N Y O L | C | A D I K

   

Baekhyun Chanyeol könnyáztatta arcát nézve, teljesen lefagyott. Saját magát látta viszont benne – a fájdalmat, amit csak az érthet meg, aki szintén szembenézett már egyszer a halállal, legyen az majdnem a sajátja vagy szeretteié. Minseok törte meg a rájuk telepedett csendet.

- Azt hiszem, itt az ideje, hogy elkezdj mesélni – mondta alig hallhatóan és egy cseppnyi sértődöttséggel a hangjában.

Baekhyun ránézett barátjára, és sóhajtott egy nagyot. Most már együtt vannak a kulimászban, együtt, hárman.

- Rendben. Mivel úgyse jön most vissza egy ideig… Akkor…

- Akkor kezdhetnéd egy bocsánatkéréssel – állt fel a guggolásból Minseok, és a lámpájával együtt keresett egy ülésre alkalmas helyet.

- Bocs. El akartam mondani, de a megfelelő időben.

- Mindig ezt mondod. Majd a megfelelő időben, Minseok, nem akarlak bajba sodorni, bla bla bla. Nem tudom, hogy emlékszel-e az okra, amiért társultam hozzád.

- Jól van, felfogtam. Tudod, mit meséltem a bátyám eltűnéséről?

- Igen, tisztán emlékszem. Ezért is hajkurásszuk félig-meddig a talawereket meg a szellemeket.

- Azt nem mondtam el neked, hogy van egy sejtésem, hogy hol lehet – sétált közelebb Baekhyun Minseokhoz, de tisztes távolságban maradt, mert nem tudta, hogyan fog reagálni a társa eme kijelentésre.

Minseok nem mondott semmit, csak bólintott, hogy Baekhyun folytassa.

- A kép akkor kezdett összeállni bennem, mikor megkaptuk ezt a levelet, rajta a pecséttel. Most pedig meghalt az a nő, akivel beszélni akartam. Van egy napló, amit akkor kaptam még egy ismeretlentől, mikor tizennyolc voltam. Ugyanaz a pecsét van rajta azon is. Csak én nem voltam olyan profi, hogy rájöjjek melyik családé. Szóval mindenképpen te segítettél előre.

- Azzal, hogy hízelegsz, nem leszek okosabb.

Baekhyun beletúrt a hajába. Nem tudta, hogy mennyit mondjon el és mennyit ne Minseoknak. Ez az ő keresztje volt, nem akarta belevonni a fiút is, mikor az csak a saját tragédiája miatt csatlakozott hozzá.

- Minseok, nem akarom, hogy belefolyj ebbe! Ez az én személyes ügyem, még csak az kéne, hogy a magánügyem miatt bajba keveredj!

- Ezt már akkor kellett volna közölnöd, mikor elkezdtük ezt az egészet közösen. Úgyhogy ezzel elkéstél, Baekhyun. Szóval ott tartottál, hogy napló.

Baekhyun megadta magát. Megbízni megbízhatott a fiúban, jelen helyiségben senki nem hallhatta őket, szóval itt volt az alkalom a kiteregetésre.

- Igen, a napló. Azt tudtam, hogy a bátyám egy tükörbe esett bele, vagy kapuba, ami előtte tükör volt. Először azt hittem gyerek fejjel, hogy az egy portál, és nem gondoltam bele, hogy a tükör lenne a lényeg. Ezért elkezdtem kutakodni a különböző portálok után, de azzal nem mentem sokra. Utána meg nem tudtam kutakodni, mert beadtak intézetbe, meg egyéb nyalánkságok. Mikor elmúltam tizennyolc, akkor kaptam meg a naplót, amiben útleírások és egy komplett beavatási szertartás volt. Valakinek a személyes naplója volt. Hallottál már valaha is az ilaalinokról?

- Azt hiszem, olvastam róluk az egyik könyvedben, amit hozzám vágtál. De ők is olyan legendák, mint a neirotok, nem?

- Hát… mostanáig – mondta halkan Baekhyun.

Minseokban bennragadt a levegő, így kissé fulladozva kezdte a mondatát.

- Nem mondod, hogy fogtunk egy élőt?!

