tőle. Szinte örült, mikor újra átérezte a bizsergést, és akkor mellőle Jongdae szólt, aki eddig Chanyeol vállát fogta, hogy megállhatnak. Sujin rángatózása alábbhagyott, a szemei lecsukódtak. Chanyeol rosszat sejtett.

  - Sujin! Sujin! Jongdae, valami nem stimmel! – borult térdre a fiú, és a karjaiban lévő lányt lefektette az avarba, miközben ő levegőért kapkodott.

Jongdae azonnal leellenőrizte az eszméletlen lány pulzusát. Míg ő ezzel bajlódott, Chanyeolnak megakadt a szeme az eddig kéken izzó órán. A szélén lévő csík, ami majdhogynem körbeért a tizenkettesig, most szép lassan húzódott vissza a kezdőpontjába, majd végleg kihunyt.

- Rendben lesz, csak idő kell neki. Kicsit pihenünk, aztán felváltva visszük a hátunkon, rendben? Naplemente előtt oda kell érnünk – mondta fáradtan Jongdae.

- Jongdae, te nagyon vérzel!

- Mi? Dehogy, ez csak karcolás – vetette oda a fiú, miközben próbálta elkötni a karját, hogy ne vérezzen tovább.

Ezzel szemben Chanyeol egy elég mély, hólyagos égést látott Jongdae vállán, és nem jutott eszébe, hogy most mégis mit kéne tennie. Régen volt már az a kis elsősegély tanfolyam a nagyijától.

- De… De… legalább fedjük le gyorsan, hogy ne piszkolódjon tovább!

- Dr. Park! Mondom, hogy jól vagyok! – állt fel Jongdae az eszméletlen lány mellől, de megszédült, és visszatérdelt a földre.

- A francba, Jongdae! Egyáltalán nem vagy jól! Most mit kezdjek itt egy ájulttal és egy égési sérülttel? A fenébe is, mi volt ez az egész, és kik voltak ezek? Meg akartak ölni minket!

- Majdnem sikerült. De csak majdnem! Ne pánikolj már! Csak az hiányzik még nekem! Kérek vizet!

Chanyeol olyan gyorsan vette elő a palackot, és nyújtotta oda barátjának, amilyen gyorsan csak tudta, és akkor döbbent rá, hogy ő is mennyire ki van száradva.

- Ide már nem jönnek utánunk?

- Nem. Egyébként is hárommal már kevesebben vannak.

- Hogyhogy? Sujin… – nyelt egyet a fiú, mert nem tudta feldolgozni a látottakat, és már abban sem volt biztos, hogy ki ember, ki valami más, és kiben bízhat meg. Bogarat ültetett a fülébe az a srác.

- Nem. Ő nem öl, csak kábít. Hogy a rosseb vigye el a hülye kódexüket. Maguktól robbantak szét – mondta a sérült fiú két kortyolás közben, majd Chanyeol hajára bökött.

Az most érezte meg újból, hogy valami nedves van a haján és a pulóverén végig. Beletúrt a hajába, és látta, hogy a tenyere tiszta mélyvörös maszlag.

- Ez vér?! – tartotta el magától a tenyerét a halálra rémült fiú, és olyan gyorsan rángatta le magáról a felsőjét, mint aki szellemet látott. Rémülten konstatálta, hogy az is teljesen olyan volt.

- Ezek… ezek…

- Nem, ez nem vér, és igen, az egyik pont mögötted volt, mikor túltöltődött. Telibe kaptad, kisapám, és még szerencséd van, hogy csak a véréből kaptál, és nem a gömbjéből.

- Én ezt nem… nem bírom tovább. Én visszamegyek… hazamegyek… ezt egy szóval nem mondtad, hogy meghalni hozol ide?!

- Chanyeol! Pont azért hoztalak ide, hogy túléld! Áu… – kapott a vállához Jongdae.

- Ja, látom! Hát köszönöm, de nekem ennyi elég is volt!

- Ha elindulsz visszafele, azok megint megtalálnak, és igen, jól láttad, a haverod is velük van. Gondolom, már ismerős az a szó, hogy talawer.

Chanyeol nyelt egy hatalmasat. Szóval ezek azok a lények, amikről Baekhyun beszélt. Olyan hülye volt, hogy nem hitt neki akkor. Gyorsan a tükréhez akart nyúlni, de az nem volt a zsebében. Elkezdte markolászni a helyét, a másik zsebét, a földre elhajított pulóverét is átnézte, majd nekiesett a táskájának.

- Téged meg mi lelt?

- Nincs meg! Nincs meg a kis tükröm!

- Mi? Te magaddal hoztál egy tükröt?! Te eszeveszett barom! És ráadásul el is hagytad?! Legalább abban a zónában?! – mutatott visszafelé az erdőben Jongdae, Chanyeol arcából pedig a maradék vér is kifutott.

***

Sehun és Kai éppen időben léptek ki a tisztásra, mielőtt mindketten összeestek volna. Kai, amint érezte, hogy egy kicsit is jobban tudatában van a hollétének, nekirontott Sehunnak.

- Te rohadék! Ilyen közel voltam, hogy kinyírjam a szukát és még azt a kölyköt is, erre te jössz, és csak úgy oldalba vágsz!

Sehun elesett, de halálos nyugalommal támaszkodott fel a térdére, majd állt fel újra. Alig egyenesedett ki, Kai megint nekirontott, és megragadta őt a kabátja gallérjánál.

  - Vedd le rólam a kezedet.

- És ha nem, mi lesz? Ha? Már nincs erőd, hogy kinyírj! Egyikünknek sincs! Nam, Jun és Bertold pedig halottak, hála neked!

- Azt mondtam, vedd le rólam kezedet!

Kai nem bírta állni tovább társa égető tekintetét, ezért engedett annak kérésére. De amint elengedte őt, visszafordult és lekevert neki egy balhorgot, amitől a másik megint a földön kötött ki.

  - Ezt a fiúk miatt és azért, mert egy rohadt görény vagy, amiért nem szóltál a védőpajzs utáni részről.

  - Ez nem védőpajzs. Ezek zónák. És ez direkt nekünk csapda, mert csak nekünk van akkora egónk, hogy ne figyeljünk az időre odabenn.

  - Akkor ők, hogy bírták ki?

- Úgy, hogy tudtak róla. Hogy máshogy? Ráadásul van még egy, amin talawerek nem mehetnek át, mert kisülnek. Vagyis mi van benn?

- Valami, ami fontos nekik?

- Vagy valaki… nem véletlenül mondtam, hogy akkor támadjunk rájuk, ha kifelé jönnek, de nem is tudom, ki volt olyan hisztis, hogy utánuk szaladt.

- Szóval most rám akarod kenni, hogy elbasztuk?!

- Egy. Megmondtam, hogy a magas fiú élve kell, te meg rárontasz, mint egy egoista hencegő barom. Kettő. Sikerült elbizonytalanítanom, mert valahogy rajtam kívül mindenki elfelejtette a küldetést. Úgyhogy egyetlen egy ok van, amiért élhetsz, és nem szólok a főnöknek, hogy milyen rohadt béna voltál – mutatott fel egy kis tükröt Sehun Kai elé, amiben egy fekete hajú fiú volt látható, amint ül a volán mögött és vezet. A hátsó ülésen pedig egy hatalmas, bársonnyal letakart tárgy feküdt.

- Megvan az összeköttetőjük.