T I Z | E | D I K

Hatalmas magassarkúk kopogása, csilingelő nevetések, neonfények vibrálása és papírbankók súrlódása. A nagyvárosi éjszakák tipikus szonátája. Az egyik forgalmas utcán egy partihelyről hangosan szólt ki a zene. Éppen két verőlegény engedte be az érkező vendégeket, akik egy hosszú sorban várták, hogy bekerülhessenek. Egy férfi, teli fuksszal, oldalán két szép hölgyeménnyel odaslattyogott a verőlegényekhez.

- Helló! Gyönyörű esténk van ma, nemde? – és már lépett is volna befelé, ahol csak a VIP-s vendégek mehettek be, de az egyik kétajtós szekrény megállította.

- Hova, hova? Ki vagy tiltva innen, Kim. Melyik szó nem volt tiszta?

- Ne csináljátok már, fiúúúk… a múltkori csak egy piti kis ügy volt, most miért kell…

- Azt mondtam, tünés!

Erre a felszólításra már megszeppent a hetyke férfi, és odébbállt a kísérőivel. A partihelytől nem messze befordultak egy sikátorba, és ott folytatták útjukat.

- Hé, Key, mondd, mégis merre megyünk? – kérdezte aggódó hangon az egyik cicamica.

- Tudok egy tuti helyet nem messze innen, de csak az találja meg, aki tudja, hol keresse. Azok a senkiházik. Nem tudják, ki vagyok én! – ordítozott fennhéjázón Key kicsit delíriumos állapotban.

A másik cicamica összerezdült, mert látott egy árnyat maguk mögött. Rángatta Key-t, hogy húzzanak el onnan, de nagyon gyorsan, viszont Key ezt észre sem véve botladozott tovább előre, egyre bentebb tévedve a sikátorban.

- Én vagyok a partik királya, a táncolás mestere! Én! – skandálta tovább a férfi észre sem véve, hogy a két lány eltűnt mellőle.

- Te? Király? Haaahaaa… – suttogta egy reszelős hang a fülébe, amire Key összerezzent, és megpördült a tengelye körül.

- Hé, ki van ott? Juliette? Amelie?

Egy hatalmas sikítás szakadt fel a sikátorból, amit senki sem hallott, mert elnyomta azt a város nyüzsgő zaja.

Luhan komótosan és unottan sétált be az egyik sikátorba, ahonnan érezte társai szagát. Kilométerekről bűzlöttek ezek a tuskó, alacsonyszintű talawerek. Viszont egy dolgot nem lehetett velük csinálni, parancsolni nekik, amit most könnyen ki is fog játszani. Amióta a Király szőrén-szálán eltűnt, a talawerek csak maguknak voltak, és semmi esetre sem tudtak csapatba vergődni, kivéve, ha kajáról volt szó. Vagy üzletről. Vagy kajáról szóló üzletről. Luhannak pedig kellettek, mert most ezt a munkát egyedül kevés lett volna megcsinálni. Biztosra kellett mennie és ahhoz egy kisebb sereg kellett. Szépen tőrbe csalt egy csoportot ínyenc kajával – nem épp ízlésesen tálalva, de ez is megtette.

Hét talawer lakmározott a három holttestből. Kezek és lábak szanaszét hevertek, vér csapódott a falakra, és már felismerhető nyoma sem volt a két lánynak és a nagyszájú Keynek a ruhadarabjaikon kívül. Látszott a bandán, hogy már hónapok óta nem ehettek ilyen jót, ezért habzsoltak, mint egy ovis csoport gyerekzsúron. Halk cuppogások közepette folyt a lakoma, amit most Luhan kénytelen volt félbeszakítani.

- Ti agyatlan idióták! Mióta eszünk frisset és nyilvánosan? Hova süllyed ez a faj… – forgatta meg a szemeit.

- Húzz el innen, seggfej! Ez a mi prédánk, a mi kajánk. Koszos felsőbbrendű – szólta el magát a legbátrabb, aminek az lett a vége, hogy Luhan egy csettintéssel kiűzte őt a gazdatestéből. A többiek megszeppenve nézték a fejük fölött kóborgó fekete füstöt.