- Minseok, ő nem egy lény, amire vadásznunk kell, ő a mi oldalunkon van. Nem mellesleg, ha a legendák igazak, az erejük messze meghaladja a talawerekét.

- Ha valami erősebb, mint egy talawer, akkor attól józan paraszti ésszel is félni kell. Vagy legalábbis kéne. De nekem ez a kölyök nem tűnt veszélyesnek.

- Épp ez a lényeg. Ő még nem tudja magáról. Elvileg.

- Mégis mióta tartod vele a kapcsolatot?

- Úgy két hete.

- Wow. Na, ennyi idő alatt elég sok mindent le lehet szűrni – Minseok gúnyos élű megszólalása ridegebben hangzott ebben a nagy sötétségben.

- Voltak egyes tünetei…

- Tünetei? Egy tükörőrzőnek mégis milyen tünetei lehetnek? Allergiás az ablakmosóra? Vagy ha összetörik egy tükör, akkor felrepedezik a bőre?

Baekhyun érezte, hogy Minseok kezdeti megértő kedélye és a türelme is jócskán fogytán van.

- Jó, oké. A lényeg, hogy lehet, ez a fiú, Chanyeol is ugyanabban a világban van, mint a bátyám.

- És akkor vele együtt a Gonosz is. Ezt ne feledd! Honnan tudod, hogy ez a gyerek nem csak tetteti a hülyét, és csak meg akarja tudni, hogyan szökhet vissza a mi világunkba vele együtt?

- Ő egy tükörőrző, Minseok. Vagyis ha meglenne a képessége, akkor mászkálhatna a világok között a tükrein, amikor csak akarna. De nincs meg neki. Vagy még nem tudja használni, mert még attól is megijedt, hogy engem látott a tükrében és nem saját magát. Sőt, körülbelül mindentől a frász kerülgeti.

- Aha… szóval van egy kölyök, aki nem tudja magáról, hogy ilaalin, egy világban, amiről azt se tudod, hogy most hol van és hogy az az-e, ahol a bátyád is lehet. Hm. Igaz, ez is több, mint a semmi.

- Legalább már megnyílt a kapu egy másik világ felé. És igen, nem tudom, hogy ez az-e, de csak akkor tudhatjuk meg, ha Chanyeollal tartjuk a kapcsolatot.

Minseok gyanúsan összehúzta a szemét, és csendben kémlelte Baekhyunt, az agya éppen dolgozta fel az információkat.

- Honnan tudod, hogy az ő világa nem a mienk? Tudod, a tükör működhet csak telefonként is?

- Onnan, hogy pontosan ott lakik, ahol én, pont az a telefonszáma, mint az enyém. Ezért is gondolom, hogy nem egy teljesen másik világról van szó, hanem egy velünk párhuzamosról.

- Hogy érted azt, hogy pontosan ott lakik, ahol te?

- A fürdőszobája. A fürdőszobai tükörben láttuk meg egymást először és ott beszéltünk főként. Volt időm megvizsgálni a helyet, és minden egyes repedés a falon, még a penész is a sarokban, a csempe, a színe, minden pont ugyanaz. Csak aki benne lakik, az volt más.

- Egy fürdőszoba még nem jó indok.

- Kitalálta, hogy hívjuk fel egymást, mert kezdetben nem volt hang a tükrön át. Ugyanaz a telefonszámunk, ami elég nehezen esik meg a mi telefonos hálózatunkban. Azt mondta, hogy egyik nap a sulijában nem látta magát és az egyik haverját a tükörben, nem volt tükörképük, de egy harmadik csávónak igen. Meg engem is látott a tükörben, pedig valójában nem voltam ott, mikor ment a kávézója felé. Megnéztem van-e kávézó a közelünkben és nemhogy van, de még az arra menő úton van egy olyan épület, aminek az egész felülete egy nagy tükör. Az elmúlt hetekben egyszer jártam arra. Kicsit sem gyanús. Aztán a család története, amit mondtál. Chanyeol elmesélte nekem, hogy kiskorából van egy állandó rémálma, ami kísérti, hogy szalad valakivel egy erdő felé, és ég a saját házuk, egy kastély. Megkérdeztem mennyi idős, huszonhárom, vagyis, ha kiszámolod, hogy hány éve égett le ez a kastély, akkor négy éves lehetett, mikor megesett ez a tűzeset, ergo könnyen lehet, hogy ő a Park család elveszett utolsó sarja.