- Nos. Még valaki? Ha nem, akkor mondom. Lenne egy ajánlatom, amit már el is fogadtatok azzal, hogy mindegyikőtöknek mocskos a pofája a friss vértől. Ha megcsináljátok, amit mondok, akkor… – mondta lassan és tagoltan Luhan, hogy ezek fel is fogják, amit mond, de véletlenül rálépett valamire.

Lenézett – egy kézre lépett rá, melynek kisujja kikandikált a cipőtalpa alól. Lehajolt, egy egyszerű mozdulattal letépte a kézfejről a kisujjat, és vizslatni kezdte. Közben a szeme sarkából figyelte a többiek reakcióját.

- Akkor? – kérdezte az egyik.

- Akkor ingyen jár nektek egy azonnali második, egyet fizet, kettőt kap vacsora – mosolyodott el, és csak nézte az apró kis nasit a kezében. – Ja, és mindkettő vadász!

Erre a megjegyzésére az összes talawer hangosan felmorgott, az egyik még köpött is egy hatalmasat. Sütött róluk az utálat és a bosszúvágy.

- Nos, uraim? – kérdezte elégedetten Luhan, majd jóízűen nekilátott a kisujj elfogyasztásának.

Baekhyunnak és Minseoknak két dologgal kellett szembesülnie, ahogy kinyitották a szemüket. Az első, amit természetesen Baekhyun vett észre, hogy Chanyeol egy cetlit hagyott neki hátra azzal az üzenettel, hogy hétfő van, és dolgozni kell mennie, mert letelt a szabadsága, majd délután jön. Tegnap megint késő estig beszélgettek mindenféle filmekről és könyvekről, Baekhyun beszámolt a gyermekotthonban töltött idejéről, szándékosan kikerülve Chanyeol mindennemű kérdését, ami a tükörhöz vagy az ő világához kapcsolódott. Eközben Minseok elment kutatóútra, és talált is egy jókora fotóalbumot, de csak belekukkantott, mert majd leragadt már a szeme.

Minseokot érte reggel a kellemetlenebbik meglepetés. Bár attól függ, honnan nézte a dolgot. Ha a férfiassága vezérelte, akkor egy gyönyörű, hosszú, barna hajú, fiatal nőt látott, keresztbetett lábakkal ülve az egyik, hozzájuk közeli dobozkupac tetején. Fekete, testhez simuló nadrágot viselt, rajta egy övvel, amin egyik oldalt két mintás szütyő lógott, a másikon pedig egy ezüst penge. Felül egy kék bársonyfűző volt rajta, alatta selyeminggel, aminek figyelemreméltóan mély dekoltázsa volt. Viszont, ha az eszére hallgatott, akkor egy ellenséget látott, akiről nem tudta, hogy mégis hogy a ménkűbe jutott be ide észrevétlenül.

- Lám, lám, lám. Elvitte a cica a nyelvedet, Minseok? – kérdezte a nő édeskés hangon.

A fiú ijedtében hátrább csúszott, és azonnal a fegyveréhez kapott. De ahogy azt a nőre szegezte, azonnal el is kellett dobnia, mert olyan forró lett hirtelen, hogy nem bírta tartani. A hangra Baekhyun is megfordult, de az ő fegyvere is ugyanarra a sorsra jutott, mint Minseoké.

- Mit keresel már megint a közelemben? – szűrte a foga közül Baekhyun.

- Mi? Te ismered őt? Mégis mi folyik itt? – cikázott Minseok feje Baekhyun és a nő között.

- Egyszer meglátogatott éjnek idején, de akkor nem öltözött ki ennyire. Valahova készülünk, hogy így kicsípted magad?

Látogatójuk arcáról még most sem olvadt le a mosoly. Amint Minseok nekilendült, hogy kilökje alóla a dobozokat, és Baekhyun is talpra szökkent, a lány mutatóujja körzése mentén kéklő, porszerű csík jelent meg, és kúszott a két áldozat felé, gúzsba kötve mindkét fiú kezét a háta mögé, a lábukat pedig a földbe gyökereztette. Moccanni sem tudtak így.

- Most komolyan? Minseok! Tudom, hogy csak puszta bosszúvágyból szegődtél Balfék Baekhyun mellé…

- Mi van?!

- Nem rinyál! – mutatott a nő Baekhyunra, akinek elment a hangja a mozdulatra, és csak tátogni tudott, mint egy partra vetett hal. – Na, így már mindjárt más… Mert a talawerek a szemed láttára tépték szét a szüleidet, de azért ennél tökösebb trükköket is megtanulhattál volna már. Balfék Baekhyun úgyszintén.

Minseok csak dermedten követte szemével az idegent, ahogy leszállt a dobozokról és odament a nagytükörhöz. Honnan tudhatott róla ennyit? Csakis Baekhyun tudta a teljes történetét. Akkor meg ki ez a nőszemély?

- Ettől féltem – lépett most a lány a tükör hátához, elbillentve azt, majd elkezdte kapargatni a hátát.

- El akarod lopni a tükröt?

- Hm? Én? Nem, dehogyis. Jó helyen van ez itt. Csak leellenőriztem, hogy ki nyúlhat hozzá, és el lehet-e mozdítani.

- Mi már elmozdítottuk egy kicsit – felelte Minseok saját magát is meglepő gyorsasággal. Baekhyun nem tudott mást, csak szúrós szemmel nézni rá, hogy hogy volt képes szóba állni ezzel a nővel, amikor nem is tudták, hogy mi a célja.

- Nem úgy értettem. A kastélyon kívülre.

- Miért akarnánk kivinni? – kérdezte Minseok, mire a nő ránézett a tükör háta mögül.

- Szó sincs arról, hogy ti akarnátok innen kivinni. És még vadászoknak nevezitek magatokat? Komolyan? – ciccegett mérgesen, majd hirtelen megdermedt, és a plafonra szegezte a szemét. Arca komor lett.

- Ti tapasztalatlan idióták. Bíztam bennetek, hogy nem csaltok ide senkit, és vagytok annyira figyelmesek, hogy ez ne történjen meg.

- Mégis micsoda?! – szakadt ki Minseokból a szó.

A nő sietősen eljött a tükörtől, és szabadjára engedte a két fiút. Baekhyun a torkát tapogatta, a hangja szerencsére visszatért.

- Na jó, azt leszűrtem, hogyha megakartál volna minket ölni, azt már rég megtetted volna. Szóval végre kiböknéd, hogy mi van?

A nő olyan gyorsan fordult meg, és lépett oda Baekhyunhoz, hogy Minseok nem is tudta követni. Baekhyun alig három centivel lehetett magasabb, mint a lány, aki már lassan a szájában volt, olyan közel állt hozzá.

- Balfék Baekhyun! Azért küldtelek Titeket ide, hogy segítsetek Chanyeolnak rátalálni önnönmagára, nem pedig azért, hogy hetekig tartó pizsipartit szervezz neki. Hála a nagyokos fejednek, egy tucat talawer vette körbe a kastélyt, és mivel a pajzsot már húsz éve nem újították fel, az tartotta fenn, hogy erre senki sem bóklászott. Ha idejön egy magasabb rendű…

A mondat félbeszakadt, ugyanis pislákolni kezdtek a lámpák, és odafentről egyre hangosabb zajok szűrődtek le. A falak belsejéből kaparászások hallatszódtak, és mintha hirtelen le is hűlt volna a levegő. Mindhárman csak álltak és füleltek, majd hirtelen egy szürke valami suhant el Minseok mellett.

Luhan épp a körmét nézegette, és várta, míg az eszetlen, de hasznos kollégái beállnak a helyükre. Már megvizsgálta a védőfalat, és nem tűnt nagy kunsztnak. Akik felhúzták, elfelejtették azt néhanapján megújítani. Így hát nem kellett mást tennie, csak odamenni, megvárni, míg a többi társa egyszerre támad a falra, és pöccinteni egyet. Voálá, volt nincs védőfal. Úgyhogy ráérősen oda is ment a burok széléhez, és megpöckölte azt. Támadásának helyétől apró csíkok futottak szerteszéjjel a védőburkon, majd mintha az törékeny üvegből lenne, ezernyi narancssárga szilánkra törött, melyek elporladtak a levegőben.