- Vagyis most azt akarod beadni nekem, hogy a Park család ilaalin volt?

- Gondolj bele, üveggyár? Az lehet tükör is… az egész család kiirtása?

- Ha pedig a család ilaalin volt, akkor nagy valószínűséggel nem magától égett le ez az egész kóceráj, hanem…

- Tala… ­– Baekhyunban bennakadt a szó. A távolból apró csörömpölés verődött vissza a falakról. A két fiú leellenőrizte, hogy le van-e takarva a tükör, majd szép halkan, egymásnak biccentve, kezüket készenlétbe helyezve a pisztolyukra, elindultak a zaj irányába.

  Egyre csak suhantak a dobozok és a bútorok között és füleltek, hogy jön-e még valami abból az irányból, de csak az üres csend kongott.

Minseok egyszer csak odaszólt Baekhyunnak, hogy menjen oda hozzá. Az egyik polcról esett le egy üres doboz.

- Ez magától nem eshetett le, ugye? – kérdezte Minseok, mire Baekhyun csak meghúzta a vállát és vizslatni kezdte a helyet, ahonnan leesett a tárgy. Amit talált erősen meglepte és meg is bökte társát, hogy figyeljen oda, ahova mutat.

- Ez egy…

Baekhyun nem várta meg, míg Minseok befejezi a mondatot, hanem már nyúlt is a falon lévő kapcsoló felé, ami halk kattanással felfelé álló helyzetbe került. Viszont nem történt semmi.

- Lehet, lemerültek az aksik. Még megkeresni se lehetne ebbe a kup…

Mondhatni egyszerre pördültek meg a tengelyük körül, mert a másik irányból elkezdett felkapcsolódni az összes lámpa, ami a falon volt, szép sorjában, míg végig nem ért az egész – most már látták – katakombán.

- S lőn világosság! – mosolyodott el Baekhyun.

  Az egész katakomba immáron fényárban úszott, ami megkönnyítette a dolgukat mind figyelés, mind kutatás szempontjából. Még több doboz és relikvia tűnt elő: étkészletek, könyvek, bútorok, páncélok, kardgyűjtemények és kitömött állatok vitrinek mögött. Kész múzeum.

- Mintha tudták volna, hogy baj lesz, és gyorsan lepakoltak volna ide mindent, ami menthető.

- Nem tudhatjuk, hogy a család volt-e vagy utánuk valaki. Tartsuk nyitva a szemünket még jobban, nem hiszem, hogy véletlenül találtuk meg a villanykapcsolót – mondta Baekhyun, majd szépen visszasétáltak a tükörhöz, közben végignézve a bedobozolt vagy szabadon hagyott dolgokat.

  Letáboroztak a tükör közelében, közelebb húztak egy asztalt fedezéknek, és összeszedtek pár hasznosnak vélt fegyvert, ami jól jöhet, ha valaki rájuk találna támadni. Igaz, hogy be voltak ide „zárva”, de nem bízhatták a véletlenre. Előszedtek pár szendvicset a táskájukból, amit szerencsére jól megpakolva hoztak be. A tükörben továbbra sem volt semmi mozgás, mert azért azt is ellenőrizték néha.

- Ki volt az áldozat Chanyeol karjaiban? Gondolom, nem véletlen szívrohamban esett össze a néni – kérdezte Minseok két harapás között.

- A körötte lévő vérből ítélve, nem hiszem. És nagyon kíváncsi leszek, mit mondanak majd a rendőrök Chanyeolnak. Az idegesít a legjobban, hogy nem tudom, hogyan működik az a világ, mert nem hiszem, hogy ugyanolyan lenne, mint a mienk. De Chanyeolnak a nagymamája volt az utolsó élő… – nézett fel lassan Baekhyun Minseokra – rokona. Elhoztad a laptopodat, ugye?

- Aha. Eb billamat.

- Azért nyeld le… – mosolyodott el Baekhyun. Gyorsan megnézte, hány óra felé járhat már, de úgy nézett ki, idelent valami nagyon erős varázslat lehetett, mert az órája konkrétan megállt. Minseok előhalászta a laptopját és kapcsolta is be. Az hála az égnek túlélte az impulzust, ami kicsaphatta Baekhyun karóráját.