Luhan szép komótosan kezdett el besétálni a kastélyba, míg a többi talawer azonnal füstté válva indult el megkeresni a prédákat. A fiú megparancsolta nekik, hogy élve fogják el őket, hozzák elé, és miután szépen kikérdezte őket, kezdődhet is a mézédes lakoma. Időközben azon is elgondolkozott, hogy a kávésat megtartja magának. Elvégre neki is kijár egy kis szórakozás.

Már a fogadó hallban sétált felfelé a lépcsőn, mikor valami – még számára is – szokatlan dolgot vett észre. A lehelete meglátszódott, ahogy kifújta a levegőt, apró kis felhőgömböt úsztatva a bekúszó napsugarak fényébe. Ez már csak azért is volt furcsa, mert május havában jártak, egy elég meleg napon ráadásul. Luhannak volt sejtése arról, hogy mik lehetnek még a rom falai között, ezért nem is zavartatta magát a lassan túlvilági csend beállta miatt sem. Pusztán szellemek. Csak a szokásos, velük meg jóban voltak, kivéve mikor az agyukra ment a bosszúállás.

Ahogy lépkedett fel a hall széles lépcsőjén valami megragadta a kezénél, de ügyet sem vetve rá, lerázta magáról. Viszont kisvártatva megint megfogta valami, most a lábánál. Kénytelen volt lenézni, és egy kis figyelmet is szentelni a bosszantó dolognak. Egy szürke kar nyúlt ki a lépcsőből, és szorította a bokáját erősen. Luhan felhúzta a lábát, hogy lerázhassa magáról, de a lény jött a bokájával együtt. A fiú szemei elkerekedtek, amint meglátta a beesett, aszott arcú szürke szellemet, ami furcsa mód foszlott katonai vértet viselt. Próbálta lerázni magáról, ami egy idő után sikerült is, de két lépésre rá, újabbak akaszkodtak rá.

- A fene essen belétek, koszos szellemek! – morogta az orra alatt, és már kénytelen volt bevetnie az erejét is, hogy lekoptassa magáról a bosszantó egyéneket. Amint elsütött egy füstgolyót az egyik fejébe, a többi, ami körülötte állt, hirtelen megdermedt. Mintha analizálták volna a támadást. Luhan meg sem várva a reakciójukat, ment tovább, amerről érezte a két vadászt. A szellemkatonák szeme egy szempillantás alatt váltott át szürkéből vérvörösre, ahogy beazonosították a betolakodó faját. A szájukat hatalmasra nyitották, melyekben háromsornyi fog is elhelyezkedett, és teljes erőből nekitámadtak Luhannak. A fiú, amint észrevette a változást, már nem vette félvállról őket, és szaladni kezdett, miközben folyamatosan bombázta őket különféle tűz és füstlabdákkal.

Baekhyunék még mindig dermedten álltak a katakomba közepén. Az előbb egy kisebb földrengésen estek túl. A lány rájuk parancsolt, hogy ne mozduljanak, amíg nem szól. Ez nem is lett volna probléma, ha nem úsztak volna ki a falból feslett ruházatú, aszott szellemkatonák. Kezdetben csak néhány jött elő, és úgy lebegtek a szobában, mintha nem is látnák vagy érzékelnék Baekhyunékat. Odafentről egyre hangosabb csörömpölés és repkedő varázslatok süvítő hangjai hallatszódtak le. Egyértelmű volt, hogy fenn csata zajlott, és az egyik fél tagjai kétségkívül a lány által említett talawerek lehettek. De vajon mi ellen harcolhattak?

- Ez a második védvonal… – suttogta a lány.

- Ezek szerint a védőburok, amin… – Minseoknak a mondata közepén arrébb kellett hajolnia, hogy ne menjen rajta keresztül az egyik bolyongó lélek – bejöttünk, már nincs fenn?

- Vág az eszed, mint a borotva, Minseok – dicsérte meg őt a lány, szemforgatva.

- De akkor miért csak szálldosnak itt össze-vissza? Nem látnak minket? – kérdezte Baekhyun.

- Valószínűleg nem látnak bennünk fenyegetést. Még.

Odafentről hirtelen halk, majd egyre hangosabb dübörgés kúszott le a nagyterembe. Valami reccsent is.

- Ezek be akarnak törni ide… Mégis hogy találtak ránk?! – lépett újra arrébb Minseok.

- Valószínűleg bűzlünk, mint a fene, és most nem arra értettem, hogy fizikailag. Emberből vagyunk, amit még a titkos ajtó sem fed el. Azt tudod, hogy hányan lehetnek? – fordult a lány felé Baekhyun.

- Nem. Fegyveretek van?

- Nem sok. De megoldjuk. Viszont, ha ezek ide betörnek… a tükröt ki kell vinnünk innen, nem kerülhet a kezükre.

Baekhyun lassan és óvatosan ellavírozva a szellemek között, akik egyre többen lettek közben, közelebb iszkolt a tükörhöz. Felvette a földről a bársony leplet, és letakarta vele azt. A lények megálltak. Csak lebegtek egy helyben.

- Nem kéne a tükörhöz nyúlnotok, Baekhyun – figyelmeztette elfojtott hangon a lány.

- Ha nem akarsz megölni minket, akkor kellünk neked, vagyis ha bármit is csinálunk, megvédesz minket, nem? De ki tudja, a talawereknek nincsenek elveik.

- Elveted a sulykot Byun Baekhyun…

- Baekhyun, nézz körbe. Elég baj van a nyakunkon jelenleg, nem kéne ránk haragítanod a csajt – korholta le suttogva társát Minseok.

 - Ha nem talawer vagy, akkor meg mégis mi? – nézett erősen Baekhyun az idegen szemébe, aki állta is a tekintetét.

Egyre hangosabbak lettek a dörömbölések, ezzel szemben a túlvilági lények még mindig csendben lebegtek, mintha a világon semmi dolguk nem lenne. Baekhyun kitapogatta a háta mögött a tükör karimáját, és szép lassan megfordulva megpróbálta azt megemelni. Nem mozdult. Ellenben a szellemekkel. Mindegyik egyszerre fordította a fejét a tükörnél ügyködő Baekhyun felé. Odafenn nagy reccsenéssel betört a titkos ajtó. A szellemek szemei egyszerre váltottak át vérvörösbe, és hirtelen nem tudták eldönteni, hogy merre támadjanak. Fentről két szitkozódó talawer hangja szűrődött le.

Minseok és Baekhyun próbált elbújni a dobozok mögött, de a szürke szellemek nem hagyták őket. Megragadták a kezüket és a lábukat, de bántani nem bántották őket. Amint az a kettő leért a lépcsőn, és meglátták a lányt, azonnal tüzet indítottak, ami elől a lány ügyesen ki is tért, és ő is fedezékbe vonult. A talawerek szeme megállapodott a két fiún, akik az épp őket lefogó szellemek fogásából akartak kiszabadulni, és hatalmas mosolyra húzták a szájukat.

- Hé, főn… – ordította volna el magát az egyik, de egy kéken ízzó fénygömb a torkára fagyasztotta a szót. A másik elkerekedett szemmel nézte a támadót, majd rohanni készült, mikor ő is egy ugyanolyat kapott a hátába. Erre a szellemek megvesztek.

A lények fülsiketítő sikolyt hallatva megropogtatták testrészeiket, és támadásba lendültek, mind a fénygömböt eldobó lányra, mind pedig Baekhyunékra. Nem ismertek különbséget ember és talawer között, így senkinek nem volt életbiztosítás maradni. Minseok gyorsan lerázta magáról a három szellemet, ami belékapaszkodott, és felkapott egy kandallóvasat, azzal próbálva elűzni a közelükből támadóiakat, de ahogy elhessentett kettőt, négy jött a helyébe, vörösen izzó szemekkel és vészesen csattogtatott, éles fogakkal.