- Hány óra van?

- Hm? Ja… ööö… fél három fele. Na, megvan. Szóval azt mondtam, hogy eltűnt az egyikőjük, ugye? Mindjárt mondom, hogy ki. Park Hyunjae az apuka, és az ő anyja tűnt el, Ha Eunah. Akkor ő lesz Chanyeol nagymamája? Vagyis, akit ott láttunk…

- Holtan, igen. Mármint csakis a felvetésünk szerint. Amíg nem szerzünk innen bizonyítékot rá. Valahogy.

- Ugye tudod, hogy ennek a helynek az áttúrása még egy hónap alatt se lenne meg?! Tudom, hogy meg szeretnéd találni a bátyád, de azért… – húzta a száját Minseok.

- Igazad van. A tükröt sem lenne okos elvinni innen, főleg, hogy elég jól őrzött helyen van.

- Ja. Szóval addig fogunk itt dekkolni, míg Chanyeol vissza nem jön?

Baekhyun erre csak hümmögött egyet, ezzel is beleegyezve a helyzetbe, hogy bizony, most ideköltöznek egy időre. De ahhoz kelleni fog matrac, takaró, ki tudja, milyen hideg lesz itt estére, annak ellenére, hogy május havában jártak. Minseok még utánanézett pár dolognak a laptopján, majd nekiindultak takaró és egyéb kényelmi dolgok után kutakodni, és furcsa mód az egyik szekrény komplett felszerelést tartogatott nekik. Próbálták megsaccolni, hogy a lámpákat ellátó akkumulátor – ha az működteti egyáltalán – meddig fog kitartani, de amíg fényforrással szolgált nekik, ezzel nem kellett foglalkozniuk. Baekhyun felment egyszer leellenőrizni a titkos ajtót, amin át bejöttek, de valóban rájuk zárult, szóval egyelőre biztonságban tudhatta magukat. Még ezt is ki kell okoskodniuk, hogy fognak innen kijutni, nehogy az legyen, hogy végleg be lettek ide zárva, mint egerek a ketrecbe.

  Már lassan hat óra is elmúlt, mikor a tükörben valami mozgást vettek észre. Baekhyun azonnal ugrott is a tükörhöz, ugyanis nagyon aggódott már Chanyeolért, és még maga sem tudta megmagyarázni, miért. Ráadásul a rejtélyes idegen kilétét is szerette volna már kideríteni, aki egyszerűen csak besétált a bűnügy helyszínére. Minseok és Baekhyun várakozó szempárjaitól kísérve feltűnt egy árny a tükör túloldalán lévő ház folyosóján, és belépett a szobába Chanyeol.

***

  Chanyeol miután elköszönt Baekhyuntól, próbálta kitörölni a szeméből a könnyeket, de nagyon nehezen ment neki. A mentő éppen indulni készült, csak Chanyeol hozzájárulását várták, hogy elszállíthassák a halottasházba a nagymamája testét, ő lévén egyetlen élő rokona az elhunytnak, majd a fiú bezárta a lakást, és beszállt a rendőr kocsiba. Egész úton a rendőrőrs felé egy mukkanásnyi sem hangzott el se Chanyeol részéről, sem a két rendőr felől. A fiú csak bámult kifelé az ablakon, és próbálta feldolgozni, ami ma történt vele.

Ökölbe szorította a kezét a gondolatra, hogy aki ezt tette a nagymamájával, azt ő puszta kézzel fogja megölni. Merthogy abban teljesen biztos volt, hogy ezt valaki elkövette, nem pedig csak baleset történt. Viszont az a sok információ, ami most megrohamozta, az erejét is kivette, mert nem tudta eldönteni, hogy mennyire valós a világa, ha egyáltalán ébren van. Sajnos már abban sem volt biztos, hogy Baekhyunban megbízzon-e, és abban, amit mondott neki utoljára. Az egész balszerencse-áradat azzal kezdődött, hogy az a barna hajú srác feltűnt a tükrében, és azóta egyfolytában van valami: vagy ő bolondul meg, vagy a látása lesz rossz, vagy hirtelen meghal a nagymamája minden előzetes jel nélkül. Kiváló egészségnek örvendett és erre tessék. A tehetetlensége volt a legrémisztőbb az egészben. Semmit sem tehetett az ellen, ami vele történt vagy történni fog. Még több információra volt szüksége. De kitől?