- El kell vinnünk innen a tükröt! Ha a talawerek rátalálnak, az óriási baj lesz – kiabálta Baekhyun a hadakozó Minseoknak. Amennyire csak engedte az ereje és a rátörő szellemek hada, próbálta felemelni a tükröt, de mindhiába.

- Nem viszed el innen, Baekhyun! – mondta a lány, miközben ő is Minseokot követve próbálta elkergetni a sáskarajként özönlő lényeket. Mindenhonnan jöttek, a falakból, a dobozokból, könyvekből. Aztán egyszer csak elment a fény.

- Ne, ne, ne most kapcsolj ki! Minseok, a cuccokat gyorsan! – és Baekhyun elkezdett kotorászni a táskákért és a zseblámpákért. A zseblámpa szerencsére hamar meglett, és a fiú megtalálta a fegyverét is. Gyorsan tárat cserélt benne, már amennyire tudta a támadó lények miatt, és nekilátott kősóval töltött töltényekkel kilyukasztgatni őket – ami meglepő módon használt. Baekhyun, kimentve társát, próbálta összeszedni a cuccaikat, nem is foglalkozva a lánnyal, aki szintén szabadulni próbált a rácsimpaszkodó szellemektől. A két fiú felváltva egymást pakolt, és küzdött. Sikerült mindent elrakni, már csak a tükör maradt hátra, mikor négy szellem egyszerre támadt rá Baekhyunra, és leteperték őt. Intett Minseoknak, hogy ne vele foglalkozzon, hanem fogja a tükröt, így a másik fiú odarohant a tárgyhoz, és megpróbálta elmozdítani. De még mindig nem akart mozdulni.

- Mozdulj már meg! Gyerünk! – rángatta toporzékolva a tárgyat, de az csak csúszott ki a kezei közül.

A lények ide-oda cikáztak törhetetlenül. Baekhyun sikeresen megszabadult attól a négytől, ami rátámadt, majd azonnal ment is társának segíteni. Most ketten estek neki a felemelésnek, teljesen hiába. Hirtelen mind a ketten a levegőbe repültek. Baekhyun egy szekrénynek csapódott, aminek betört az üvegkeretes ajtaja, Minseok pedig ráesett egy halom dobozra.

- Megmondtam, hogy nem viszitek ezt sehova! – mondta mérgesen és zilálva az idegen.

- Mégis mi vagy te? – súgta Baekhyun maga elé, miközben próbálta felvakarni magát a földről. – Nem fogom itt hagyni az egyetlen lehetőséget, amivel megtalálhatom a bátyámat, úgyhogy leszel szíves hagyni, hogy elvigyük, mert a talawerek kezére nem kerülhet!

Egy kattanással visszatért az áram, de csak pislákolva égtek a lámpák, a lények pedig egy szempillantásnyi idő alatt felszívódtak. Minseok kihasználta a lehetőséget, hogy Baekhyun leköti a lányt, és a dobozok takarásában odakúszott a tükör hátához. Amit legelőször észrevett, hogy egy tucatnyi pecséttel volt telirakva. Meg kellett keresnie azt, ami ehhez a szobához kötötte. De mégis hogy igazodjon el ennyi pecsét között, aminek a felét még életében nem látta? Pislognia kellett, mert hirtelen homályossá vált a látása, és ez borzasztóan zavaró volt a fennálló helyzetben, ráadásul nem akart elmúlni. Már ott tartott, hogy erősen dörzsölte a szemeit, miközben hallotta Baekhyun és a lány csetepatéját. Mikor újra a tükör hátán lévő megannyi pecsétre tévedt a tekintete, minden homályos volt, kivéve egy pecsétes papírt. Gondolkodás nélkül megfogta, és letépte azt. Utoljára csak egy halk „Ne!”-t hallott, és hatalmas fényesség támadt a helyiségben.

- Minseok? Ezt te csináltad? – kérdezte elfúló hangon Baekhyun, ahogy tápászkodott fel a földről, ahová a lány küldte, megint.

- Nem tudom? – dörzsölte meg újra a szemét és örömmel konstatálta, hogy visszatért a normális látása.

- Na, jó, siessünk, míg ez a banya vissza nem tér vagy jönnek még talawerek.

Mindketten felkapták a cuccaikat, és egy komoly pillantást váltva, nekiestek a tükörnek. Az furcsa mód megerőltetés nélkül megemelkedett.

- Honnan tudtad, hogy melyiket kell levenni?

- Őszintén? Fogalmam sincs!  

Óvatosan indultak el, Baekhyun elöl, Minseok hátul fogva a mázsásnak tűnő tükröt, kezükben fegyverrel.

            Ahogy felértek a titkos ajtóhoz, síri csend várta őket a könyvtárban. A talawerek nem voltak sehol, ahogy a szürke rémkatonák sem. Mindkét fiú egyre gondolt, ahogy összenéztek: valami itt nagyon nem stimmelt. A pisztolyt erősen markolva, késeket leellenőrizve elindultak gyors léptékben kifelé. Már a földszinten tartottak, a nagy lépcsőnél, mikor meglátták őt.

- Luhan? – szaladt ki Minseok száján.

Luhan egyenesen rühellte már azt a megannyi idegesítő szellemfoszlányt, ami rácsimpaszkodott, majd később rá is támadt. A vörös szemeikből és a megváltozott kedélyállapotukból ítélve, direkt nekik készítették ezt a meleg fogadtatást, ha mégis valahogy sikerülne átjutniuk a védőpajzson. Márpedig neki át kellett jutnia, és egyáltalán nem a koszos vadászok miatt. Az csak csali volt a többi üresfejű talawernek. Amelyik „társával” találkozott útja során, és látta, hogy a szellemekkel hadakozik, megkönnyítette a szellemek dolgát, és egy tűzgolyóval végzett velük, szépen eltakarítva a nyomait. Egyszer bedühödött a szellemekre, amelyek még mindig követték, felordított, és kieresztett magából egy sűrű, fekete-lilás mezőt, ami eltűntette az összes védelmező katonát a közeléből. Egy időre nyugta lehetett.

Végre eljutott az egyik nagyszobához, ami a balszárny végében volt, a harmadik emeleten. A szobában volt egy régi, híres csatát ábrázoló kép, azt kezdte el nagyon alaposan vizslatni. Egy kis idő után meg is találta, akit keresett: a kúria tulajdonosát, Park Hyunjae-t. A fiatalember mutatott valamerre, amit Luhan követett egy falon lévő faragványig, ami újra mutatott valamerre, és kilyukadt a szemközti falnál, egy lyuknál. Abba beledugva az ujját, valami kattant, ő pedig észrevette, hogy a lábánál kintebb ugrott a parketta és a fal találkozásánál lévő díszítőszegély. Leguggolt, kihúzta a szegélyt, ami fiókként szolgált, és meglátott benne egy textíliába csomagolt tárgyat. Kivette, majd kibontotta azt, mire hatalmas mosoly jelent meg az arcán. Hát igazak voltak a pletykák, és végre ő találta meg az egyiket. Gyorsan felállt, és már távozott is.

Már a hallnál járt, mikor megérezte a két vadászt. Úgy gondolta, hogy egy kis móka még belefér, hiszen ma ünnepelt. Mikor megérkeztek hozzá, egyenesen beleborzongott abba, ahogy a kávés srác kimondta a nevét. Őt meg kell szereznie magának, a másikat megölheti.

- Ó… hamarabb találkoztunk, mint vártam. Ennek örülök! – mosolyodott el.

Subin átkozta a földet és eget, amit egyáltalán nem szabadott volna, de most a háta közepére kívánta az etikettet és azt a két féleszű barmot is, élén Baekhyunnal. Nem tudja, hogyan sikerült Minseoknak pont azt az egy pecsétet letépnie a tükörről, ami odaszegezte a helyhez a tárgyat, azt meg pláne nem értette, hogy rá miért hatott így. Az előbbire volt egy tippje, a másodikra pedig gondolni sem mert. Feltétlenül ki kellett derítenie, hogy mégis mi ről volt szó.