  Mikor megérkeztek, az őrsön alig volt valaki, csak néhány rendőr ücsörgött az asztalánál. Az egyik férfi, aki behozta őt, megkínálta egy kis kávéval, amit el is fogadott, majd a másik férfi odavezette az asztalához, és elkezdte felvenni Chanyeol adatait. A fiú folyton csak a papírra nézett, amire a rendőr írta az adatokat, de a szeme sarkából látta, hogy többen oda-odapillantanak, ahol ő ült.

Ahogy kicsit elkalandozott a tekintete az egyik üresjáratban, talált egy tükröt, és erősen türtőztetnie kellett magát, hogy ne rökönyödjön meg, vagy mutassa ki félelmét. A tükör egy teljesen más rendőrőrsöt mutatott, teli emberekkel. Ez még a szokványos lett volna, mint múltkor a kávézóban, de ami rémisztő volt, hogy sem a szembe vele ülő rendőrnek, sem annak a pár férfinak, akik az irodában ültek, nem volt tükörképük. A „másik világból” egyszerűen hiányoztak, vonta le a következtetést Chanyeol.

- Szóval a nagymamája leánykori neve?

- Ha Eunah.

- Az Ön születési dátuma?

- 1992. november 27.

- Rendben. Mikor érkezet a nagymamája házához?

- Olyan dél körül. Elértem a hamarabbi buszt a városból.

- Értem. Semmi szokatlant nem tapasztalt az elmúlt napokban a nagymamája viselkedését illetőleg? – De, amikor szórakoztunk Baekhyunnal, és pont őt említettük, hirtelen felhívott.

- Nem, semmit.

- A nagymamájának voltak haragosai, ellenségei?

- Nem tudok róla.

Chanyeol azt hitte, hogy a rendőr előtte azonnal lefejeli az asztallapot és elalszik, de végül nem tette. A másik férfi megérkezett Chanyeol kávéjával, majd leült a társa mellé. A fiú lassan magához vette a forró italt, hogy melegítse vele a kezeit.

- Semmi?

- Semmi. Sehol egy gyanús nyom, azon kívül, hogy vérbe fagyva találták meg – beszélték egymás között.

- Fiam, a napokban nem tapasztaltál magad körül semmi furcsát?

- Nem. Csak a mindennapi életemet folytattam. - A nagy frászt.

- Ami?

- Egyetemre járok, és egy kávézóban dolgozom.

- Barátok, barátnő?

- Nem nagyon van. Az egyetemi haverokon kívül nincsen senki ismerősöm.

- Tapasztaltál-e fejfájást, látászavart, esetleg hallucinációt mostanság? Látsz-e olyanokat, amiket más nem?

- Már elnézést, de ez, hogyan kapcsolódik a nagymamám halálához?

- Csak megérdeklődtem – húzódott hatalmas mosolyra az egyik férfi szája.

- Nem, semmi ilyesmi. Ahogy azt az előbb már mondtam. Élem az egyszerű életemet.

- Rendben van. Amíg meg nem kapjuk az orvosi leleteket, addig tudok semmi biztossal szolgálni neked. Úgyhogy sajnos ez el fog tartani egy ideig. Most hazamehetsz. Szeretnéd, ha hazavinnénk?

- Nem, köszönöm. Hazatalálok magam is – azzal Chanyeol nagy hévvel letette az asztalra a meg sem kezdett kávéját, és már indulni készült, mikor a másik férfi megállította.

- Nem iszod meg?

- Elnézést, de már nem kívánom. Köszönök mindent! Kérhetek egy elérhetőséget, hogy érdeklődni tudjak, ha van valami fejlemény?

- Utol fogunk érni. Ne aggódj!

- Rendben. Köszönöm! Viszontlátásra! – azzal Chanyeol nagy léptekkel, de nem túl feltűnően elhagyta az őrsöt. A bejárati folyosón lévő tükör mellett elhaladva észre sem vette, hogy megint nem volt tükörképe.