A pecsét letépése nem csak azzal járt, hogy levette a tárgyról a kötést, hanem azzal is, hogy a közelében tartózkodó szellemet, talawert, gonosz lényeket elűzze onnan. Ő egyik kategóriába sem tartozott, mégis repült, ami pont elég lehetett arra, hogy Baekhyunék kivigyék a tükröt, és felelőtlenül a talawerek kezére adják azt. Meg is lepődött, hogy abba a csarnokba került, ahová, ezért gyorsan el is iszkolt onnan, nehogy észrevegye őt bárki is. Mire visszaért a kastélyhoz, már csak három személyt érzett: egy magasabb szintű talawert és két embert.

Nagyszerű, ezek még ki is nyíratják magukat. Húzta a száját arra, amit tenni készült, mert ezt nagyon nem akarta, de muszáj volt megmentenie a tükröt. Azonnal berohant a kastélyba. A tükör a lépcső alján volt, sértetlenül, nem úgy Baekhyun, aki vérző homlokkal és szájjal próbált felkelni szintén a lépcső aljáról. A talawer nyakánál fogva tartotta fel Minseokot, kinek kapálódzott a lába a levegőben. Mikor megérezte Subint, megfordult, és jobb karjában a szájából vérző Minseokot fogva, baljában egy fekete gömböt készítve szólt a lánynak.

- Aj, minek jössz ide megzavarni a partit, éppen udvarolok – majd elhajította a fekete labdát, ami azóta feltöltődött.

Viszont Subin gyorsabb volt ennél. Halvány fénysugárban odateleportált Minseokhoz, kivette őt a talawer kezéből, és már szállt volna vissza, mikor a talawer egyik új bombája keresztbe kapta. Minseok Baekhyun mellé esett, Subin pedig újra testet öltve mérgesen hátrafordult a talawer felé. Érezte, hogy a szeme színt változtat, mint amikor bedühödik és gyűjti az erejét. A talawer arcára meglepettség, majd kétségbeesés ült ki, amit Subin örömmel figyelt. Élvezte a helyzetet. Újra fénnyé vált, és odaérve a talawerhez, behúzott annak egyet, aki a jobbra vezető lépcső végén lévő falba robbant, kilyukasztva azt. Subin odament, hogy egy újabbat behúzzon neki, de addigra már füstté vált.

 - Menekülj is, te kis senkiházi! – szűrte a fogai közül.

Megfordult, hogy felkaparja a fiúkat a földről, de ők már nem voltak ott. Amíg ő itt játszadozott a talawerrel, ezek leléptek.

- A fenébe már!

 Gyorsan kiszállt a kastély elé, és látta, hogy Baekhyun óvatosan berakta barátját az anyósülésre, akinek erősen vérzett a jobb karja. Valószínűleg a talawer egyik neki szánt bombája súrolta a karját. Mikor Baekhyun kinyitotta a kocsi csomagtartóját, és rakta volna be a tükröt, Subin előre emelte a bal kezét, és koncentrált. Pár pillanat múlva a kezébe repült az a kis darabka, amit ő adott a fiúknak, hogy használni tudják a tükröt, anélkül, hogy Baekhyun észrevette volna a „lopást”.

A nyomkövető csomagot, amit valószínűleg a talawer rejthetett el Minseok kávéjába, már lent, a titkos szobában megsemmisítette Subin, mikor a fiúk aludtak. A kocsijukat és őket is megjelölte, szóval, amíg nem csinálnak semmi egetverő hülyeséget megint, amivel magukra vonják a talawerek figyelmét, egy ideig biztonságban lesznek.

Subin a zsebébe csúsztatta az apró tükördarabot, és újra a fiúk kocsija felé nézett. Tekintete találkozott Baekhyun dühös tekintetével, aki épp beszállni készült a kocsiba. A lány sóhajtott egy nagyot, majd fénnyé válva eltűnt a helyszínről.